Minden demokratikus jogállamban szükségeltetik egy olyan norma, amely meghatározza az állam működését, biztosítja az emberek alapjogait és meghatározza a jogrendet. Minden írott vagy „íratlan” alkotmány esetében fontos az, hogy ez a dokumentum vagy jogszabály – lásd a magyar Alaptörvény nem definiálja magát jogszabálynak – kellően szilárd legyen, tehát biztosítsa a stabilitást és az állandóságot, de mindemellett elég rugalmas is legyen, tehát könnyen módosítható, hogy megfeleljen a jövő kihívásainak is.

A mostani beszámolóban bemutatom a magyar és az ír alkotmánymódosítási eljárásokat és megvizsgálom, hogy mikben tér el egymástól a két állam szabályozása, és hogy mennyire képesek az államok lépést tartani az alkotmányuk felé irányuló modern kihívásokkal.

Az ír alkotmánymódosítási eljárás

Az ír alkotmány 46. cikke ismerteti az alkotmánymódosítás feltételeit. A cikkely azt írja, hogy az alkotmány szabadon módosítható, de csak egy meghatározott eljárásrend alapján. Ha az alkotmányt módosítanák, ideértve a kiegészítést vagy bizonyos rendelkezések kitörlését, azt az ír törvényhozás mindkét házának el kell fogadnia. Az alkotmány úgy rendelkezik, hogy a „kvázi alsóházban” kell előterjeszteni a javaslatot, és miután mindkét ház elfogadta azt, a kezdeményezést népszavazás útján kell megerősíteni. Maga a javaslat a népszavazás esetében kizárólag az alkotmány módosítására indulhat, és más javaslattal nem lehet „összemosni”, így megelőzik a „salátamódosítást”, amikor egy javaslatban több különálló kezdeményezésről kell egyszerre szavazni.

Fontos azt megvizsgálni, hogy milyen esetben lesz eredményes és érvényes a népszavazás az alkotmánymódosítás kérdésében. A népszavazás során az egyszerű többség szabályai érvényesülnek elsősorban, tehát ha többen szavaztak az igenre, akkor megszavazottnak kell tekinteni a kezdeményezést, azonban egy jelentős szigorítás is megjelenik az alkotmányban. A 47-es cikkely úgy rendelkezik, hogy abban az esetben, ha a többség nemmel szavazott, vagy ha a nemmel szavazók aránya a teljes szavazójogú lakosság 33,3%-át teszik ki, akkor az nem elfogadottnak, azaz megvétózottnak minősül.

Az mindenképpen előnyös, hogy az alkotmánymódosítás esetén, tekintve a népszuverenitás elvét, népszavazást tartanak arról, hogy a módosítást támogatják-e. Véleményem szerint ez a szabályozás igen méltányosra sikeredett. Annak ellenére, hogy az alkotmány nem ír elő részvételi küszöböt, mégis bevezetett egy olyan biztonsági szelepet, amellyel megakadályozható az alkotmánymódosítás. Az egyszerű, hogy ha a nemek többségben vannak, akkor a módosítás sikertelen, de abban az esetben, ha az igenek vannak többségben, akkor ott egy igen szigorú arányszámnak kell megfelelni. Ennek értelmében hiába vannak többségben az igenek, ha ugyanis az ellenzők kiteszik a lakosság 33,3%-át, akkor nem sikerül a módosítás.

Írországban eddig 38 alkalommal tudták ezzel az eljárásrenddel módosítani az alkotmányt és 2024 márciusában egy újabbra került sor. Összegezve elmondható, hogy a szigorú szabályozás ellenére is igen népszerű ez az intézmény Írországban és a társadalom él is vele tekintve, hogy a népszavazásokon viszonylag magas a részvételi arány.

A magyar alaptörvény-módosítási eljárás

A magyar Alaptörvényt kizárólag az egykamarás országgyűlés módosíthatja, az országgyűlési képviselők kétharmadának a szavazatával. Népszavazást Magyarországon nem is lehet tartani az alkotmánymódosításról és sok egyéb más jogkörről sem, tehát ilyen szinten is jelentős az eltérés az ír szabályokhoz képest. Magyarországon a rendszerváltás után pont a fékek és ellensúlyok kiépítése miatt került arra sor, hogy az alkotmánymódosítás esetében megerősítő népszavazást is lehetett tartani, csak az Alkotmánybíróság gátját képezte ennek, mert a testület véleménye szerint még közvetett módon sem irányulhat a népszavazás az alkotmány módosítására. 2010 után sikerült megoldani ezt az ellentétet, mert az Alaptörvény rögzíti, hogy nem lehet az alkotmány módosításáról népszavazást tartani, így kizárólag az Országgyűlés módosíthatja az Alaptörvényt.

