Amint már korábbi cikkünkben megírtuk, 2021 szeptemberében megtartották a német választásokat, mely után megkezdődött a koalíciós tárgyalás a szociáldemokraták, a zöldek és a liberálisok között. Jelenleg úgy tűnik, bizonyosságot nyer korábbi esélylatolgatásunk, és az ún. „jelzőlámpa” koalíció már decemberben megalakulhat, hiszen elkészült a három párt a koalíciós szerződéssel, amit a zöldek már el is fogadtak.

Ha az SDP és az FDP kongresszusa is áldását adja a dokumentumra, 16 év elteltével végleg lezárul a Merkel-korszak.

A három párt megegyezett abban, hogy óránként 12 euróra emelik a minimálbért, bevezetik a 16 éveseknél is a választójogot. A legérdekesebbek közé tartozik, hogy 400 ezer új lakást építenének évente, melynek legalább a negyedét szociális bérlakásként adnák ki. Emellett a GDP 3,5 százalékát tervezik kutatás-fejlesztésre költeni. Az országot jobban digitalizálnák és energiatakarékos lakásfelújításokhoz is segítséget nyújtanának a német háztartásoknak. A kormányprogram egyszerre szolgálja a modernizálást, a szociális biztonság megteremtését és az ország karbonsemlegességének elérést 2045-ig.

A zöld program már mindegyik párt programjában szerepelt, így mindenki üdvözölte ezeket a lépéseket. A liberális párt vezetője, Christian Lindner ugyanakkor csalódott volt, mivel a szerződében nem szerepel olyan biztosíték, mely kizárná, hogy az új kormány adókat emeljen. Ezzel szemben azonban explicit módon adóemelésről sem olvashatunk, így végső soron a liberálisok is elégedettek lehetnek. Ha a szerződés egészére tekintünk, az lényegében mindegyik párt számára kedvező, hiszen mindegyik párt korábbi választási programjából kerültek fontos pontok a koalíciós paktumba.

A következő – s jelenleg talán a legfontosabb – kérdés, hogy a közös program valószínűsíthető elfogadása után mely párt melyik minisztériumot kaphatja meg

A pártok erőviszonyát egy koalíciós tárgyaláson az elért képviselői mandátumok határozzák meg. Ebben a tárgyalásban esetünkben pont a legkisebb párt, a német liberális párt tudta magát választási eredményéhez képest a legjobban pozícionálni. Christian Lindner a választások előtt kijelentette, hogy szeretne pénzügyminiszter lenni, és ez az álma valóra is vált. A liberális párt ezen kívül megkapta még az igazságügyi tárcát is, amit a németek a belügyminisztériummal együtt tükörszerveknek hívnak, mert igen nagy az átfedés a két hivatal között. Az FDP megszerezte még az oktatási és fejlesztési minisztériumot is, de a legmeglepőbb hír, hogy a liberális párt kapja meg a közlekedésügyi minisztériumot – mindez pedig komoly presztízsveszteséget jelenthet a zöldeknek. 

Ugyanakkor ­– politikai értelemben – mégsem kell csüggedniük a zöldeknek, hiszen számos más pozíciót sikerült megszerezniük. A zöld párt kapta meg a gazdaság- és klímaügyi szuperminisztériumot, amit kancellárhelyettesként fog vezetni Robert Habeck, a párt társelnöke. A külügyminisztériumot pedig a másik pártelnök, Annalena Baerbock kapta meg. Nevükből kiindulva megkapták ezeken felül a környezetvédelmi tárcát, illetve a mezőgazdasági minisztériumot is. Tekintve, hogy a párt aktívan foglalt állást szociálpolitikai kérdésekben is a kampány során, a családügyi minisztérium megszerzése sem jelent túl nagy meglepetést.

Ami a szociáldemokratákat illeti, a legnagyobb pártként értelemszerűen ők kapták a legtöbb minisztériumot is. Habár nagyon sok tárcát átadtak a koalíciós pártoknak, mégis ügyesen manőverezve olyan minisztériumokat tartottak maguknál, melyekkel ellenőrzés alatt tudják tartani a másik két pártot. Emellett a költségvetés legnagyobb hányadával is ők rendelkeznek. Tovább növeli az SPD súlyát, hogy a kancellári posztot Olaf Scholz szerezte meg, aki a kormány általános politikáját és irányvonalát határozza meg. A belügyminisztérium is az SPD-hez került, ami – amint már utaltunk rá – igen nagy átfedésben van az igazságüggyel, így a liberális igazságügyi miniszternek szorosan együtt kell majd működjnie majd a belügyminiszterrel.

Hasonló a helyzet a pénzügy, illetve a gazdasági miniszter esetében is, hiszen az SPD adja a vezetőt a gazdasági együttműködési minisztérium élére, így valójában a gazdasági kérdésekben döntő szerepet kap majd Barbel Kopfler. A szociáldemokrata párt megkapta még a leginkább hozzá kötődő tárcákat, mint a munka- és szociálügyi, egészségügyi, illetve az építés- és lakhatásügyi minisztériumot, végezetül még a védelmi minisztériumot is. Ezekre a területekre GDP-arányosan igen sokat költ Németország, így nem túlzás azt állítani, hogy a legnagyobb pénzosztók az SPD miniszterei lesznek. Tekintettel a koronavírus-járványra, a legfontosabb tárca egy ideig még biztosan az egészségügyi tárca lesz, így a legnagyobb figyelem és döntési képesség ezt a minisztériumot illeti.  Olaf Scholz a szerződés nyilvánosságra hozatala után hangsúlyozta, hogy most az első és legfontosabb a Covid-19 okozta problémák megoldása és az oltási kampány folytatása, amiben az egészségügyi miniszternek, Karl Lauterbachnak kulcsszerepe lesz majd.

