Olvasási idő: 6 perc

Építészeti tájsebgyógyítás Pécs belvárosában

A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány célja, hogy ingyenes tehetséggondozási programjait minél több fiatal számára tegye elérhetővé, ezért fokozatosan bővítjük tevékenységünket a legfontosabb egyetemi városokban, így Pécsett is. 

Az általános iskolások felső tagozatosainak meghirdetett Fiatal Tehetség Programunk már 2015 óta működik a városban, az azóta indított évfolyamokon 50 általános iskolás végzett, jelenleg pedig négy évfolyamon, közel 100 fiatal vesz részt pécsi központunk képzésein. A jövőben a Középiskolás Programunkkal – amely jelenleg több mint 60 Pécsről érkező diákot számlál – és az Egyetemi Programunkkal is jelen kívánunk lenni a Baranya megyei székhelyen. 

Amennyiben az Országgyűlés úgy dönt, hogy a volt Tiszti Kaszinó épületét az MCC az államtól megkapja, és így annak tulajdonosává válik, a régóta kihasználatlan és történelmi múltjához, kulturális értékéhez képest elhanyagolt állapotban lévő ingatlant teljeskörűen felújítjuk, megőrizve ezzel Pécs számára egy fontos építészeti örökséget, egyúttal begyógyítva egy régóta fennálló tájsebet Pécs belvárosában. 

A nagy múltú ingatlan átfogó, nívós felújítása több milliárd forintos beruházást kíván, amit forrás hiányában korábban senki sem vállalt fel, az MCC azonban elkötelezett amellett, hogy a műemlékvédelmi előírások szigorú betartása mellett az épület régi fényét visszaadja. A közel háromezer négyzetméteres ingatlannak nem csak a felújítása, de az éves fenntartása és állagmegóvása is igen költséges, ezért az elmúlt években az ingatlan iránt komolyan érdeklődők elmaradoztak vagy elálltak vásárlási szándékuktól, és négy sikertelen értékesítési kísérlet után, ma már az államnak sem éri meg az üres épületet tulajdonolni. 

Fotó: szabadpecs.hu

Az MCC terve, hogy a felújítást követően az ingatlant oktatási-tehetséggondozási központként és mintegy 150 fiatalnak helyet adó, bentlakásos diákszállásként működtesse. Az említett funkciók mellett a helyi kulturális életet még pezsgőbbé varázsoló, a pécsiek számára is nyitott eseményeket: például könyvbemutatókat, kerekasztal-beszélgetéseket, konferenciákat szeretnénk rendezni az épületben, tovább erősítve ezzel Pécs regionális szerepét. Az MCC az épület felújításával és élettel történő megtöltésével kapcsolatban szorosan egyeztet a városvezetéssel és az egyetemmel.

A megújításra váró épületnek nyomasztó jelene mellett varázslatos múltja van. A történeti leírások alapján a telken 1695-ben már egyemeletes házak álltak. 1737-től egy ideig fogadó üzemelt a területen. Az épület azonban leginkább azért híres, mert 1806-ban itt látta meg a napvilágot Ranolder Ferenc kesztyűsmester fia, Ranolder János (1806. május 16. –1875. szeptember 12.) egyetemi tanár, későbbi veszprémi püspök, akinek a hazai szőlőtermesztés és borkultúra fejlesztésében is elidegeníthetetlen érdemei voltak. 1839-től kezdődően az ingatlant fokozatosan megvásárolta a Pécsi Nemzeti Kaszinó és klasszicizáló homlokzatú épületté alakíttatta át. 1895-ben az új Kaszinóépület alapozásakor törökkori történeti emlékek is a felszínre kerültek. Az új épület végül Schlauch Imre tervei alapján eklektikus stílusban épült fel. 


Fotó: pecsma.hu

Kulturális értékmentéssel egybekötött tehetséggondozás országszerte

Negyed évszázada annak, hogy a Mathias Corvinus Collegium (MCC) az ifjúság tehetséggondozásával foglalkozik. A kiemelten tehetséges fiatalok támogatásának ügye alapvető fontosságú közérdek. A Magyar Országgyűlés ennek a munkának az eredményességét ismerte el, amikor az MCC-t választotta az egységes szakmai elvek mentén működő kárpát-medencei tehetséggondozás jövőbeni bázisául. Ehhez erőforrást is biztosított, amikor a MOL Nyrt. és a Richter Gedeon Nyrt. részvényállományának 10-10 százalékát az MCC kezelésébe adta. 

A részvények hozamából és a költségvetéstől kapott egyéb forrásokból a kárpát-medencei magyarság javát szolgáló, az egész nemzet számára hasznos, közösségi szempontból előremutató tehetséggondozási tevékenységét fogja az MCC még színvonalasabbá és még több fiatal számára elérhetővé tenni.  

Az MCC a nemzetért és a szűkebb közösségükért tenni akaró, lelkes fiataloknak ad lehetőséget arra, hogy képességeiket kibontakoztassák, nyitottak legyenek a világra, ismerjék a nemzetközi folyamatokat, a legkitűnőbb oktatóktól tanulhassanak, mindezt térítésmentesen, anyagi helyzettől függetlenül.

A mostani közel 2500 diák helyett a következő öt évben mintegy 10 ezer gyermek képzését vállalja az MCC különböző programjain keresztül. A jövőben mind a 19 megyeszékhelyen és további 16 magyarlakta városban lesz jelen Kárpát-medence szerte a Mathias Corvinus Collegium, illetve nyugat-európai jelenlétben is gondolkodik. Ehhez a munkához a tehetséggondozás helyszínéül szolgáló ingatlanokra is szükség van. 

Amennyiben az MCC további ingatlanokhoz jut, minden esetben hangsúlyosan figyelni fog a kulturális értékek, az épített örökség megóvására, és kizárólag olyan fejlesztéseket valósít meg, amelyek a helyi közösség javát szolgálják és összhangban vannak az adott településen élők érdekeivel.