„A tádzsikokat Tádzsikisztánba, az üzbégeket Üzbegisztánba, a türkméneket Türkmenisztánba, a hazarákat Iránba vagy a temetőbe – ez Afganisztán” tartja egy tálib mondás.
Az Amnesty International friss jelentése az afganisztáni hazara közösség ellen elkövetett újabb atrocitásokat vizsgálta. A tálib hatalomátvétel óta a szervezet tudomása szerint legalább hat embert kínoztak meg, majd végeztek ki jogszerűtlenül. A hazarák üldözése hosszú évszázadokra nyúlik vissza, és az ország jelenlegi politikai helyzete nem sok jóra enged következtetni a közösség fennmaradása szempontjából.
A hazarák
A hazara nemzetiség nem csupán egy etnikai, de egy vallási kisebbség is Afganisztánban, azonban jelentős számuk él Pakisztánban és Iránban is. Az őket érő szisztematikus megkülönböztetés és gyakori célzott erőszak miatti lakóhelyelhagyás következtében ugyanakkor világszerte élnek diaszpórákban is. A nemzetiség eredete vitatott, Afganisztán többi etnikumától megkülönbözteti őket genetikai, vallási, kulturális és nyelvi sajátosságuk. Afganisztánban ők a legelnyomottabb népcsoport, üldözésük hosszú évszázadokra nyúlik vissza, amelynek legfőbb kiváltó oka a más népcsoportoktól való különbözőségük és a generációkon át öröklődő ellenségkép. A hazarák száma körülbelül 4-8 millió főre becsülhető, zömmel Afganisztán középső hegyvidéki részén, a Hazarajatban élnek. Pakisztánban megközelítőleg 700 000 - 900 000 hazara lakik, míg Iránban 300 000 - 500 000 közé tehető a számuk. Míg Afganisztánban a pastun, addig Pakisztánban a beludzs nemzetiség részéről éri őket a legnagyobb mértékű atrocitás.
az évszázadok során a társadalom perifériájára szorultak, amelynek hatása lakókörülményeiken, jövedelmükön és lehetőségeiken egyaránt meglátszik. A hazarák többi népcsoporttól való legnagyobb különbözősége a vallási meggyőződésében rejlik. A hazarák túlnyomó többsége a tizenkettes síita iszlám követője. Afganisztán szunnita többségű ország, így a két ellentétes vallási nézet az egyik legfőbb indikátora a hazara közösség évszázados üldözésének.
A hazarák üldözése több évszázadra nyúlik vissza, modernkori történelmük a 19. század végén, Abdul Rahman uralkodásával kezdődött. A század elején a mai Afganisztán területén élő lakosság mintegy 67%-a volt hazara. Az uralkodó uralmának kiterjesztése céljából indított háborút a hazarák ellen, amely nem maradt válasz nélkül, több ízben történt hazarafelkelés. A felkelés nagyságán feldühödve az emír dzsihádot hirdetett a közösség ellen, amelyet még a 20. század végén is hirdettek a vallási tanítók Afganisztánban.
A tálibok első uralma (1996-2001) alatt a mozgalom tagjai kegyetlen brutalitással álltak bosszút az ellenük harcoló hazarákon. 1997 tavaszán például blokádot rendeltek el a Hazarajat ellen; a humanitárius segítség és az élelmiszerellátmány nem jutott el a lakossághoz. A következő évben Mazar-e Sarif elfoglalásakor körülbelül 2 000 hazarát gyilkoltak meg – a tálibok szisztematikusan keresték a hazara családokat. A holttesteket az utcán hagyták elrettentés céljából. A halottakon túl legalább 4 500 férfit börtönöztek be jogtalanul. 2000-ben és 2001-ben újabb mészárlásokról szereztek tudomást a nemzetközi szervezetek, legalább 350 hazara halála volt bizonyítható. A tálibok brutalitását mutatta, hogy a zord téli időben a holttestek összefagytak, és vízzel kellett szétválasztani azokat. Egyes források úgy vélik, 1994 és 2001 között legalább 3 000 hazarát gyilkoltak meg, azonban az áldozatok száma ennél jóval magasabb lehet.
A tálibok bukását követő években töretlenül folytatódott a hazarák elleni atrocitássorozat, noha kisebb ütemben. A csoport a nyugati erők elleni harccal volt elfoglalva, mégis a tálib hatalomátvételt megelőzően legalább 50, a Tálibán Mozgalom és az Iszlám Állam által végrehajtott szervezett támadás jutott a nemzetközi szervezetek tudomására. Ezek többségét olyan intézményekben követték el, mint a mecsetek, az iskolák, de több alkalommal történt támadás békés megmozdulásokon is, amelyeket az emberi jogi jogvédelem hiányára való felhívás gyanánt szervezett a népcsoport. A hazara áldozatok pontos száma nem ismert.
Egy 2019-es felmérésből kiderül, a hazarák körében jellemzőbb az ország elhagyása a bizonytalanság miatt, erre azonban jelenleg nincs lehetőségük a fokozott határellenőrzés és a tálib biztonsági erők erőszakos fellépése miatt.
A hazarák helyzete napjainkban
Az Amnesty International egy friss jelentése szerint 2022. június 26-án a tálibok őrizetbe vettek és jogellenesen kivégeztek négy hazara férfit egy éjszakai rajtaütési akció során Ghor tartományban. A kivégzett férfiak testén kínzás nyomait találták. A razzia során egy nő és egy 12 éves kislány is életét vesztette. A korábbi tendenciákat figyelembevéve a hazara áldozatok száma jóval magasabb lehet az elmúlt egy évben.
A rajtaütés a tálibok által ellenségnek tekintett emberek – egykori kormánytisztviselők és a biztonsági erők tagjai, valamint a hazara közösség tagjai – elleni célzott támadás- és jogellenes kivégzéssorozat része volt. Ezek az erőszakos halálesetek megdöbbentő bizonyítékai annak, hogy a tálibok továbbra is üldözik, kínozzák és gyilkolják a hazara embereket. Az Amnesty International hasonló eseteket regisztrált 2021 nyarán Ghazni és Daykundi tartományokban. Noha a tálibok megígérték, amnesztiát biztosítanak a volt kormánytisztviselőknek és az ellenük harcoló biztonsági erők tagjainak, ígéretüket nem tartották be.
Annak ellenére, hogy a fegyveres erőszak jelentősen csökkent Afganisztánban, az elmúlt több mint egy évben a de facto kormány széleskörűen sértette meg az alapvető emberi és szabadságjogokat.
Az emberi jogok biztosításának hiány mellet komoly probléma, hogy az egyre súlyosbodó humanitárius válság tovább növeli a társadalmi szakadékokat Afganisztánban.
