Vízióra nagy szükség van. A COVID-19 járvány óta a világ rögtönöz és működtetésre összpontosít az oktatás területén. A globális trendekre – különösen a technológiai áttörések által az oktatásba hatoló energiákra – nyitottan fogalmaztunk meg olyan hazai fejlesztéseket, amelyek áttörésszerű erővel alakítanák ki a XXI. századi magyarság versenyképes tanulási rendszerét.  

A vízió

A cél az, hogy 2030-ra a magyarok birtokolhassák a legversenyképesebb tanulási rendszert Közép-Európában, azaz minden Kárpát-medencei magyar képes legyen arra, hogy élethossziglani tanulási igényeihez megfelelő információhoz és kínálathoz jusson, beleértve a digitális és hibrid képzéseket is. 2030-ra minden Kárpát-medencei magyar számára legyenek nyitottak és elérhetőek azok a finanszírozási és kommunikációs lehetőségek, amelyek használatával bárhol, bármikor, bármivel minőségi tanulásba kapcsolódhat.

A képzési kínálat olyan szerkezetben épüljön fel, ami elismeri a korábbi tanulmányokat, beszámítja a gyakorlati munkatapasztalatot és rugalmasan alkalmazkodik a dolgozó és/vagy családot nevelő emberek időbeosztásához. A fentiek eredményeképpen a tanulás súlypontja a dolgozó felnőttek felé mozduljon el. Váljon ismeretlenné a „kárba veszett” vagy nem elismert tanulás. 

A képzési kínálat – részben állami támogatásra, hitelezésre és olcsó digitális megoldásokra támaszkodva – teremtse meg a tanulás világában a bőség gazdaságát, és szakítson a szűkösség gazdaságát jellemző szelekciós, kizárásos megoldásokkal. 

Ez a vízió már nem intézményfejlesztésről és épületekről szól, hanem a meglévő rendszerek és technológiák olyan felhasználóbarát integrálásáról, amely a magyar munkaerő versenyképességéhez szükséges tudást elérhetővé teszi mindenki számára.

Előfeltételek

A vízió sorsa az óvodában és az általános iskolában dől el. Az általános iskolának biztosítania kell, hogy minden végzett biztos alapkészségekkel, felhasználói digitális kompetenciákkal és alapszinten működőképes idegennyelvi tudással lép ki. Ha az oktatási rendszerünk ezeket a küszöbértékeket nem tudja megugrani, a további építkezés sem lehet sikeres. 

 

Rövid és középtáv

Az alábbi javaslatok mind a fenti vízió gyakorlati megvalósítását szolgálják és nem „ötletek.” A javaslatok megfogalmazásakor tartózkodtunk az olyan „kiégett” ezerszer megreformált területektől, amelyek már csak a Kulturkampf számára érdekes (tananyag-háború, tankönyv-háború). A rövidtávú, kisebb méretű és szakmailag érdekesebb javaslatok olyan quick win-ek, amelyek inkább az oktatási ágazaton belüli szereplők komfortérzetét növelik. A jelentős szakmai/társadalmi és politikai haszonnal járó, policy-kat a középtávú csoportba helyeztük. Középtávnak a 1,5-3 évet tekintettük.  

Rövidtávú beavatkozások

1. (Közoktatás) A COVID alatt felhalmozódott tapasztalatok nyomán hibrid oktatási kísérletek indítása önként jelentkező középiskolákkal. Az online oktatással kreatív módon kísérletező középiskolák egy részénél merült fel az igény, hogy a hét 1 vagy 2 napját online formában oktathassák, míg a többi napokon hagyományos iskolaként működnének tovább. A szülői támogatással kísérletező középiskolák olyan hibrid innovációkat halmozhatnak fel, amelyek később az egész közoktatásra kiterjeszthetők lesznek. Az olyan államok, amelyek az iskolák kinyitása után teljes restaurációt hajtanak végre, 1-1,5 év alatt elfelejtik a lezárások 2 éve alatt megtanult új pedagógiai és digitális kompetenciákat. Más államok (pl. Hollandia) kifejezetten törekednek a kísérletezésre és evidensnek veszik, hogy a COVID-hoz hasonló vészhelyzetek a jövőben ismétlődni fognak.

