Olvasási idő: 2 perc

Érzelmet nem tudunk reprodukálni, de a kiváltó viselkedést igen – a tudatosság és gyakorlás a kulcs mentális jóllétünkhöz – hangzott el a Flow Kutatóintézet „Hogyan legyünk jól?” című rendezvényén, ahol Balogh Blanka pszichológus, egyetemi oktató, coach és tréner adott hasznos tippeket arra vonatkozóan, hogyan is legyünk jól.

Mentális jóllétünk megteremtését Seligman 2011-es PERMA modellje jól reprezentálja: először is vegyük észre, fejezzük ki a pozitív érzelmeket – ott vannak a mindennapjainkban, csak sokszor nem tudatosulnak bennünk – mondta a pszichológus. A következő lépés az „elmélyülés”: határozzuk meg, mely tevékenység(ek)ben tudunk kibontakozni, mi okoz örömet számunkra, és merüljünk el benne – ha megvan a megfelelő szintű kihívás, amelyhez a megfelelő szintű készségek is társulnak, a flow-élményt is megélhetjük. Fontosak a kölcsönösen támogató kapcsolatok, a társas aktivitás, olyan személyek jelenléte, akik pozitívan hatnak ránk. Továbbá a nehéz napokon átsegíthet minket az is, ha meghatározzuk, mi az a magasztos cél, amelyet el szeretnék érni, amely miatt a kevésbé jó dolgokat sem éljük meg annyira negatívan. Az utolsó tényező pedig a teljesítmény és a siker: fontos a visszajelzés, megerősítés, hogy tudjuk mérni a mentális fejlődésünket – részletezte Balogh Blanka.

A pszichológus szólt az úgynevezett „job crafting”-ról is, amely a munkahelyi jóllétünk megteremtéséhez járul hozzá. Ez három területre terjed ki: feladat, kapcsolat, kogníció. Mivel foglalkozom szívesen? Kivel dolgozom együtt szívesen? Miért csinálom azt, amit csinálok? Ha tudjuk e kérdésekre a választ, és a munkahelyi létünket és környezetünket – amennyire csak lehet – ezek mentén alakítjuk, akkor még inkább kibontakoztathatjuk tehetségünket, nőhet a teljesítményünk, jobban fejlődik alkalmazkodókészségünk, rugalmasabbá válunk, a valahová tartozás érzése pedig felerősödik.