Összegezve megállapíthatjuk, hogy a legnagyobb feladata ebben a kormányban a kancellár mellett a kabinetfőnöknek lesz, aki a pártok politikai összehangolásáért felel. Egy hárompárti koalícióban ez igen nagy feladat lesz majd. A tárgyalások során kétes volt, hogyan lesz képes működni a kormány, hiszen például jelentős ellentét mutatkozik az adópolitika terén a zöldek és a liberálisok között. Azonban a szerződés alapján látszik, hogy jó eséllyel működőképes lesz a kormány. Ez főként annak köszönhető, hogy

a szociáldemokraták erősen egybefogják a gazdasági tárcákat, így a legfontosabb döntésekben, mint a pénzügyek, illetve a járvány miatt az egészségügy terén, megvan a legnagyobb kormánypárt vezető ereje. 

Ha a pártok szemszögéből értékeljük a megállapodást, akkor a zöldek jártak a leginkább rosszul. A klasszikus tárcák közül (ebbe a körbe tartozik a külügy, hadügy, pénzügy, igazságügy és a belügy) csak egyet, a külügyi tárcát kapták meg, míg a liberális párt tudhatja magáénak a pénzügyet és az igazságügyet is, a védelmi, illetve a belügyminisztérium pedig az SPD-hez került. További ütés a zöldek számára, hogy egy olyan „tipikus” tárca, mint a közlekedésügy – amit pont zöldíteni akartak – szintén nem hozzájuk, hanem a liberálisokhoz került. A szociális ügyek terén is csak egy, a családügyi minisztérium került hozzájuk, ami a diszkrimináció és a megkülönböztetés ellen dolgozik, míg az emberek nagyobb részét érintő, illetve több forrással rendelkező egészségügyi, lakhatási és munkaügyi tárcák a szociáldemokratákhoz kerültek.

Azonban a Grüne szerezte meg a gazdaságügyi szuperminisztériumot, amivel igen nagy lesz a befolyása a gazdaságpolitika terén, illetve a külügyminisztérium is kiemelkedően fontos tárca. Ha megfigyeljük, valószínűleg nem véletlen, hogy a zöldek szerepe nem akkora, mint amit sokan vártak volna. Az SPD már a kampány során is sok elemet beemelt a zöldek programjából, hogy így szavazatokat vegyen el a riválisától, és valószínűleg a kormányalakítás során is ezt a taktikát követték a szociáldemokraták. A zöld párt legikonikusabb vezetője, Annalena Berbock megkapta az igen megtisztelő külügyi posztot, de ez azt is jelenti, hogy sokat nem is lesz Németországban, így nem sok vizet fog zavarni Olaf Scholz körül.

A legjobban – az egymással viaskodó SPD–Grüne tengely mellett lényegében surranópályán – a német liberális párt járt. Ahhoz mérve, hogy csupán 11 százalékot értek el a választásokon, kifejezetten nagy súlyú pozíciókat tudtak maguknak megszerezni. Ennek egyik legfőbb oka, hogy még 2017-ben ez a párt az utolsó pillanatban mondta fel a tárgyalást Angela Merkellel és nem léptek végül kormányra, emiatt is volt az utóbbi négy évben nagykoalíciós kormányzás. Olaf Scholz is ettől félt, ezért azonnal megígérte az FDP elnökének, hogy ő lesz a pénzügyminiszter, így megelőzve az utolsó pillanatra halasztott kilépést. A másik indok, hogy az SPD inkább az FDP-t támogatta a zöldekkel szemben, hogy háttérbe szorítsa a Grünét. A zöldek megkapták azokat a tárcákat, amiket a profiljuk alapján nekik kijárna, de még ott se mindet. Mindennek fényében felmerülhet a kérdés: miért nem hagyta el az asztalt a zöld párt? 2021-ben a legjobb eredményüket érték el, közel 15 százalékot, így

nagyon erős volt a választói nyomás, hogy kormányra kell kerülniük, s így valószínűsíthető, hogy emiatt engedett annyit a párt és fogadták el elsőként a megállapodást.  

Az ellenzék vezető pártja, a CDU felhívta arra a figyelmet, hogy túl nagyot ígért a kormány és nem reálisak a kitűzött célok. Ausztriában a testvérpártok, mint az osztrák liberális és az osztrák szociáldemokraták, támogatták az új német kormányt. Az osztrák kormányban a kisebbik koalíciós partner, a zöldek is üdvözölték az új kormányt. Mivel a megállapodás még igen friss, ezért viszonylag kevés a reakció még mások részéről. A magyar kormány sem foglalt még eddig hivatalosan állást. Valószínűleg az ideológiai különbségek miatt a politikai kapcsolat Németország és Magyarország között feszült lesz, de – ahogy arról korábban is írtunk – a gazdasági kapcsolatokban nem várható nagy változás.