Angela Merkel 16 éve után Németországot négy évig egy szociáldemokraták (SPD), Zöldek és liberálisok (FDP) alkotta hárompárti koalíciója fogja kormányozni. A koalíciós tárgyalások zökkenőmentesen zajlottak, és a tervezettnél korábban zárultak le, mivel minden párt a számára alapvető szakpolitikai kérdésekre összpontosított, más területeken pedig kompromisszumokat kötött.  

Így nem meglepő, hogy az FDP kevés ellenállást tanúsított a migrációs politika Zöldek és SPD által javasolt radikális átalakításával szemben. A német liberálisok számára a gazdaság a fontos, az SPD és a Zöldek számára viszont a bevándorlási és állampolgárságra vonatkozó szabályozás megváltoztatása volt kulcsfontosságú. Eddig is a kettős állampolgárság és a liberálisabb bevándorlási szabályok bevezetésére tett ígéretekkel tudták megnyerni a bevándorló, különösen a törökök szavazókat. Most itt az ideje, hogy beváltsák ezeket az ígéreteket.

A koalíciós szerződésben az áll, hogy a koalíció „többes állampolgárságot" kíván bevezetni, és „egyszerűsíteni kívánja az állampolgársághoz vezető utat". 

Németországban hagyományosan nem engedélyezett a kettős állampolgárság, ellentétben az Egyesült Államokkal vagy éppen Magyarországgal. Ha valaki német akar lenni, akkor bármilyen más állampolgárságát fel kell adnia. Kivételt képeztek ez alól a kettős állampolgárságú szülők Németországban született gyermekei. Ha elérik a felnőttkort, nem kell választaniuk, és megtarthatják mindkét állampolgárságukat. A szabály 2000 óta több mint 1,5 millió emberre vonatkozik, akik így kettős állampolgárok maradhatnak.

Azokra a bevándorlókra azonban, akik nem Németországban születtek, hanem odaköltöztek, eddig az a szabály vonatkozott, hogy csak akkor kaphatnak német állampolgárságot, ha legalább 8 évet töltenek az országban, beszélik a nyelvet, ismerik az alkotmányt, nem követtek el bűncselekményt, és lemondanak a származási országuk állampolgárságáról.

Ez fog hamarosan megváltozni. 

A koalíció azt tervezi, hogy nyolcról öt évre csökkenti azt az időt, amelyet az országban kell tölteni ahhoz, hogy valaki jogosult legyen a német állampolgárságra. Ez akár három évre is csökkenthető, ha a kérelmező bizonyítani tudja, hogy jól beilleszkedett (ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy beszél valamennyire németül). 

A legfontosabb, hogy a kérelmezőknek nem kell lemondaniuk korábbi állampolgárságukról. Az új szabály különösen a törökök számára jelent változást. Eddig főleg számukra jelentettek nehézséget a német állampolgársági szabályok, mert egyrészről sokan közülük meglehetősen kötődnek Törökországhoz, és talán oda szeretnének költözni, ha nyugdíjba mennek - de azért is, mert Törökország 2009-ig nem engedte meg, hogy állampolgárai lemondjanak állampolgárságukról. Azóta az állampolgárságukról lemondó törökök „kék kártyát" kapnak, amely személyi igazolványként is szolgál, és a korábbi a személyi igazolványszám szerepel rajta. Ez a dokumentum biztosítja számukra a török állampolgárok által élvezett jogok nagy részét, azzal a kivétellel, hogy nem szavazhatnak, és nem kell katonai szolgálatot teljesíteniük. A kék kártyával bármikor visszakaphatják török állampolgárságukat.    

2020-ban kb. 1,5 millió török állampolgár élt Németországban (a német állampolgárságú törököket nem számítva). Ha az új kormány végrehajtja az állampolgársági reformot, többségük azonnal jogosult lesz a német állampolgárságra. Ennyivel fog növekedni a szavazóbázis a németországi választásokon. A korábbi választási magatartás alapján ez az SPD-nek és a Zöldeknek kedvezne, a kereszténydemokraták pedig hátrányba kerülnének.

Ez azt is jelentené, hogy mire az új törvény valamikor 2022-ben hatályba lép, a 2015-17-es „menekültválság" idején érkezett migránsok többsége jogosult lenne az állampolgárságra. A hivatalos statisztikák szerint 2015-16-ban mintegy 1,2 millió fővel nőtt az EU-n kívüli országokból származó külföldi állampolgárok száma Németországban.   Nem mindegyikük érkezett Szíriából, Afganisztánból, vagy hasonló országokból: vannak közöttük amerikai állampolgárok, kínaiak, illetve máshonnan érkező bevándorlók is. Óvatos becslések szerint a 2015-16-os válság idején érkezett migránsok száma valahol 800 000 és 900 000 közé tehető. Ahhoz, hogy jogosultak legyenek az állampolgárságra, legálisan kellene az országban tartózkodniuk. Azok a külföldiek, akiknek elutasították a menedékjogi kérelmét és elrendelték a kitoloncolását (bár a nagy többségüket soha nem toloncolják ki), nem feltétlenül válnak jogosulttá az állampolgárságra, de ki tudja, mit hoz a jövő. Ha sok év múlva még mindig Németországban lesznek, ez is politikai problémává válik majd, és egyre nagyobb lesz az integrációjukat szorgalmazó nyomás.  

2020-ban több mint 11 millió külföldi állampolgár élt Németországban. Ez a szám a következő években drasztikusan csökkenni fog, mivel sok külföldi is igyekszik majd kihasználni az új, liberális szabályokat. A német állampolgárok száma ennek megfelelően növekedni fog. 
A német állampolgárok között csökkenni fog a német származásúak aránya. Ezt a hatást az a tény is fokozza majd, hogy a német nemzetiségűek általában kevesebb gyermeket vállalnak, mint a bevándorló családok.

Az új szabályok még vonzóbbá teszik Németországot a migránsok számára, a Németországba (és így az EU-ba) irányuló migránsáradat növekedni fog. 

Politikai szempontból a szavazóbázis növekedni fog, a választók összetétele még sokszínűbb lesz. 

Ez előnyt jelenthet a baloldali és liberális pártok számára, és megnehezítheti a konzervatív pártok választási győzelmét – kivéve, ha politikailag felkarolják a migránsokat és a migrációt. A kereszténydemokraták (CDU/CSU) már kipróbálták ezt a stratégiát. Ez annyiban sikeres volt, hogy az elmúlt néhány választási ciklusban nőtt a rájuk szavazó török származású német állampolgárok aránya, de ez nem ellensúlyozta a társadalom más rétegeiből jövő szavazóik elvesztését.

Az új szabályok valójában egyfajta „fordulópontot" jelenthetnek a német társadalom számára.

A konzervatív álláspont, mely szerint a kereszténységben gyökerező német kultúrát, mint az ország kultúráját meg kell őrizni, talán soha többé nem lesz meghatározó álláspont a nemzeti párbeszédben.