Növekvő távolság – a másik tábortól vagy a választóktól?

A nyugati politikatudományban kiemelt érdeklődéssel kísérik az ilyen mértékű különbségeket, ugyanis több országban az a tapasztalat, hogy egy-egy politikai szereplő iránt elkötelezett választók nem csak ideológiai vagy közpolitikai kérdések mentén kerülnek egyre távolabb egymástól, hanem földrajzi szempontból is. A nyugati politika egyik klasszikus konfliktusának tekintett város-vidék törésvonal újjászületésének megállapítása azonban önmagában nem magyarázza teljes mértékben az egymással versengő pártok támogatottsága közötti látványos területi különbségeket, valamint a különböző karakterű körzeteken belüli különbségek növekedését sem. Ráadásul a 2022-es magyar országgyűlési választás esetében ez a kijelentés túlságosan leegyszerűsítő és félrevezető is lenne, mert a Fidesz-KDNP egyéni képviselőjelöltjeinek támogatottsága nem csak a kistelepüléseken, hanem a kisvárosokban, a megyei jogú városokban, a budapesti agglomerációban és a fővárosban is növekedett. Ezért az eltérések mértékének növekedése mellett érdemes még két jelenséget részletesebben megvizsgálni:

Ideológiai és földrajzi távolság a választók között?

A választók centrumból történő elmozdulása, két egymással szembenálló blokk szerinti polarizálódása önmagában nem új és egyedi jelenség, ahogy az sem, hogy ez a folyamat területi jellegzetességekkel is rendelkezik. Az amerikai elnökválasztások eredményei például arra utalnak, hogy 1992 és 2016 között jelentősen megváltozott az elnökjelöltek közötti különbség mértéke a különböző politikai karakterű térségekben. Azoknak a területi egységeknek (counties) a száma, ahol az egyik jelölt 20 százalék feletti győzelmet aratott (landslide), jelentősen emelkedett a vizsgált 7 elnökválasztás során. Azok a területek, ahol korábban az egyik oldal minimális előnnyel rendelkezett, nagy mértékű különbségek alakultak ki, amivel együtt csökkent a billegő körzetek száma is. A nagy multikulturális városokban drasztikusan csökkent a republikánus szavazatok száma, miközben a kisvárosi és vidéki térségekből szinte eltűntek a demokraták.

Ha a magyar választókerületek eredményeit vizsgáljuk, akkor az egyik látványos elem 2014 óta, hogy 2018 után 2022-ben is növekedett azon körzetek száma, ahol a Fidesz jelöltje fölényes, 20 százalékot meghaladó különbséggel aratott győzelmet. 2022-re a 106 választókerület közül több mint 50 esetében jelentkezett ilyen mértékű különbség az első és a második helyezett között. A baloldal viszont csak egyetlen ilyen körzettel rendelkezett ebben az időszakban. A Budapest 7. számú választókerületet (XIII. kerület) 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben is nagy különbséggel nyerte a baloldali jelölt (Hiszékeny Dezső, MSZP), bár a Fidesz jelöltje itt is több mint 800 szavazattal erősödött 2018-hoz képest.

Utóbbit azért fontos kiemelni, mert

Fidesz erősödés minden tér(b)en

A 106 egyéni választókerületből 102-ben emelkedett 2018-hoz képest a Fidesz jelöltjének szavazataránya, ami sok esetben már a szavazatok abszolút többségének összegyűjtését is jelentette. A Fidesz politikusai 2014-ben 20 választókerületben értek el 50% feletti támogatottságot, 2018-ban már 47, 2022-ben pedig 65 esetben rendelkeztek abszolút többséggel. A két tábor mérete közötti különbség növekedését az is jól jelzi, hogy az április 3-án abszolút többséggel megnyert körzetek között már 24 olyan volt, ahol a 60%-ot is átlépte a helyi kormánypárti politikus. A baloldal 2014-ben és 2018-ban csak a már említett Budapest 7. választókerületben rendelkezett ilyen mértékű támogatással, 2022-re pedig 5 további fővárosi választókerületben érte el az 50% feletti szintet. Ugyanakkor a fővárosi körzetekkel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a Fidesz jelöltjei sok olyan helyen erősödtek akár 3-4% feletti szavazataránnyal is, ahol korábban esélytelennek gondolták őket. 

Fidesz siker a „baloldal vidéki szívében”

Az 50% feletti szavazataránnyal győztes fideszes körzetek között sok olyat találunk, amelyek 2010 előtt egyáltalán nem számítottak jobboldali térségnek, sőt a baloldal rendelkezett hasonló mértékű előnnyel. A kistelepülésekről, erős jobboldali hagyománnyal és bázissal rendelkező városokról már sok elemzést olvashattunk, ezért ebben az írásban a baloldali hagyományokkal rendelkező városok és választókerületek kerülnek a fókuszba. Oroszlány, Ózd, Sajószentpéter – néhány egykor masszív baloldali többségű város, amelyeket jelenleg sem Fideszes polgármester irányít. Azonban a Fidesz magabiztos győzelmet aratott ezeken a településeken, valamint az érintett választókerületben is. 

