Németország

26.04.22, 13:38
Meinung

Eső után köpönyeg? A német hadsereg fejlesztéséről

2022. február 27-én a német Bundestag rendkívüli ülésén történelmi pillanatnak lehettek tanúi a képviselők. Soha nem látott haderőfejlesztést jelentett be Olaf Scholz német kancellár. A német kormány 100 milliárd euróra, közel a duplájára növeli a hadseregre szánt költségvetési forrásokat, sőt egy külön alapot is létrehoznának, melyhez alkotmánymódosításra van szükség. Vajon sikerül elérnie a kormánynak a kellő többséget? Hogyan reagálnak a pártok erre a grandiózus tervre?
21.01.22, 15:09
Meinung

CDU – Hogyan tovább?

Akadt már jó néhány vállalat, ahol a vezetők szerint jó úton jártak, miközben a cég a csőd felé tántorgott. A CDU, a német Kereszténydemokrata Unió vezetősége az elmúlt években sok esetben figyelmen kívül hagyta az ilyen és ehhez hasonló figyelmeztetéseket, „az írást a falon”.
13.01.22, 09:10
Welt

A német-francia tengely és az Európai Unió jövője

Az Európai Uniót azért találták ki, hogy megakadályozza az európai elsőbbségért vívott további német-francia háborúkat. A Francia- és Németország közötti versengés mind a mai napig fennáll, de egyre inkább küzdenek a közös vezető szerepért a földrészen. Ez kihat Kelet-Közép-Európára is.
05.01.22, 14:15
Meinung

Török háborúk és Mercedes-gyár - Magyar-német kapcsolatok Baden-Württembergben

Magyarország és a németországi Baden-Württemberg tartomány között kiemelkedően erős a kötődés. Ma a kutatásban, oktatásban, kulturális tekintetben és a gazdaságban is eleven és eredményes az együttműködés. De mégis hogy jutottunk el a török háborúktól a magyarországi Mercedes-Benz gyár elindításáig? A kérdésre a téma helyi szakértőivel való beszélgetés adta meg a választ.
22.12.21, 08:13
Meinung

Meddig tart ki az új német szövetségi kormány?

A címben feltett kérdésre jelenleg a legjobb válaszom: vagy két évig, vagy két választási ciklusig. Miért lehet, hogy csak két évig? Mert a kormányprogram hemzseg az ellentmondásoktól, ami heves konfliktusokat eredményezhet!
07.12.21, 16:01
Meinung

Arnold Vaatz nyílt levele a CDU választási vereségéről

Az Európai Unió lerombolja a tekintélyét és továbbra is szétforgácsolódik - állítja Arnold Vaatz, polgárjogi aktivista, politikus.
30.11.21, 11:25
Meinung

A törvény, amely örökre megváltoztatja Németországot

A német szociáldemokraták (SPD), a zöldek és a liberálisok megállapodtak a kormánykoalícióról, és bemutatták programjukat. Ennek egyik pontja a migrációs politika radikális reformja, amely örökre megváltoztatja Németországot.
29.11.21, 09:53
Welt

Ki nevet a végén? Gyorselemzés az SPD–FDP–Die Grüne-koalícióról

Ha az SDP és az FDP kongresszusa is áldását adja a dokumentumra, 16 év elteltével végleg lezárul a Merkel-korszak.
03.11.21, 12:19
Welt

Konfliktusok vagy gazdasági előnyök? Az Ampel-koalíció forgatókönyve és a magyar érdekek

Történelmi eseménynek lehetünk tanúi: 16 év után nem jut kormányra a CDU–CSU pártszövetség. 2021-ben Németországban egy szociáldemokrata és zöld fordulat történt, amelynek keretében jelentősen átalakul majd az ország eddigi politikai helyzete. Mindkét tárgykör lényegesen érinti Magyarországot, a kérdés az, hogy az ország ki tudja-e használni saját előnyére a megváltozott helyzetet?
28.09.21, 14:09
Welt

Beharangozott győzelem és csapás

A tegnapi német parlamenti választások eredménye világos: győzött a szociáldemokrata SPD és a koalíciós partnerének leginkább vágyott Zöldek, ezzel szemben vesztett a CDU és a CSU, a két uniópárt. A győzelem és a kudarc egyúttal semmiképpen sem tükörképe egymásnak. A szociáldemokraták és a zöldek ugyanis csak kis előnnyel győztek, miközben az uniópártok megalázóan veszítettek.
23.09.21, 17:39
Pod-Vid

Mi várható a német szövetségi választáson?

