Sokfelől nézhető a történet

A társadalom legalacsonyabb jövedelmű tizedében az átlagos nettó jövedelem reálértéke 35 százalékkal nőtt 2010 és 2019 között. Eközben a szegénységi küszöb alatt élők száma csak 211 ezerrel csökkent, az alacsonyabb és a magasabb jövedelműek közötti különbségre fókuszáló mutatók pedig romlottak. A statisztikákat böngészve mindenki talál az egymondatos egyszerű üzenetéhez illeszkedő adatot.

Az emberek jövedelmi helyzetének értelmezéséhez kétféle megközelítést használnak. Vannak abszolút mutatók (pld. a legszegényebb 10-%-ban az egy főre jutó jövedelem 494 ezer forint volt 2019-ben), illetve relatív mutatók (a falvakban élők jövedelme nagyobb mértékben nőtt, mint a nagyvárosiaké). Az abszolút mutatók azt mutatják mennyivel ér többet valaki jövedelme. A relatív mutatók azt mutatják hogyan változott jövedelmi pozíciója valakihez képest. Ha az érdekel, hogy mire elég a pénzem, azt kérdezem magamtól, jobban keresek-e mint 10 éve? Ha arra vagyok kíváncsi, hol a helyem a világban, az érdekel, hogy jobban nőtt-e a bérem, mint a volt osztálytársaimé, a kollégáimé?

Ugyanígy van ez a szegényebbek és a jobban élők összehasonlításával: ha az a fontos, jobban élnek-e a szegények, akkor az abszolút mutatókat figyeljük. Ha arra vagyunk kíváncsiak, kinek javult jobban a helyzete, akkor hasznosak a relatív mutatók.

A sokféle értelmezés során azonban figyeljünk, arra, hogy ne kövessünk el egy módszertani hibát: a jövedelmi helyzetek időbeli összehasonlítása nem egyes emberek történetét meséli el. Amikor időben vizsgáljuk egy csoport jövedelmét, nem ritka, hogy valahogy így fogalmazunk: „a 25 év alatti személyek háztartásaiban 42 százalékkal nőtt a nettó jövedelmek értéke 2010 és 2019 között.” Ez a mondat igaz. Azonban akik 2010-ben ebbe a kategóriába tartoztak már mind elmúltak 25 évesek 2019-ben, a csoport tagsága teljesen kicserélődött. Hasonlóan nem lehet egységes monolit tömbnek tekinteni a leggazdagabbak vagy a legszegényebbek csoportját. Nincs pontos ismeretünk arról, hányan kerültek feljebb vagy lejjebb a jövedelem szerinti társadalmi csoportok között.

A jövedelmek változásának rövid és hosszú távú mozgatói eltérnek

Rövid távon a munkaerőpiaci kereslet változása, a szociál- és az adópolitika módosítja a jövedelmeket. A válság utáni gazdaság növekedés megemelete a munkaerő iránti keresletet, ugyanúgy, mint a külföldi munkavállalás 2011-től leomló korlátjai.

Az állam részéről a munkaerőpiaci keresletet élénkítették a foglalkoztatást ösztönző támogatási és szabályozási politikák, míg a szociálpolitika a jövedelmeket lefele nyomta a támogatások csökkentésével és a munkavállalást ösztönző indirekt hatásával.

Az arányos adórendszer bevezetése a korábbi progresszív helyett a magasabb jövedelműek relatív pozícióját javította.

Hosszabb távon sokkal több tényező hat a lakosság jövedelemtermelő képességére. Ilyen például a képzettség, az egészségi állapot változása, a vállalkozói jövedelmek lehetőségeinek alakulása, a vállalkozások hosszú távú stratégiájának a jövedelmezőségre és munkaerőkeresletre gyakorolt hatása.

Ha lenne egy nagy kutatás, ezeket a rövid és hosszú távú hatásokat kellene szétszálazni képzettségi, jövedelmi csoportonként, hogy lássuk kinek nőhet a jövedelme, kiknek csökkenhet. A jövedelmi statisztikák mutatói ezeknek a történeteknek az eredőit mutatják.

