Tanulmányutak

Mióta Csíkszentmihályi Mihály közzétette a világhírű flow koncepciót, a világ vezetői, például Tony Blair, több amerikai elnök, valamint befolyásos sportemberek és oktatók mind ihletet merítettek belőle.

A mai kiszámíthatatlan környezetben egy új szervezeti paradigma bontakozik ki a szemünk láttára. Az igazán látnok vezetők hisznek abban, hogy éppúgy képesek másokat szolgálni, mint egy ügyet, és képesek motiválni a tömegeket. A szervezeti vízió és a vezető karizmája az, ami együttesen képes a tehetséges munkatársakat vonzani és megtartani, hogy túllépjenek a hagyományos irányítási módszereken.         

Ennek érdekében a hallgatókkal közösen egy utazó bakancslistát készítünk. Ennek keretében olyan kutatókat, oktatókat, kormányzati, nonprofit szakembereket és vállalkozókat keresünk fel, akiktől hallgatóink tanulhatnak újszerű vezetési és szervezési módszereket. A projekt során a diákok meghatározzák azokat a tényezőket, amelyek kulcsfontosságúak a jó üzlet működéséhez: bizalom, elkötelezettség az alkalmazottak személyes növekedésének elősegítése iránt. 

Bakancslistánk alapján helyi és nemzetközi tanulmányutakat szervezünk a diákok számára annak érdekében, hogy betekintést nyerhessenek a szervezetek életébe, és lehetőséget kapjanak a különböző vezetési stílusok megismerésére. Az egész éves programunk keretében több, mint 40 napot töltünk utazással a Kárpát-medencében, Európában, az Egyesült Államokban és Ázsiában. 

Készségfejlesztés: 

  • Létfontosságú döntéseket hozhat arról, hogyan tervezzen és valósítson meg újszerű ötleteket kiszámíthatatlan helyzetekben
  • Megtanul információkat elemezni, és mások véleményét kedvezően befolyásolni a változás érdekében          
  • Kapcsolatba lép innovatív partnerekkel és változást hozó projektjeikkel
  • Feltérképezi és elemzi a hagyományos szervezeti normákat és üzleti modelleket          
  • Fejlesztheti vezetői készségeit a sikeres változás érdekében          
  • Megismeri a szervezeten belül, az innovációt lehetővé tevő alstruktúrákat