Az elmúlt hetekben, mind hazai, mind nemzetközi szintéren számos cikk jelent meg a magyar kormányfő és a francia államfő kapcsolatáról, országaik EU-ban betöltött szerepéről és a politikai erőviszonyokról.  Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés jelöltje politikai irányultságban közelebb áll a magyar kormány által képviselt állásponthoz. Olyan meghatározó kérdésekben értenek egyet, mint a migrációs politika, vagy a nemzetállamok helyzete Európán belül. A párt elnöke a magyar tulajdonú MKB Banktól kapott hitelt választási kampányára – mivel a francia bankoktól hiába kért. A kritikus hangok szerint a magyar kormány számára végzetes Le Pen veresége a választásokon, mert így egy kulcsfontosságú szövetségestől eshetett el az Európai Unióban.  

Számos szakértő ennek ellenére úgy gondolja, a magyar- francia kapcsolatok bár nem akadálymentesen, de fejlődő tendenciát mutatnak az utóbbi időben. Emmanuel Macron budapesti látogatásán úgy fogalmazott decemberben, hogy Magyarország és Franciaország „politikai ellenfelek”, de egyúttal „európai partnerek” is. Bár nem vitatható, hogy időről időre vannak nagyobb összeütközések – főleg az ideológiai kérdésekben ­–, de számos meghatározó ügyben egyeznek a magyar és a francia érdekek, például az agrár- vagy az energiakérdésben. Utóbbiban való függetlenedés és előrelépés az európai stratégiai autonómia eléréséhez nélkülözhetetlen Macron szerint.

Az Európai Unión belül Angela Merkel távozása után keletkezett űrt Olaf Scholznak még nem sikerült betöltenie, ennélfogva az ENSZ BT állandó tag Franciaország szerepe Nyugat-Európa vezetésében felértékelődött az utóbbi időben. Macron befolyása az EU-ban nagyobb, mint valaha. Azonban a francia belpolitika megosztottsága miatt a választások során nem sikerült kellő legitimációt szereznie, emiatt az Európát érintő fajsúlyos kérdésekben másokat is kénytelen lesz meghallgatni. Szüksége lesz tapasztalt és sikeres vezetők segítségére is, Magyarország növekő jelentősége és közép-európai befolyása miatt méltó várományosa lehet ezen szerepnek. Minderre ráerősít az is, hogy a francia államfő látogatása Budapestre vezetett, miután átvette volna az Európai Unió Tanácsának francia elnökségét.Most akkor idevezetetett vagy nem?

A mélyebben gyökerező tendenciák áttekintéséhez érdemes azt is megvizsgálni, miként alakult a kampány – s így pontosan mi mellett tették le a voksukat a franciák.

A Macron–Le Pen harc igencsak átdolgozott kiadását láthatták a francia elnökválasztás kampányát figyelemmel követők az elmúlt hónapokban, ami egyben figyelmeztető történet is volt a világ centristáinak, mivel Macron a kezdetek óta a radikális centrizmus mérvadó személyisége és ennek az általa fémjelzett berendezkedésnek a társadalmi bázisa most meggyengült. Miért?

Alapvető különbséget jelentett a kampányban, hogy a regnáló elnök már nem a radikális centrumra támaszkodó újonc, hanem Franciaország külpolitikai reformere, egy vezető, aki átalakította a francia politikát. Így pedig értelemszerűen nehezebb a kívülről érkező, középre betörő titán képét adnia. A győzelme kétségtelenül jelentős, hisz De Gaulle 1965-ös diadala óta nem választottak újra valakit úgy, hogy többsége legyen a nemzetgyűlésben. Persze ezt a győzelmet kevesebb szavazó biztosította neki, mint az évezredben bárkinek, mivel a részvétel 2002-óta nem volt ilyen alacsony. 

A fentieket látva adja magát a kérdés: ha ilyen erős Macron, miért nem szavaznak rá többen? A válasz az elnökségében rejlik. Kormányzása során gazdaságilag volt legsikeresebb a centrizmusa, viszont bőven maradtak hiányosságok, a társadalomról leszakadtak, a nyugdíjrendszer labirintusa, az adórendszer és egyéb ügyek kapcsán.

Ha a centrista politika pionírja 2017-ben 66 százalékot kapott Le Pen ellen most pedig csak 58 százalékot, akkor nagyban fogyott a támogatottság a centrum mögül és ez tanulságossá teszi a választást. Ennek magyarázó okai között szerepel a világpolitika polarizációja, ami a centrum szavazóinak morzsolódásához vezetett. 

A kampány hangulata továbbá viharos volt. Macron, aki elsősorban közpolitikai intézkedéseinek részletes bemutatásával és felelevenítésével tudta volna magánál tartani szavazóit, nem tudta ezt a kampány hajrájáig megvalósítani, mivel a kampány dinamikáját gyakran Le Pen diktálta a rövid, csattanós üzeneteivel.

Macronnak a jövőben szövetségesekre van szüksége, a radikális centrum jelen formájában nem tartható fent.

