A német politika régen egyszerű volt. Évtizedekig két nagy párt volt, a névleg kereszténydemokrata CDU/CSU és a névleg szociáldemokrata SPD. És általában a jóval kisebb, névleg liberális FDP-n múlt, hogy ki kerül kormányra – a többség megszerzéséhez nagy pártoknak szükségük volt az FDP-re. 

Olyan kis különbség volt közöttük, hogy az 1970-es és 80-as években a politológusok azt mondták, hogy ez a három párt, valamint a munkaadók és a szakszervezetek egy "neokorporatista" rendszert alakítottak ki, ahol nincs valódi verseny vagy ellentét, hanem megegyeztek abban, hogy mindannyian rendesek legyenek egymáshoz.  A politikai harc soha nem irányult az ellenfél megsemmisítésére. Bárki is nyerte meg a választásokat, az ellenzéknek mindig maradt elég állása és erőforrása a folytatáshoz.

Ma a helyzet ennél sokkal zavarosabb. Hat párt van a parlamentben, és Németországnak egy hárompárti koalíciós kormánya van, amit alig tart össze valami. Hatalmas ideológiai különbségek alakultak ki, a nemzetállam (beleértve Németországot is) megszüntetésének vágyától a német nemzeti önérzet feltámasztásának igényéig.

Mindennek tetejébe a nagyobb pártok mindegyike valójában két párt. Ott van a pragmatista Olaf Scholz kancellár SPD-je, ami ugyanakkor egy radikális baloldali tagsággal rendelkező párt. A CDU és bajor testvérpártja, a CSU a zöld szavazókat akarja maga mellé édesgetni, de a jobboldali AfD támogatóit is szeretné megnyerni. A Zöldek pedig pragmatisták által vezetett utópisták.

Bonyolultnak tűnik. De valójában nagyon egyszerű. De hogy is lehet kiigazodni a német politikai pártok között:

Christlich-Demokratische Union (CDU) (Kereszténydemokrata Unió): Németország alapértelmezett beállítása szerinti kormánypártja. Eltérő rendelkezés hiányában a CDU kormányoz. Németország modern demokráciaként eltöltött 73 évéből (1949 óta) 52 évig (1949-1969, 1982-1998, 2005-2021) CDU vezette kormányok voltak hatalmon.  A választóknak szóló fő üzenetük az, hogy tudják, hogyan kell kormányozni.

A NEM kormányzás (2021-től) súlyos identitásválságba taszította a pártot. Kik vagyunk mi, ha nem vagyunk hatalmon? Nem igazán tudják eldönteni, hogy jobbra, vagy a politika zöldebb oldala felé mozduljanak-e, vagy épp a politikai középutat keressék (de azt ma elég nehéz megtalálni).

Van egy német pszichológiai bestseller Richard David Precht tollából "Ki vagyok én, és ha igen, hányan?" címmel. Mintha csak a CDU jelenlegi állapotának leírása lenne.

Sok CDU-s politikus legszívesebben már abbahagyná az önvizsgálatot, és inkább újra kormányozna. Ehhez azonban választásokat kellene nyerniük. Aztán koalíciós partnereket is kellene találniuk. Választói támogatottságuk jelenleg 27 százalékon áll (INSA/BILD, november 06.). A nemzeti konzervatív AfD (15%) tabu, mert az összes többi párt náciknak tartja őket. A három kormánypárt közül - SPD (21%), Zöldek (17%), FDP (8%) – bármelyik megfelelne, de kettőre lenne szükség. És miért mennének bele egy alárendelt partnerségbe a nagyobbik CDU-val, amíg együtt tudnak kormányozni és piszkálni egymást?

A CDU szerencséjére, ha a számokat összeadjuk, egyáltalán nem biztos, hogy a koalíció túléli a következő választásokat. Ezek ugyanis együttesen 46%-ot tesznek ki.

A Christlich-Soziale Union (CSU) (Keresztény-Szociális Unió)A CDU testvérpártja, ugyan az, mint a CDU, viszont csak Bajorországban működik. Régen konzervatívok voltak, de erre ráuntak, miután elolvasták Douglas Adams "Galaxis útikalauz stopposoknak" című könyvét, és jelenleg az élet, a világegyetem és minden egyéb értelmének kutatása foglalkoztatja őket.

Sozialdemokratische Partei Deutschlands (SPD) (Németország Szociáldemokrata Pártja): Régen a munkások pártja volt, de ma már nem kedvelik őket. A tipikus német munkás rossz véleménnyel van a muszlimokról, a transzneműekről és a magas villanyszámláról, amik mellett viszont az SPD szívesen kiáll. A tipikus német munkás házról és Mercedesről álmodik. Az SPD arról álmodik, hogy megadóztatja a ház- és gépjárműtulajdonosokat. A párt pragmatikus, régimódi, pénzorientált, menedzser-típusú névleges vezetőjét, Olaf Scholz kancellárt, és a párt elborult agyú párttagságát együtt a legjobban talán Émile Ajar "Pseudo" című könyve jellemzi. Ez arról szól, hogy Ajar mennyire utálja Romain Gary regényírót (pedig a valóságban ők ketten ugyanaz a személy).