Beszélgetés Prof. Werner Patzelttel, a Drezdai Műszaki Egyetem professor emerituszával, az MCC vendégoktatójával.
20.09.21, 09:35
Meinung

Magyarország képe Németországban 1990–2021

A németországi média véleménymeghatározó ága nem kedveli Magyarországot. A magyar demokráciát több, mint egy évtizede azzal vádolja, hogy valójában diktatúrát épít vagy már azt működteti, és idegenellenes. E vád gyökerei a rendszerváltozás első éveibe nyúlnak vissza. A diktatórikus Magyarország mai képe arra hivatott, hogy balliberális értelemben befolyásolja a németországi és az Európai Uniós ideológiai-pártpolitikai csatározásokat.
07.09.21, 09:25
Welt

Miért érdemes Németországban tanulni?

Nem tudod még, hol töltsd a külföldi félévedet, és gondolkozol, hol érne a legkevésbé kultúrsokk? Németország jó választásnak bizonyul ebből a szempontból, hiszen a két kultúra közelsége számos ponton megnyilvánul.
06.09.21, 11:57
Meinung

Nagy mellényből lesz a zakó - mi várható a német szövetségi választásokon?

A keresztény uniópártok zuhanórepülése a német szövetségi parlamenti választásokat küzdelemben, valamint a kancellárjelöltjük kétségbeesettségbe hajló helyzete az a – már azt széppé imádkozók körében sem vitatható – nagyobb összefüggés, amelyhez a múlt hétvégén a „Hallo Meinung” rovatban megjelent alábbi, szándékosan hétköznapi nyelvezetben megfogalmazott elemzésem.
26.07.21, 08:44
Meinung

Recenzió – Konzervatív 21.0: A polgári Németország programja

Megjelent magyarul is az MCC Press gondozásában a német konzervatív gondolkodó Andreas Rödder könyve. Recenzió.
21.07.21, 12:42
Meinung

Nyugat-Európa veszélyes játékáról

Nyugat-európai politikusok tudatosan szítják a feszültséget a régi és új, tehát „keleti” tagországok között. Ez pedig semmi jóra nem vezet.
29.06.21, 09:38
Meinung

Veszélyeztetheti-e a szabad média a szólásszabadságot?

Amikor a médiaszabadságot elnyomják, az soha nem jó jel. De maga a média elnyomhatja-e a szólásszabadságot? Egy vezető német közvélemény-kutató szerint igen a válasz.
23.06.21, 09:33
Welt

Mi a probléma a német választási rendszerrel?

A német közvélemény csak idén döbbent rá, hogy parázs viták folynak az átlagos német állampolgár számára alig ismert választási rendszerről. 2021 elején az ellenzéki frakciók beadvánnyal éltek az Alkotmánybíróságon, kifogásolva a német választási rendszer reformját. Ezen írásban bemutatjuk milyen problémák, dilemmák és kihívások merülnek fel a német parlamenti választási rendszer körül, s hogy ennek fényében mennyire tekinthető példaértékűnek?
22.06.21, 08:45
Meinung

Nem, az EU-nak nem kell nagyhatalommá válnia

Sok minden másképp nézne ki, ha ma az EU-t teljesen újból fel kellene építeni. A feladatok, amelyeket meg kell oldania, mások, mint azok, amelyekért megalapították.
21.05.21, 08:53
Welt

Politikai erőszak Németországban

A német hatóságok 2001-ben kezdték nyomon követni a „politikai indíttatású bűncselekményeket”. 2020-ban több esetet regisztráltak, mint bármely azt megelőző évben. A társadalmi feszültség nő.
21.04.21, 09:22
Ungarn

Óvodától az egyetemig: egy magyar fiatal lehetőségei a hazai németajkú intézmények sűrűjében

Kollégánk a saját történetén keresztül írta meg, miként tud valaki Magyarországon kis kortól akár az egyetemig német oktatási intézményekben "felnőni".
02.03.21, 16:54
Welt

Mit várhatunk a német külpolitikától 2021-ben?

Armint Laschet a CDU elnöki posztjával szokásjog alapján akár kancellárjelölt is lehetne, de ez még egyáltalán nem biztos. Mit várhatnánk azonban tőle, ha mégis így alakulna? Fodor Kinga írása.
17.02.21, 16:22
Meinung

A rossz Magyarország-képről a német médiában: mit tehetünk ellene?