2. (Közoktatás) A COVID iskolalezárásai idején a lezárt épületekbe szorult be az elmúlt 12 év összes infrastrukturális fejlesztése (PC-k, szaktantermek, MS szoftverek, wifi hálózatok, okostáblák stb.). Egy olyan fordulatra van szükség, amely a pedagógusok és a diákok saját digitális eszköztárát és hálózati kapcsolódását fejleszti. Ilyen akciók – maradék EU-s forrásokból és magánforrásokból – már elindultak, de 2023-ra célszerű lenne az összes pedagógust ellátni laptoppal és internet előfizetéssel.

3. (Közoktatás) Jó gyakorlat marketplace kiépítése. A régi szaktanácsadás és szakmai támogató szolgáltatások fokozatos leépülése nyomán az iskolai jó gyakorlatok terjesztése jelenleg nem megoldott. Egyes tankerületek foglalkoznak ilyennel, mások nem. Vannak EU-s projektek és a TEMPUS is végez ilyen munkát, de rendszerszinten nincsenek szolgáltatások. Jelenleg az evangélikus pedagógiai intézet (EPSZTI) épít ilyen online piacteret (gamification és online pénz elemekkel), amely az évé végén már az állami óvódák és iskolák számára is átvehető lehet. 

4. (Közoktatás) DÖK helyett tanulói partnerség kísérletek középfokon. A COVID alatti iskolalezárások egyik tanulsága az volt, hogy egyes középiskolákban a tanulók aktív partnerségbe léptek a tanérokkal és együtt fejlesztették az iskolai digitális rendszerét, oktatási tartalmait és tanítási módszereit. Felmerül a lehetőség, hogy a kiüresedett és formális diákönkormányzatok mellett/helyett egyes – önként jelentkező – középiskolákban induljon kísérlet a tanulói partnerség kialakítására. Ez a korábbinál több jog9t és felelősséget jelentene a tanulók számára tanulmányaik szervezését, ütemezését, hangsúlyait és módszereit illetően. A „felnőttesebb” és önálóbb tanulás a tanároktól is a hagyományos pedagógus-szerep átgondolását igényelheti és mindenképpen egy versenyképesebb és kezdeményezőbb érettségiző populációt eredményezne.    

Középtávú szakpolitikák

5. (Szakképzés) jelenleg az ágazat a közoktatás maradékából dolgozik, és a közoktatásban 30 éve folyamatosan zajlik az alulteljesítők újratermelése. A szakképzésnek meg kel fogalmaznia azt a 10 alapkövetelményt, amit iskolától tantervektől és tanulói népességtől teljesen függetlenül minden általános iskolát végzettnek tudnia kell, és évente kemény, nyilvános visszajelzést kell adnia ezek teljesüléséről. Olyan képességekről van szó, mint elemi matematika, elemi ITK-használat, olvasás és írás stb. 

6. (Szakképzés) a gyakorlatban szakmában dolgozó, de végzettséggel nem rendelkezők egyénre szabott, hibrid képzése és végzettséghez juttatása. Nincsenek pontos adatok a végzettség nélküli szürke és feketemunkában szocializálódott „szakmunkások” számáról, de többtízezer emberről bizonyosan beszélhetünk. Vannak olyan iparágak (építőipar) ahol ma is tömeges gyakorlat ez. A végzettség nélküliek nem hirdethetnek, nem vállalhatnak önálló munkát és nem alapítanak saját céget. A számukra kínált állami szakképzés 3 éves és jórészt kontakt-oktatás, azaz elérhetetlen dolgozó emberek számára. A cél az, hogy az EU-ban már kialakult gyakorlat szerint a szakképző centrumok értékeljék, validálják a jelentkezők szaktudását, és személyre szabott (részben online) képzést ajánljanak nekik. Amennyiben a program sikeres, társadalmi mobilitási hatása és politikai haszna is kiemelkedő lehet. A program indításához a jelenlegi jogszabályi keretek (enyhe) továbbfejlesztése szükséges.