A jó hír az, hogy pártja ellenére Olaf Scholz valahogy mégis képes kormányozni. A rossz hír pedig az, hogy Scholz nélkül (ha esetleg elcsúszna egy banánhéjon) az SPD akár egy töredékpárt méretére is zsugorodhat.

A Zöldek: A Zöldek jelenleg majdnem úgy néznek ki, mint egy komoly párt. Ez egyrészről azért van így, mert tényleges politikájuk a vártnál normálisabbnak bizonyul, másrészről pedig azért, mert a többi párt nagyrésze még náluk is kevésbé tűnik komolyan vehetőnek. A Zöldek azt tűzték ki célul, hogy megszüntetik Németországot, mint nemzetállamot, feminizmuson alapuló pacifista külpolitikát folytatnak, elutasítják az amerikai kulturális hegemóniát, és csak olyan energiát használnak (szél, nap), ami épp olyan megbízhatatlan, mint az időjárás-jelentés. Ehelyett úgy döntöttek, hogy visszatérnek a szénhez, marad az atomenergiaés Ukrajnán keresztül, az USA-val szoros együttműködésben rommá verik Oroszországot. Az átláthatóság példaképeként indultak, de aztán diszkréten meghamisították a számokat egy, az atomenergia életképességéről szóló tanulmányban, úgy téve, mintha "megvizsgálták" volna az atomerőművek fenntarthatóságát, holott valójában nem.  

Bizonyos értelemben mindez azt mutatja, hogy akár valódi politikusok is lehetnek, nem csak idealista álmodozók. De ez csak néhány vezetőjükre igaz. A párt bázisát legjobban az "Ahol a görögdinnyék nőnek" könyvcím írja le.

Tudod, kívül zöld, belül vörös.

Még mindig több muszlim bevándorlót szeretnének, engedélyezni akarják, hogy a gyermekek nemváltoztató kezelésen vehessenek részt, és a hivatalos helyekről el akarják távolítani a keresztény szimbólumokat. Ma ilyen Németország: ez teljesen elfogadott.

Alternative für Deutschland (AfD) (Alternatíva Németországért)

Ez a párt bárhol máshol átlagos nemzeti konzervatívnak számítana, de ők németek. Az AfD politikusai teljesen normális emberek, de néha előfordul, hogy vérlázító dolgokat mondanak. Különbség van aközött, hogy azt mondom, kevesebbet, vagy egyáltalán nem akarunk migránsokat (mint Magyarországon), vagy ha azt mondom, hogy milliókat akarunk „udvariasan, de kíméletlenül visszavándoroltatni” (Björn Höcke AfD-s politikus).  Sokan közülük a volt Kelet-Németországból származnak, és nem bánnák, ha egy erős vezető rendet tenne az országban. Kétségbeesetten vágynak társaságra, de egyetlen más párt sem akar velük közösködni.  Lehet, hogy amiatt, mert általános az az érzés, hogy talán valami belső gonoszt rejtegetnek, amivel jobb inkább vigyázni - mint Robert Burns " To awaken your inner demon " (Felébreszteni a benned lakozó gonoszt) című regényében. De akárcsak a regény hőse, egyébként teljesen normális emberek.

Freiheitlich Demokratische Partei Deutschlands (FDP) (Német Szabaddemokrata Párt)

Mint említettem, az FDP korábban a német politika kicsi, de meghatározó szereplője volt. Mint ilyen, olyan neves politikusokat adott, mint Otto Graf Lambsdorff gazdasági miniszter, vagy Hand Dietrich Genscher külügyminiszter, határozott elveket valló embereket, akiknek valódi hatásuk volt az ország sorsára. A mai FDP inkább opportunista módon fut a trendek után, ezért egy alapvetően baloldali koalícióban való részvételbe ment bele. Mindig a parlamentbe be nem jutás határán táncolva, a francia képregényhős, Iznogoud nagyvezír alakjára hasonlít: ő az az ember, aki kalifa helyére akar lépni. Ennek érdekében bármilyen gaztettre képes, de mindig elbukik. Nemváltás? Hát persze! Föderális EU? Nagyszerű! Még több migráns? Az FDP-nek megfelel. Ha épp arra lenne szükség, akkor készséggel támogatnák ezeknek az álláspontoknak az ellenkezőjét is. Ez nem növelte a népszerűségüket. 

Die Linke (Baloldali Párt) Az AfD-hez hasonlóan, ez a párt szintén Kelet-Németország kulturális maradványa, és valójában a kommunista párt jogutódja. Nem lehet őket azzal vádolni, hogy nem változtak. Szenvedélyesen védik az elnyomott muszlimok, kurdok, feketék, transzneműek és minden, a többségi társadalomba nem illeszkedő minikisebbség ügyét. Ja, és Oroszország. Ez megmaradt a kommunista örökségükből. A választók mindezt meglehetős érdektelenséggel, már-már viszolygással fogadják.

A Die Linke talán lassan elenyészik majd. Akárcsak Franz Kafka "átváltozásának" főszereplője, miután féreggé változott.