Ami még a magyar alkotmánymódosítást illető szabályozás egy igen érdekes ismérve, hogy nincs anyagi értelemben egy kontroll vagy visszajelzés a jogalkotó számára. Az írek esetében ott a népszavazás, azonban a magyar esetben ez nem mondható el. A jogalkotó, ha alkotmánymódosítással él, akkor azt a köztársasági elnök csak alaki szempontból küldheti meg az Alkotmánybíróságnak – vagyis hogy az Alaptörvény módosítása során az előírt eljárást megfelelően betartották-e vagy sem. Tartalmi szempontól a köztársasági elnök nem küldheti meg a módosítást az Alkotmánybíróságnak és az Alkotmánybíróság tartalmi szempontból nem is vizsgálhatja, hogy a módosítás tartalma elfogadható-e vagy sem.

Véleményem szerint ami igazán fontos az alkotmánymódosítás esetében, hogy legyen egy fék vagy legalábbis megfelelő visszajelzés arra, hogy a módosítás megfelelő-e. Az írek esetében ezt a célt szolgálja a népszavazás, és hogy mindkét ház elfogadja a javaslatot. Fontos azt is kiemelni, hogy az íreknél a „felsőház” egy szakmai kamarákból álló testület, így a pártpolitikai érdekek ennél a háznál nem feltétlen jelennek meg.

A magyar szabályozás tekintetében az Alaptörvény a kétharmados előírást alkalmazza, amely alkalmas egy széles parlamenti összefogást kikényszeríteni, azonban problémás, hogy a jogalkotó tevékenységére senki se reagál tartalmi szinten. Egy alkotmánymódosítás esetén nincs se népszavazás, se társadalmi egyeztetés, de még alkotmánybírósági vagy köztársasági elnöki kontroll se, ami elidegenítheti az embereket az Alaptörvénytől, illetve nincs meg az a kellő visszajelzés, hogy a módosítással szélesen egyetértenek-e a választók is.

Fontos azt azonban leszögezni, hogy csak azért, mert egy államban működik valami, nem biztos, hogy annak implementálása sikeres lenne egy másik országban. Hazánkban a népszavazás nem annyira gyakori és igen nehezen számít érvényesnek, mert a teljes lakosság 50%-ának a részvétele kell hozzá. Véleményem szerint, mivel ilyen szigorúak a népszavazási szabályok hazánkban, előnyös, hogy nem tartunk népszavazást minden alkotmánymódosításnál, de lényeges lenne az is, ha a jogalkotónak lenne egy kontrollja egy ilyen módosítás esetében.

Összegzés

A 86 éves ír alkotmányt eddig 38 alkalommal módosították, míg a 12 éves magyar Alaptörvényt eddig 12 alkalommal, így mindkét esetben elmondható, hogy kellően rugalmasra sikeredett a módosítás és mindkét jogalkotó képes reagálni a változásokra. Összehasonlítás szempontjából a legnagyobb különbséget az adja, hogy milyen módon van korlátozva a törvényhozó hatalom egy esetleges alkotmánymódosítás esetén. Írországban a törvényhozás kontrollját a támogató népszavazás jelenti, ahol megfelelő arányokat kell elérni az érvényességhez. Hazánkban azonban a kontroll eljárási szinten jelenik meg, így tartalmi okokból nem lehet megakadályozni egy alkotmánymódosítást.

Magyarországon a negyedik Alaptörvény-módosításnál alakult ki ez a rendszer, amely álláspontom szerint nem előnyös. Azonban megfontolandó lenne a köztársasági elnöknek egy olyan lehetőséget adni, hogy ha nem ért egyet az alkotmánymódosítással, akkor az Alkotmánybíróság azt megvizsgálhassa. Az államfő a nemzet egységének kifejezőjeként egy igen fontos szerepet tudna vállalni egy alkotmánymódosítás esetében és megfelelő ellensúlya lehetne a törvényhozásnak. A köztársasági elnököt megillető vétó ebben az esetben jelenthet akár jogi vagy politikai vétót is, de mindenképpen megteremtené annak a lehetőségét, hogy a törvényhozó hatalom még az alkotmánymódosítás esetében is ellenőrzés alatt legyen és ne járhasson el „féktelenül”.