Bár a jogi konfliktusok kezelésének legelterjedtebb módja a hagyományos bíróságokon történő pereskedés, azonban bizonyos alternatív módszerek egyre nagyobb teret hódítanak, mivel egyre többen ismerik fel a bennük rejlő lehetőségeket, legyen az gyorsaság, szakértelem vagy titkosság, továbbá a rendes bíróságok leterheltsége is nagyban szerepet játszik abban, hogy más vitarendezési fórumok egyre ismertebbé váljanak. Ezek közül az alternatív konfliktuskezelési módszerek közül a legelterjedtebb a választottbíráskodás, amely a polgári per elsődleges alternatívája és amely mind nemzeti, mind nemzetközi vitarendezésre is alkalmas.

Ez az alternatív vitarendezési forma a rendes bíróságok eljárásánál régebbi intézmény. A rendes bíróságok és az állami igazságszolgáltatási monopólium kialakulása előtt ugyanis a vitás felek jogvitáját a felek bizalmát élvező és ezek alapján a felek által választott személy (arbiter) döntötte el, nem pedig egy közjogi entitás által rendelt döntéshozó. Bár a választottbírósági eljárásokról pontos számadatunk nincs, manapság általánosan elfogadott, hogy a kereskedelmi életben, azon belül is, a nemzetközi tranzakciókhoz kapcsolódó ügyekben túlnyomó az jelentőségük az állami bíráskodásokkal szemben. 

A választottbíráskodás valójában privatizált bíráskodás, egy olyan eljárás, amely függetlenedett formája a polgári igazságszolgáltatásnak az állami igazságszolgáltatástól. A felek kölcsönös akaratukkal, szerződésben megállapodnak, hogy a már felmerült vagy a jövőben felmerülő jogvitájukat nem az állami igazságszolgáltatási fórum bírálja el, tehát kiszerződnek az állami igazságszolgálatás alól. A felek a választottbíráskodás során tehát nem a rendes bírói fórumot veszik igénybe a konfliktusuk rendezésére, hanem a közös akarattal választanak egy bírót, továbbá olyan megoldást is alkalmazhatnak, hogy mind a két fél választ egy bírót, akik egymás között megállapodnak egy elnökben, így létrehozva egy három tagú tanácsot. 

Felmerülhet a kérdés, hogy miért választanák a felek ezt a megoldást, mindenki számára ismert és legtöbbek által alkalmazott (mondhatni jól bevált) állami igazságszolgáltatás helyett, amelynek az összetett, többszintű rendszere ráadásul garanciákkal is övezett, hogy a lehető legjobban tudja biztosítani a tisztesség eljárást. A motivációs struktúra a választottbíráskodás választása mögött azonban meglehetősen összetett. 

A rendesbíróságok eljárása során a feleknek nincs beleszólásuk abba, hogy a jogvitájuk végül melyik bíróhoz is fog kerülni. Ez a joghatósági, hatásköri és illetékességi szabályokon múlik, amelyre a bíróság függetlenségének garantálása érdekében egyik félnek sincs ráhatása. Azonban, különösen a nemzetközi kereskedelmi ügyekben felmerülő jogviták esetében a felek sokszor kifejezetten kívánják, hogy a saját államaiktól különböző, semleges bíróság elé vihessék a jogvitájukat és olyan döntéshozó járhasson el, amelyről a felek tudják, hogy nekik megfelelő. Erre azért kerülhet, mivel a felek gyakran tartanak attól, hogy az ellenérdekű fél hazai bírósága, ha arra kerülne a sor, hogy az a bíróság jár el a jogvitában, elfogult lenne a saját államából származó féllel szemben. Bár ez a félelem sokszor alaptalan, mégis érthető, hogy például egy állam és egy külföldi beruházó közti szerződés esetén a beruházó sokkal motiváltabb lesz a szerződéskötésre, ha az adott állammal szembeni jogvitája esetében nem ugyanazon állam bírósága fog dönteni. A semlegességet erősíti és végső soron a nemzetközi kereskedelmet segíti annak a lehetősége, hogy a felek adott államoktól független bíróság elé vihetik a jogvitájukat. 