A 2010-es évek tendenciáit így egyszerre alakítják az aktuális piaci és gazdaságpolitikai mozgások és a korábbi intézményi, kulturális trendek. A korábbi két évtized oktatási rendszerében tanultak léptek be most a munkaerőpiacra, a kilencvenes években kialakult gazdaság- és tulajdonosi szerkezet határozza meg a vállalkozások stratégiai mozgásterét és a még korábbra visszavezethető kulturális trendek határozzák meg, ki szerint hol és mit kell tanulni, mikor érdemes vállalkozni, kivel lehet barátkozni, családot alapítani.

A jövedelemstatisztikák értelmezéséhez a szegény- gazdag szóhasználat félrevezető

Magyarországon a legnagyobb jövedelmű 10 százalék éves bruttó jövedelme átlagosan 4.854.978 forint volt 2019. Eszerint egy háztartás, ahol az egy főre jutó havi bruttó jövedelem meghaladja a 400-ezer forintot, az a legjobb keresetűek közé tartozik. Egy pályakezdő informatikus fizetése innen indul, sőt egy a gyerekeit már útnak eresztő, tanításból, tananyagfejlesztésből kiegészítő jövedelmekkel rendelkező gimnáziumi tanár házaspár is kereshet ennyit. Ezek az emberek már kényelmesen élnek, de nem azon a szinten, amit gazdagságnak lehet nevezni. Ezért a jövedelemstatisztikákat gazdag-szegény ellentétpárban tárgyalni nem érdemes.

Kép: Shutterstock

Az alacsonyabb és a magasabb keresetűek közötti különbség nem azt jelenti, hogy a felső kategóriákban magasak lennének a fizetések. Ha így lenne, nem kellene aggódnunk, hogy a humán pályák nem elég vonzóak, a reál pályák legjobbjai meg külföldön próbálnak szerencsét. A következő években a nemzetközi piacon is keresett emberek bére tovább fog nőni, amíg el nem éri azt a szintet, hogy egy pár év tapasztalattal rendelkező fiatal már inkább marad itthon. Ezt láthatjuk a mérnököknél, az orvosoknál, vagy a hegesztőknél és a kőműveseknél. Ne aggódjunk, ha emiatt a kevésbé képzettek és a jó egyetemekről kikerültek jövedelme közötti különbség nőni fog. Nem a gazdagok gazdagodnak a szegények rovására, hanem először a legkeresettebb emberek bére zárkózik fel az európai bérszinthez, csak utánuk jönnek a többiek.

Sokkal érdemesebb a gazdagok és a szegények közötti különbségeket aszerint megkülönböztetni, hogy kinek van vagyona és kinek nincs.

Itt a bérbe adott vagy nem használt ingatlanokra, a megélhetéshez nem szükséges jelentős megtakarításokra, a profitot termelő vállalkozások tulajdonrészeire érdemes gondolni. Ez a munka nélkül jövedelmet termelő tőke, a hétköznapi ésszel fel nem fogható luxus világs. Az egy másik kérdés, hogy ilyen gazdagságból nem több van Magyaroroszágon, mint kellene, hanem inkább kevesebb – jelenleg a magyar nemzeti össztermék több mint felét állítják elő külföldi tulajdonú cégek.

A szegénységet egyszerre tartjuk természetellenesnek és természetesnek

Amikor kényelmesen, „a jóléti erkélyen” élőként a szegénységgel találkozunk, kellemetlenül érezzük magunkat. Nehéz szembesülni vele, hogy hozzánk hasonló emberek mennyivel rosszabb körülmények között élnek, mennyivel kevesebb lehetőséggel rendelkeznek és erre milyen viselkedéssel reagálnak. Miért jár több nekünk, mert máshova születtünk? Nem kell-e félnünk tőlük? Ugye nem kell egyszer majd úgy élnünk, mint nekik? Miért nem képesek kitörni ebből a helyzetből? Hogyan tudnánk, hogyan kellene segítenünk? – Nincs konzisztens és egyértelmű válaszunk a hirtelen feltóduló kérdésekre. Ezért általában álszenten viselkedünk. Nem veszünk tudomást a szegénységről, és amikor szembe találjuk magunkat vele, felháborodunk és lelkesen üdvözöljük az ellene indított harcot.