7. (Felsőoktatás) A bolognai folyamat során Magyarország saját igényeitől is eltekintve, a legegyszerűbb felkínált végzettségi alapsémát (Bachelor, Master és PhD) vette át. Holott ekkor már világossá vált, hogy a gazdaság és a hallgatók egy 1,5-2 éves rövidebb felsőfokú végzettséget is tömegesen igényeltek volna. Ez az Egyesült Államokban honos Associate Degree-nek megfelelő, gyakorlatias és rövid felsőfokú végzettségnek felelhet meg. A hollandok 2005-2011 között végzett kísérletek után be is vezették a saját rendszerükbe. Magyarországon az un. „felsőfokú akkreditált szakképzés” alakult ki a vákuumhelyzetben. Ennek súlya jelentéktelen, munkaerőpiaci reputációja szerény, állami finanszírozása csekély. Felsőfokú akkreditált szakképzés helyett olyan kísérleti képzések indítása szükséges, amely már Associate Degree-t kínálnak az IT, gyógyszerészet, az egészségügy, sport és pénzügyek területén. Így a felsőoktatás további- EU által is előírt – kinyitása rövid, hatékony és a gazdaság által is támogatott formában valósulhat meg. Az Associate Degree megszerzése után állásba menők a későbbiekben, modulárisan egymásra épülő módon szerezhetik meg alap/mester és doktori fokozatukat.  

8. Egyéni tanulási számla rendszer kidolgozása és feltőkésítése, az ehhez kapcsolódó kínálati piac megteremtésével. Az egyéni tanulási számla (individual learning account) az OECD egyik slágertémája és az EU oktatásfejlesztési ajánlásainak egyike. Kétféle típusa van: (a) egy pénznélküli nyilvántartás, amely a legkisebb tanulási eredményeket (microcredentials) is rögzíti és beszámítási rendszeren keresztül hordozhatóvá teszi a munka és az oktatás világában, (b) a nyilvántartást kiegészítő   pénzügyi keret – hitel vagy támogatás – amellyel az állampolgár bevásárolhatja a tanulmányaihoz és életéhez szükséges képzéseket. 

Magyarországon – a fenti vízió megvalósítása érdekében – egy olyan vegyes rendszer (mix) létrehozása szükséges, ahol a nyilvántartás mellett állami feltőkésítés (csak oktatási szolgáltatások megvásárlására alkalmas digitális forint) és a létező diákhitelek együttese jelenik meg. A 16 éves kortól igénybe vehető, élethossziglan használható, inflációkövető digitális „pénz” végül a szakképző és felsőoktatási intézményekbe vándorolna, ahol az állam ezt kiegészítő költségvetési támogatássá váltaná át; azaz valódi pénzzé). 

9. A tankötelezettség utáni oktatás egészében mikrovégzettségek rendszerének kialakítása. A humán innovációs stratégia megvalósításának egyik legfontosabb eleme, hogy a magukat folyamatosan fejlesztő egyének el tudják ismertetni – többnyire rövid és gyakorlatias – tanulmányaik eredményeit, és építkezni tudjanak rájuk. Ezt a konkrét tanulási eredményeket (bizonyított új tudás és kompetenciák) tartalmazó mikrovégzettségek (micro credentials) tartalmazzák. A szakképzésben a szakképesítéseken belüli un. részszakmák meghatározása, a felsőoktatásban pedig a mikrovégzettségek kísérletei (pl. BME) már ebbe az irányba mutatnak, de nem helyettesítik egy szektorfüggetlen nemzeti rendszer kiépítését.