2021 decemberében csatlakoztam a szegedi MCC csapatába a Középiskolás Program Régiókoordinátoraként. Pszichológia szakon végeztem a Szegedi Tudományegyetemen, klinikai- és egészségpszichológia szakirányon. Egyetemi tanulmányaim mellett elvégeztem az autogén tréning képzést, ezáltal relaxációs gyakorlatvezetővé is váltam. Mindig is gyerekekkel és fiatalokkal szerettem volna dolgozni, emiatt is foglalkozom jelenleg is koraszülő családok és gyermekeik pszichológiai ellátásával és lelki segítésével.

Számos tapasztalatot szereztem már a fiatalokkal való munkában. Évekig önkénteskedtem kórházban fekvő gyerekek mellett, valamint ifjúsági táborok szervezésében is részt vettem. Szabadidőmben szeretek olvasni, és járni a világot, cserediákként egy évet töltöttem Amerikában, ami által számos pozitív tapasztalattal gazdagodtam.

A Középiskolás Program egy kiváló lehetőséget biztosít a diákok számára, hogy gazdagítsák a tudásukat, és a különböző képzések által jobban megismerjék önmagukat. Mindemellett saját magamon is tapasztaltam már, hogy a közösségnek milyen erős megtartó ereje van, ezért is kifejezetten fontos a közösségépítés, amire munkám során én is nagy hangsúlyt fektetek!