Pedig a szegénység természetes dolog Magyarországon. Habár most kevesebb a nélkülözésben élő, mint bármikor korábban, 2019-ben így is 764 ezer ember élt kilátástalan helyzetben (szaknyelven súlyos anyagi deprivációban). Ez a szám 10 éve 2 millió fölött volt. A rendszerváltás utáni recesszió idején a létminimum alatt élők aránya elérte a32 százalékot is. A második világháború előtt vidéki élet meghatározó eleme volt a szegénység - ahogy Móricz novellái, a Puszták népe vagy a Cifra nyomorúság bemutatja. A magyar cigányság meghatározó része mai napig a harmincas éveket idéző körülmények között él.

Érdemes lenne a tagadás és a felháborodás helyett megérteni a szegénység természetét és okait. Ez tárhatná fel, mi az, amit el kell fogadnunk, illetve hol lehet a szerencséseknek jutó kitörési lehetőségeken és karitatív programokon túlmutató módon biztonságos, stabil és elfogadható életet kínálni a számunkra elképzelhetetlen nélkülözésben élő embereknek.

A jövedelmi adatok nem pont azt mutatják, amire kíváncsiak vagyunk

A KSH és az Eurostat oldalain rengeteg jövedelmi adatot találunk. Ezek az adatok az elérhető legjobbak, azonban nem tökéletesek. A leggazdagabbakat nehéz rávenni, hogy adatokat adjanak jövedelmeikről és fogyasztásukról, a legszegényebbeket, pedig ugyancsak nehezen ér el bármilyen felmérés. Emiatt Magyaroroszágon szakértői becslések szerint a jövedelmi eloszlás adatait szolgáltató háztartási statisztikákból hiányzik a népesség leggazdagabb 5-8 százaléka és legszegényebb 2,5-3 százaléka.

Ha ezt a problémát megoldanánk, akkor sem kapánk pontos képet az anyagi jólétről. Például, ha a hitelek törlesztőrészletei megnőnek (ahogy ez történt a devizahitel válság idején) ugyanakkora jövedelem mellett jóval kevesebb elkölthető pénze van a családoknak. Ugyancsak nem mutatják az adatok, hogy ki mennyit dolgozik ugyanannyi pénzért. Kevesen mondanák, hogy rosszabb helyzetben van az, aki 30 órát dolgozik hetente havi 300 ezer forintért, mint az, aki napi 12 óra munkával keresi meg a 400 ezer forintot. Hasonlóképp hiányzik a statisztikákból a vagyon: ugyanakkora fizetéssel albérletet fizetni más élet, mint egy saját lakásért fizetni a törlesztőt, még inkább más, mint egy saját tehermentes lakásban élni.

Harmadrészt, a jövedelem csak egy aspektusa a jólétnek. Ugyanaz a fizetés más élethelyzetet jelent pályakezdőként, egyedül család nélkül, mint 10 év munka után két gyerek mellett.

