Olvasási idő: 1 perc

A Női Közéleti Vezetőképző III. képzési hétvégéjén a résztvevők kerekasztal-beszélgetéseken és workshop-okon vehettek részt Budapesten.

Előadóink között köszönthettük Conor Lenihan-t, Írország korábbi tudományért, technológiáért és innovációért felelős miniszterét; Szemereyné Pataki Klaudiát, Kecskemét polgármesterét; Dr. Aczél Petra Katalin retorikával foglalkozó szakembert; Dr. Szabó Hedvig nb. altábornagyot, a Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatokat Felügyelő Államtitkár kabinetfőnökét; Bogyay Katalint, Magyarország korábbi UNESCO és ENSZ melletti állandó képviselőjét és a Women4Diplomacy mozgalom megalapítóját; Gerlei Bélát, a viselkedés és a nyelvhasználat kutatóját; az At Work Kft. munka- és szervezetpszichológiával foglalkozó cég szakembereit, valamint Hal Melinda pszichológust (MCC Tanuláskutató Intézet).

A képzési hétvége célja az volt, hogy a résztvevők fejlődhessenek a szervezetfejlesztés, onboarding, befolyásolás, valamint az önismeret területein, illetve tapasztalatot és tudást szerezzenek a városi és regionális vezetési stratégia, a retorika, az üzleti kommunikáció, a nemzetbiztonsági kihívások és a diplomácia területein.