Macron azzal nem számolt, hogy üstökösszerű becsapódása a hagyományos francia pártok kihalásával fog végződni. A hagyományos pártok szavazói viszont a vákuumból nem mind a centrum felé mozdultak el el – sőt többen mentek szélsőbalra és szélsőjobbra, mint Macron irányába. Az újraválasztott elnök szerencséje és erőforrása, hogy sikeres 5 éve volt, pragmatikus, poszt-partizán politizálása sok reformot eredményezett, mint alacsonyabb adók, rugalmasabb munkaerőpiac, jobb szakképzés és oktatás. Pártpolitikai bravúrjai sem hagyták cserben, mint a tökéletes harmónia, amiben dolgoznak a régi republikánus és régi szocialista miniszterei, amire Franciaországban nem igazán volt még eddig példa.

A Macront ért kritikák között leggyakrabban a „gazdagok elnöke” (megszüntette a gazdagok vagyonadóját és a nyugdíjkorhatárt is felemelné) jelző szerepel, melynek első számú szószólói az elégedetlen szakszervezetek és a vidéki munkásság, akiket Le Pen sokkal jobban tud mozgósítani, részben azzal is, hogy kissé eltávolodott apja örökségétől konszolidáltabb irányba.

Macron foglalkoztatáspolitikája eredményes volt, ami létfontosságú számára. 2017-ben a harmadik legfontosabb választói szempont volt a munkanélküliség most az első tízbe sem fért be. Most inkább a megélhetési költségek és áremelkedés a fő aggály, amire Le Pen ki is hegyezte kampányát, így a klasszikus témái helyett (mint a bevándorlás és a biztonság) elsősorban a létbiztonság garantálását hangoztatta kampányában, így a benzint terhelő adók csökkentésében és a béremelést lehetővé tevő vállalatoknak juttatott ösztönzőkben gondolkodott, de a benzin és a villamos energia adójának 20 százalékról 5,5 százalékra történő csökkentéséről, valamint a nyugdíjkifizetések emeléséről sem feledkezett meg. Az egyébként piacbarát, liberális Macron ezzel szemben hatóságilag meghatározta a benzin és az energia árát, ami szerényebb intézkedés volt? Hogy értve szerényebb?.  

A háború miatt a geopolitika szerepe is nőtt a kampányban. Macron fontosnak tartja a NATO szerepvállalását és a közös európai védelempolitika fejlesztését, Le Pen elsősorban egy önálló, erős Franciaországot vizionált, és a NATO közös katonai parancsnokságából való kilépést is hangoztatta.

A francia kampányok állandó témája a migráció és muszlim közösségek. Idén mindkét jelölt úgy látta helyesnek, ha kemény fellépést ígér e területeken. Macron az iszlamista terrorizmus elleni fellépést sürgette, néhány mecsetet ideiglenesen bezárt, így kissé jobbra tolta magát az általa meghaladottnak deklarált politikai skálán. Kompenzálásul a bevándorlási ügyintézés felgyorsítását és az integrációs programok fejlesztését ígérte. Le Pen ezzel szemben a szokásos keményvonalas bevándorlásellenes oldalon foglalt állást. Népszavazást ígért a bevándorlás megszigorításáról, amivel maximalizálná az egy évben befogadható bevándorlók számát. Emellett a muszlim fejkendő nyilvános helyeken történő viselését betiltani tervezi és a letelepedési kérelmek benyújtásét csak Franciaországon kívüli nagykövetségeken tenné lehetővé.

Egy szó, mint száz:

Macron nyert, simán nyert, ahogy azt mindenki várta.

Ennek oka viszont sokkal inkább a francia társadalom és választási rendszer anomáliájában rejlik, mintsem a macroni harmadikutas politizálás vélt vagy valós csodafegyverének óriási sikerében. Sőt, Macron gyengült, a szavazói fogytak, a különbség Le Pen és közötte megfeleződött, a franciák radikalizálódtak, a válságok pedig még csak érkezőben vannak. A nyugati liberális spin doktoroknak érdekes és figyelmeztető választás volt, melynek egyetlen hátralévő kérdése: hova tovább Emmanuel?

Hogy azóta miként alakult Marine Le Pen sorsa? Az elemzők azt jósolták, hogy a biztosan elvesztett elnökválasztást követően a Nemzeti Tömörülés jó esélyekkel indul a nemzetgyűlési választásokon, ami a vasárnapi eredmények fényében igaznak is bizonyult. Noha a Mélenchon-féle baloldali tömörülés végzett Macronék mögött a második helyen, Le Pen pártja így is megtízszerezte mandátumainak számát és 1986 után először tud önállóan frakciót alakítani 89 képviselővel. Macron elnök abszolút többség híján ismét nagy kihívás elé került, a folyamatos aktív, cselekvő politikára alapozó radikális centrizmusának dinamikája nagyban megtorpanhat a Nemzetgyűlésen könnyen átverhető reformjavaslatok nélkül. Helyzetét Marine Le Pen se fogja megkönnyíteni, ugyanis pártelnöki tisztségéről lemondva, minden energiáját és idejét a Nemzetgyűlésre fogja fordítani.