A választottbíráskodás, mint privát igazságszolgáltatás egyik legnagyobb előnye a gyorsaság és a rugalmasság. Míg az állami igazságszolgáltatás összetettebb ügyek esetében akár évekre is elhúzódhat, addig a választottbírósági eljárások sokkal gyorsabb lefolyásúak, gyakran egy tárgyalási alkalom is elég ahhoz, hogy döntés születhessen, továbbá a választottbíróság által hozott döntésnek ugyanolyan hatálya lesz, mint az ítéletnek, amelyet csak egészen különleges esetekben lehet érvényteleníttetni, és amellyel a jogvita is véglegesen lezárul, hiszen a választottbíróság ítélete ellen nem lehet fellebbezéssel élni, ellentétben a rendesbíróságok ítéletével. Tehát a választottbírósági eljárások, már csak a rendes perorvoslat hiánya miatt is gyorsabbak a rendes bírósági eljárásnál, hiszen azokat több eljárási szabály is nehezítheti és lassíthatja, ilyen például az a szabály, amely kimondja, hogy az eljárás nyelve magyar, ezért minden idegen nyelvű iratot le kell fordítani magyarra és annak megállapítása, hogy melyik külföldi jogot kell alkalmazni, szintén hosszadalmasabbá teheti az eljárást, Ezzel szemben a választottbírósági eljárásokban a felek minden akadály nélkül meghatározhatják az eljárás nyelvét és az alkalmazott jogban jártas választottbírót jelölhetnek. A választottbírósági eljárás a rendesbíróságok eljárásához képest sokkal kevésbé kötött, amely lehetővé teszi, hogy a felek megállapodjanak bizonyos eljárási kérdésekben, (ennek hiányában a választottbíróság lesz jogosult az eljárás menetét meghatározni). Mindez jelentős mértékben hozzájárul az eljárás gyorsaságához és hatékonyságához. 

Az eljárás titkossága egy másik olyan jellegzetes vonása a választottbírósági eljárásnak, amely miatt a felek az alkalmazása mellett döntenek. Nem meglepő, hiszen a választottbírósági eljárások alkalmazására elsősorban vállalatok vagy jogi személyek közötti jogviták rendezése érdekében kerül sor. Egy vállalat életében egy bírósági eljárás sok esetben negatív hatást gyakorolhat a piaci tevékenységére, rizikófaktorként jelenik meg, amely elüldözheti a befektetőket is. Ennek kiküszöbölése érdekében a választottbírósági eljárások titkosak, a tárgyalások pedig zártak, így biztosítva, hogy minél kevesebben tudjanak az éppen folyamatban lévő ügyről és elkerülve az azzal járó negatív hatásokat. 

A pártatlanság érdekében a rendesbírósági eljárásoknál garanciális elem az, hogy a feleknek nincs lehetőségük megválasztani az eljáró bírót, ennek azonban hátulütője lehet, hogy így a megfelelő szakértelem sem biztos, hogy tud érvényesülni. Nem elvárt ugyanis egy bírótól, hogy minden létező szakterületet behatóan ismerjen, ez azonban járthat azzal a következménnyel, hogy az éppen az eljáró bírónak nem az lesz a szakmai fókusza, amely ügy elé került. Ezzel szemben a felek a választottbíró kijelölésével tudják biztosítani, hogy az adott típusú jogvitában járatos személy járjon el, ezt erősíti, hogy az adott esetben akár nem jogász szakember (pl.: mérnök, gazdasági szakember) is lehet választottbíró.

Költségek tekintetében nehéz megállapítani, hogy a rendesbíróság vagy a választottbíróság a költségesebb. A választottbíróság egyik legnagyobb hátránya, hogy költségesebb megindítani, mint a polgári pert, ahol az illeték maximalizált összegű, így nagyon magas pertárgyérétkű perek esetében a választottbírósági eljárás is rendkívül költségessé válik. Ezt a képet azonban árnyalja, hogy a választottbírósági eljárások esetében csupán egy fokon születik döntés, így ezt az összeget voltaképp csak egyszer kell kifizetnie a feleknek, míg a polgári perek esetében akár három szinten is születhet döntés. 

A választottbíráskodás tehát olyan alternatív vitarendezési eljárás, amely egyre nagyobb teret nyer napjainkban, legfőképp a kereskedelmi, nemzetközi tranzakciókat is magukba foglaló ügyekben van egyre nagyobb jelentőségük. Ez az alternatív eljárás olyan jellegzetességekkel bír, amelyek nagyban motiválják a feleket a nemzetközi kereskedelmi ügyleteket lebonyolítására, ezzel elősegítve a globális gazdasági fejlődést. 

Források: 

Varga István: Az objektív arbitrabilitás magyar szabályozásának története és csomópontjai. In Máthé Gábor – Révész T. Mihály – Gosztonyi Gergely (szerk.): Jogtörténeti parerga. Ünnepi tanulmányok Mezey Barna 60. születésnapja tiszteletére. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2013.

Blackaby, Nigel – Partasides, Constantine – Redfern, Alan – Hunter, Martin: Redfern and Hunter on International Arbitration. Oxford-New York, Oxford University Press, 2009. 

Born, Gary B.: International Arbitration. Law and Practice. Kluwer, 2012

https://www.youtube.com/watch?v=ysgcIYghsQs&feature=youtu.be

Boronkay Miklós – ifj. Wellmann György: A választottbíráskodás helyzete Magyarországon. Budapest, MTA Law Working Papers, 2015