Sokan mondanának le jelentős jövedelemről, ha ezért cserébe az igényeiknek megfelelő közszolgáltatásokhoz (egészséges lakókörnyezet, jó iskola, egészségügy ellátás, közbiztonság…) juthatnak. Hasonlóan fontos, hogy mennyire stabil egy jövedelem, mennyire biztonságos az abból finanszírozott életmód. Másmilyennek érzi ugyanazt az anyagi helyzetet, aki jobban él a szüleinél, mint az, aki megszokta a kényelmet. (Például egy 2016-ös adatokat vizsgáló elemzés szerint a felnőttek 32%-a érezte úgy, hogy nem változott a társadalmi helyzete a családjáéhoz képest, 18%-uk élte meg visszalépésként saját sorsát, 50%-uk pedig úgy nyilatkozott, hogy kedvezőbb a társadalmi pozíciója, mint a szüleiké). Emellett ott vannak az olyan közgazdasági fogalmakkal nehezen leírható tényezők, hogy mennyire számíthatnak az emberek egymásra, mennyire bíznak a jövőben.

Kép: Shutterstock

Ezek a ’boldogság nem csak pénz’ jellegű tényezők nem csak elméletileg fontosak. A lakosság különböző csoportjainak jólétét különböző tényezők más és más irányba befolyásolhatják. Például túl optimista képet mutathat a jövedelemstatisztika azokról a fiatalokról, akik sokkal több év tanulás után keresnek ugyanakkora reálértékű jövedelmet, amiből jóval nagyobb áldozatok árán juthatnak saját lakáshoz, mint a korábban születettek pályakezdő korukban. Hasonlóan egy vidéken, a munkahelyüktől 10-20 percre házban lakó ember élete más ugyanakkora jövedelem mellett, mint a lakótelepről naponta másfél órát ingázó rokonáé, vagy egy németországi munkásszálláson élő, havonta hazaugró barátjáé.

Két dolog következik mindebből: egyrészt az adatok interpretálásával legyünk óvatosak. Amit a számok mutatnak, azok erős jelzések, de csak közelítő indikátorai a jólét alakulásának. Másrészt érdemes azon dolgozni, hogyan lehet jobban feltárni az emberek jólétének különbségeit és változását a számukra fontos életkörülmények elemzésbe emelésével.

Emelkedő jövedelmek, picit növekvő jövedelemkülönbségek, visszaszoruló szegénység

2010 és 2019 között az egy főre jutó nettó jövedelem értéke 40 százalékkal nőtt. A növekedés az ország szegényebb felében 2 százalékponttal alacsonyabb volt, mit a jobban élő 50 %-ában.

Ez a különbség nem nagy ahhoz képest, hogy a jövedelemnövekedés mozgatóinak többsége a jobb munkaerőpiaci pozíciójú foglalkoztatottaknak kedvezett. Például (1) a munkaerőkereslet a kínálatnál jóval gyorsabban nőtt sok magasan kvalifikált szakterületen; (2) a béremelkedés egyik fontos mozgatója (hasonlóan a régió többi országához) a külföldi munkavállalás miatti itthoni munkaerő-kínálatcsökkentés eredménye; (3) a felsőfokú végzettségűek aránya a 20-74 éves korcsoportban 2011 és 2016 között ötödével nőtt (így érte el a 21,8 százalékot). (4) Az adópolitika a magasabb jövedelműek közterheit csökkentette nagyobb mértékben.

Valószínűsíthető, hogy a gazdasági növekedés, a foglakoztatás növelését szolgáló szabályozási és támogatási lépések és az uniós munkaerőpiacra kilépők megüresedett helyei kínálta munkalehetőségek révén zárkózhatott fel a szegényebbek jövedelemnövekedése a jobbanélőkéhez.

Lényegében a gazdaság versenyképesebb szegmenseit dinamizáló környezet és az ezt erősítő gazdaságpolitika hatásai terjedtek tovább és húzták magukkal az alacsonyabb képzettségű, kisebb bért kínáló munkahelyek béreit is.  

A jobb és a kedvezőtlenebb helyzetű társadalmi csoportok közötti különbséget jelző mutató kis mértékben nőtt 2011 és 2019 között, továbbra is az uniós átlag alatt van a társadalmi különbségek mértéke Magyaroroszágon.