A budapesti, illetve az agglomeráció településeit magába foglaló körzetek, továbbá a korábban baloldalinak tartott kisvárások eredményei arra utalnak, hogy a baloldali pártok rendkívül távol kerületek sok korábbi szavazójuktól, akik ráadásul már nem a passzivitást vagy valamilyen alternatív pártot (Jobbik, LMP, később Momentum, MKKP) választották a baloldal politikai teljesítményével szembeni elégedetlenség esetén, hanem a korábbi fő ellenfél Fidesz jelöltjeit támogatják. Elképzelhető, hogy ebben a folyamatban a Jobbik „zsilip szerepet” játszott, azonban a 2022-es eredmény tekintetében ez inkább érdekes, és konkrét adatokkal nehezen megragadható kérdésnek számít.

A Fidesz egyéni képviselőjelöltjének szavazataránya 2014-2022 között néhány észak-magyarországi és dunántúli, korábban erős baloldali karakterrel rendelkező választókerületben

Forrás: Nemzeti Választási Iroda

Dunaújváros és a Fejér 4. számú választókerület jelenti talán a leglátványosabb példáját a baloldal sikertelen kampányának és visszaszorulásának. A körzetet 2018-ban a helyi baloldallal korábban is jó kapcsolatot ápoló jobbikos Pintér Tamás magabiztosan nyerte 43% feletti eredménnyel, annak ellenére is, hogy jelenlegi szövetségesei közül a DK, az LMP és a Momentum is önálló jelöltet indított. Pintér Tamás másfél évvel később, 2019 őszén, már a baloldali pártok nyílt támogatásával lett polgármester. Az egyéni választókerületben 2020 februárjában tartott időközi választás alacsony részvétellel (29,1%) zajlott, amely a Jobbik és a baloldali pártok közös jelöltjeként induló Kálló Gergely sikerét (56,43%) hozta. Egy rendkívül mély baloldali gyökerekkel rendelkező város által dominált választókerületben három, két éven belül bekövetkező egyértelmű vereség, valamint az önkormányzati háttér elveszítése után – elméletben – a jobboldal összeomlása, a 2010 előtti viszonyok újjáéledése lett volna a legvalószínűbb forgatókönyv. Az elméleti forgatókönyveket aztán 2022. április 3-a látványosan felülírta. A Fidesz új jelöltje, Mészáros Lajos közel 2 ezer szavazattal (4%-kal) előzte meg Kálló Gergelyt, aki nagyjából 900 szavazattal gyengébben szerepelt mint Pintér Tamás 2018-ban, pedig már nem kellett sem DK-s, sem LMP-s, sem Momentumos ellenféllel osztoznia az ellenzéki szavazókon. 

Dunaújváros nem egyedi eset. A baloldali jelöltek Budapesten és két vidéki körzeten (Baranya 1., Csongrád-Csanád 1.) kívül mindenhol veszítettek, amiket a választástörténeti múlt és a 2019-es önkormányzati választás eredményei alapján nyerhetőnek, sőt biztosnak gondoltak. A megyei jogú városok, kisvárosok és a fővárosi agglomeráció körzeteiben egyaránt erősebbé vált a Fidesz 2022-ben. 

Budapesti bázis – biztonság vagy korlát?

A fentebb bemutatott eredményeket minimális szinten a budapesti eredmények tudják ellensúlyozni a baloldal szempontjából. A fővárosban sikerült 2010 után a leginkább újjáépíteni és egyben tartani a baloldali hátországot, ami már a 2019-es önkormányzati választást megelőzően, 2018-ban is érzékelhető volt. Különböző online felületek (és kampány utolsó fázisában maga Márki-Zay Péter is) minden választókerületben ajánlásokat fogalmaztak meg az ellenzéki szavazók számára, hogy a pártlistára adott szavazattól függetlenül mely egyéni jelölt támogatásával nyílhat lehetőség a kormányváltásra. Néhány választókerületben (pl. Budapest 1.) pedig jelöltek visszalépésére is sor került. Ennek következtében a baloldali jelöltek már 2018-ban megnyerték a budapesti körzetek felét, a 2019-es önkormányzati választás és a közvélemény-kutatások alapján jó eséllyel pályáztak minden körzetre 2022-ben. A 17 egyéni választókerületi győzelem, különösen a 2014-ig/2018-ig jobboldali többségű budai körzetekben elért eredmények valóban sikert jelentenek az ellenzék számára, azonban a választás végeredménye és a politikai környezet szempontjából nem biztos, hogy hosszútávon is sikert kínál Budapest „politikai bunkerként” kezelése.

A rendszerváltás utáni politikatörténetből az MDF útja azt bizonyította, hogy a fővároson kívüli bázis elengedése nem csak választási vereséghez, hanem eltűnéshez is vezethet. Az 1994-es országgyűlési választáson az MDF rendkívüli mértékű vereséget szenvedett, a négy évvel korábban megnyert 114 választókerületből (akkor 176 egyéni választókerület létezett a magyar választási rendszerben) csak 5-öt tudott megtartani, azok közül 4-et Budán. Ennek viszont az lett a következménye, hogy az ellenzékbe kerülő párt egyre inkább a fővárosi elit ideológiai vitáira koncentrált (többek között „a kivel és hogyan lehet összefogni a következő választáson” kérdésre), amit Lezsák Sándor pártelnökké választása sem tudott megtörni, így az MDF 1998-ban és 2002-ben is csak a Fidesszel kötött szövetségnek köszönhetően maradhatott parlamenti párt.