Sokszor éri az a vád a németországi média nagy részét, hogy Magyarországgal szemben negatívan elfogult tudósításokat közöl és ezen annyira nem is akar változtatni. Mi lehet a kiút? Bauer Bence írása.
11.02.21, 11:13
Pod-Vid

Német-magyar mítoszdöntögető

Vendégünk Bauer Bence a Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója.
01.02.21, 20:47
Tudásközpont
Hír

„Merkel után nem jön azonnal az új szuperkancellár” – Boris Kálnoky a Mandinernek

Bizonytalanul érzik magukat a németek a választási szuperév kezdetén – mondja lapunknak Boris Kalnoky korábbi német tudósító, az MCC Média Iskolájának vezetője.
01.02.21, 10:26
Wirtschaft

A vártnál alacsonyabb gazdasági növekedést prognosztizál a német kormány

A német gazdasági és energiaügyi minisztérium 2020. október végi őszi előrejelzésében 2021-re még 4,4 százalékos gazdasági növekedéssel számolt, 2021. január 27-i prognózisában azonban ezt jelentősen 3,0 %-ra módosította. Ez egybevág az IMF január 26-i előrejelzésével. Ferkelt Balázs írása.
29.01.21, 12:32
Welt

Hogyan kezelte félre az EU az oltási kampányt?

Minek köszönhető, hogy ekkora csúszások és káosz van az EU-s vakcinabeszerzések mögött? Boris Kálnoky írása.
21.01.21, 08:55
Pod-Vid

"Kálnoky, maga legyen újságíró!"

Vendégünk Boris Kálnoky újságíró, az MCC Média Iskolájának vezetője.
18.01.21, 16:07
Welt

Kódolt üzenetek Orbán és Laschet között

Új elnököt választott a CDU, a sokat tárgyalt magyar-német viszonyban pedig ez igenis fontos történés. Boris Kálnoky elemzése az első üzenetváltások jelentőségéről.
16.01.21, 14:51
Welt

Az Erdoğan-Macron csörte – a civilizációk harca vagy hatalompolitika?

A politikai retorikán túl mi húzódott meg Macron és Erdoğan legutóbbi csörtéje mögött? Mi motiválta a török elnököt, hogy felerősítse hangját Európa (és indirekt a muszlim világ) felé? Pénzváltó Nikolett írása.
15.01.21, 18:12
Welt

„Nem kell social distancing, Jézus is a közelségével gyógyított”

Gondolatok a koronavírus-szkepticizmushoz Németországból hazatérve. Kiss Dávid írása.
15.01.21, 09:44

A kínaiak elkötelezettebbek a klímaváltozás mellett, mint mi, európaiak?

Közhely, hogy Európa úttörő a klímaváltozás elleni küzdelemben. Mi a helyzet a sokat szídott Kínával? Valóban fekete-fehér lenne a kép? Litkei Máté környezetpolitikai elemző írása.
14.01.21, 09:47

Megalakult a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért

Az újonnan, az MCC-ben elindult Magyar-Német Intézet igazgatója, Bauer Bence ír a két ország kapcsolatáról, személyes tapasztalatairól és mindarról, amit az intézet megvalósítani készül.
16.11.20, 16:30
Welt

A CDU választ – interjú a német politika jövőjéről Werner J. Patzelt politológussal

A német kormánypárt, a CDU új elnököt választ. A győztes jó eséllyel a 2021-es szövetségi választások CDU/CSU-s kancellárjelöltje is lesz – tehát Angela Merkel lehetséges utódja. Werner J. Patzelt politológussal, politikai tanácsadóval, a CDU tagjával beszélgettünk.
15.10.20, 09:07
Pod-Vid

Hova tovább német gazdaság?

Vendégünk volt Dr. Ferkelt Balázs, nemzetközi közgazdász, az MCC Nemzetközi Kapcsolatok Iskolájának vezetője.
09.10.20, 08:53
Meinung

Vom Einfluss der Medien in der deutschen Politik - A média befolyásáról a német politikában

A média befolyásoló képessége központi tényezője a német politikának. A hatalom ellenőrzőjeként pozitív szerepet tölt be, de romboló hatása is lehet.
05.10.20, 16:52
Meinung

Die Medien und der Antisemitismus - A média és az antiszemitizmus

Sokkolóan antiszemita múlttal rendelkező politikust választhatnak meg a magyar Országgyűlésbe, méghozzá az ellenzéki összefogás jelöltjeként. Boris Kálnoky írása.