Rengetegen emelkedtek ki a szegénységből. 2010 és 2019 között több mint 1,5 millióval a csökkent a súlyos megélhetési gondokkal küzdő csökkent (ún. relatív deprivációban élők) száma. Ez idő alatt 780 ezerrel több embernek lett munkája. Azokban a háztartásokban, ahol a legtöbbet keresőnek nincs nyolc általánosnál magasabb végzettsége az egy főre jutó munkából származó jövedelem reálértéke több mint megduplázódott.

A hosszú távú társadalmi dinamikát még nem látjuk pontosan

A társdalom gazdagabb és szegényebb részei közötti mozgásokra vonatkozóan még kevés adat áll rendelkezésre a 2010-es éveket illetően. A szociológusok lifthatásról beszélnek. A szubjektív mérések szerint, a társdalom minden rétegében az a meghatározó élmény, hogy feljebb tudtak lépni szüleihez képest. A 2016-os mikorcenzus adataira épülő elemzés azt mutatja, hogy 2009-hez képest egyaránt emelkedett azoknak az aránya, akik szerint ugyanolyan a társadalmi helyzetük, mint a szüleiké, és azoké is, akik úgy érzik, hogy előre léptek származási pozíciójukhoz képest.

Az Eurostat 2019-es és 2011-es adatainak összevetése azonban a társadalmon belüli jelentős mozgások lassulására utal. 2011-ben a felsőfokú végzettségű 25-59 évesek 22,9 százalékának szülei voltak alacsonyan képzettek, 2019-ben ez az arány már csak 9,9 százalék. A jelentős csökkenés a ’90-es és a 2000-es években kialakult oktatási rendszer következménye. (A két mérés között az 1960 előtt születettek léptek ki a vizsgált korcsoportból és az 1985 és 1994 között születettek léptek abba bele.)

A rendszerváltás utáni két évtizedekben a társadalmi mobilitás csatornái jelentősen beszűkültek. Ezt a folyamatot nehéz visszafordítani, erre a központosított közoktatás is csak akkor lehet képes, ha a rossz eredményeket felmutató általános iskolákat, a rendszerváltás első évtizedeiben lezüllesztett szakképzést sikerül pénzzel és szervezéssel megújítani.

Magyarországon még mindig sok a szegény ember.

A 10-es évek jövedelemnövekedése ellenére még mindig minden 12. ember súlyos anyagi gondokkal küzd – a cigány származásúak között ez az arány 30 százalék. Minden 20. hatvan év alatti ember olyan háztartásban él, ahol hosszú ideje alig akad munka. Majdnem 1,8 millió ember van kitéve a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázatának. Hiába kevesebb ez a szám 1,4 millióval a 2010-es értéknél, a járvány előtti hét bő esztendő során csak a szegények fele tudott kilépni korábbi helyzetéből.

A járvány jövedelmi helyzetre gyakorolt hatásait még nem látjuk. Reméljük, hogy a vírus elmúltával helyreálló gazdaság képes lesz gyorsan orvosolni az egy-másfél éves egészségügyi veszélyhelyzet okozta károkat. Ehhez sok célzott programra van szükség, elsősorban a területpolitika, az oktatáspolitika és a gazdaságpolitika területén. Ezeknek a szakpolitikáknak a sikere sok részleten múlik, de a legfőbb feltétel nem technikai.

Arra van szükség, hogy megmaradjon, sőt megerősödjön a 2010-es éveknek az a megközelítése, ami szerint a gazdaság és a társdalom dinamikus részének gyarapodása teremthet lehetőséget azoknak, akik az ország szegényebb részéhez tartoznak.

A vállalkozások erősödése, a munkaerőpiac bővülése kínálhat stabil egzisztenciát a rosszabb helyzetben élők számára. Erre építve válhat minél több család számára életszerűvé, hogy érdemes a rövid távú túlélés helyett hosszabb távra tervezni, nem csak ábránd lakásban, a gyerekek taníttatásában gondolkozni.

A szerző az MCC Közgazdasági Iskolájának vezetője.

Borítókép: Lebovity Elza/csaladikor.com