Meglepő lehet számunkra, hogy a majdnem 88 millió lakost számláló, hazánknál 8-szor nagyobb regionális hatalom még nem rendelkezik atomerőművel, így a 2025-ös dátum igen nagy jelentőséggel bír a török energiapolitikai célkitűzések szempontjából. Kis-Ázsia már a 60’-as évek óta próbálkozott a hazai nukleáris energiatermelés megvalósításával, ugyanakkor a pénzügyi, politikai kihívások, a csernobili katasztrófa, a külföldi nagybefektető partnerek és a török állam közötti érdekkülönbségek rendszeresen a projekt törléséhez vezettek. Az áttörést 2010-ben az Orosz Föderációval megkötött együttműködés jelentette, ahol a felek megállapodtak a tervezett atomerőmű építését, üzemeltetését illetően. (2013-ról 2017-ig tartott a 11 négyzetkilométeres tengerpart mellett fekvő építési terep előkészítése.) 2018-ban az első blokk építési engedélyének megszerzésével sor került az alapkő letételére, mely eseményt Recep Tayyip Erdoğan elnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő videókapcsolaton keresztül követtek a török elnöki palotából. Az erőmű építését elsősorban az orosz állami energetikai óriáscég, a Paks2 tekintetében releváns partner, a Roszatom finanszírozza. A török állam nem nyújt közvetlen pénzügyi támogatást, ugyanakkor minden eszközt megteremt annak érdekében, hogy a projekt a lehető leggördülékenyebben mehessen végbe (engedélyek és licenszek kiadásának megkönnyítése, humánerőforrás, megfelelő infrastruktúra biztosítása). 

Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem nyújt a török állam pénzügyi támogatást? Nos a 2010-es megállapodás szerint az Akkuyu atomerőmű építése BOO (Build-Own-Operate) modellben valósul meg 60 évig. Ez lényegében azt jelenti, hogy az orosz állami vállalat felelős az építésért, üzemeltetésért, miközben az erőmű a tulajdonát képezi. Az Akkuyu Nükleer A.Ş (társasági forma szerint részvénytársaság), a Roszatom  erre a célra létrehozott leányvállalata tölti be ezt a szerepet. Lényegében ez azt jelenti, hogy Törökország területén orosz többségi tulajdonban működő atomerőmű létesül. A 2010-es szerződésben meghatározott mennyiség és ár alapján vesz energiát a török állam Akkuyutól, a fennmaradó mennyiséget a részvénytársaság értékesíti a globális piacon.

Az eddig olvasottak alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy az orosz félnek ez az egyezség talán kedvezőbb lehet, ugyanakkor fontos megértenünk, hogy milyen török érdekek és motivációk húzódnak a BOO modell elfogadása mellett. Elsősorban a pénzügyi kockázatokat, továbbá a magas költségvetési terhet emelném ki. A majdnem 20 milliárd USD-s projekt finanszírozása jelentős kormányzati megszorításokhoz vezetne és semmiképp nem kedvezne a magas inflációval küszködő, fogyó devizatartalékokkal rendelkező ország gazdasága számára. Az állam a pénzügyi kockázatokat a magántőkére hárítja, ezáltal pénzügyi forrásait a számára kritikus területekre tudja fordítani a nukleáris energia törökországi megteremtése mellett. 

Következő fontos szempont a technológia és a szakértelem hiánya Kis-Ázsiában. A nukleáris energia területére újonnan belépő Törökország számára kulcsfontosságú, hogy részesüljön a technológiai fejlesztésekből, az üzemeltetéshez szükséges tudásból a „meredek tanulási görbe” leküzdéséhez. A Roszatom kiváló partner ehhez, mivel fejlett reaktortechnológiával rendelkezik, hatékonyan működtet erőműveket Oroszországban és más országokban a nemzetközi előírásoknak és szabványoknak megfelelően (2021-ben csatlakozott a Nukleáris Üzemeltetők Világszövetségéhez), valamint felhalmozott tudással rendelkezik, melyet K+F-be fektet be. A török mérnökök Akkuyu építkezési helyszínén, az üzembe helyezés után közvetlen tapasztalatokat szerezhetnek képzett orosz munkatársaiktól. Oktatási programok keretén belül török diákok nukleáris energiával kapcsolatos tanulmányokat folytathatnak neves orosz egyetemeken. Az orosz állami vállalat tudástranszfert és képzési lehetőségeket biztosít Törökországnak, amely egy kvalifikált nukleáris energiával foglalkozó mérnöki réteg megjelenését idézheti elő.

Végső, de nem utolsó sorban a BOO előnye a gyors kivitelezés, a hatékony nukleáris energiatermelés, valamint a megbízható és folyamatos ellátás.

Az eddigiek alapján elmondható, hogy a 2010-es megállapodásnak üzleti értelemben az orosz fél a nyertese, ugyanakkor a török fél szempontjából érthető ezen modell választása, hiszen, mint azt korábban említettem, új belépők a nukleáris energia területére. A tudástranszfer, a tapasztalatszerzés, a legújabb technológiák megismerése kulcsfontosságú Kis-Ázsia hosszú távú energiapolitikájában, mely a megújuló és a nukleáris energiára épít. 

Törökország 2021-ben ratifikálta a Párizsi Klímaegyezményt, amelyet követően megfogalmazta 2053-ra a karbonsemlegességet, mint célt. Ennek elérése érdekében a 2035-ig megvalósítandó célok közé tartozik a nap és a szélenergia kapacitásának megnégyszerezése. A 2023-ban mért adatok alapján az ország energiaszükségletének 81%-át fosszilis energiahordozók, többek között szén, kőolaj és földgáz látja el. Ami a villamosenergia biztosítását illeti, az 58%-ban nem megújuló forrásokból történik. A nukleáris energia tekintetében a 2024-es bakui klímaváltozási konferencián (COP29) Recep Tayyip Erdoğan elnök újabb célkitűzést vállalt: 2050-re 20.000 MW nukleáris kapacitás. Akkuyu mind a négy blokkjának teljes működése is csak 4800 MW kapacitást jelent, azaz a jövőre vonatkozóan Törökország legalább két atomerőművet létesítene a Fekete-tenger partján Sinop tartományban, valamint az ország európai Trákia régiójában. Ezen erőművek megvalósítása esetében a kormányzat már nem a BOO modellt támogatja, hanem az állami tulajdont eredményező megoldásokat. 

Összességében elmondható, hogy az Akkuyu atomerőmű első blokkjának 2025 nyarára történő üzembehelyezése történelmi jelentőségű az ország energiaellátása szempontjából. A Roszatommal való együttműködés Törökország nukleáris energia előállítása területén tudásbeli, tapasztalatbeli és technológiai hiányosságainak pótlását eredményezheti, mely megnyithatja az utat a később létesített atomerőművek hatékony működtetése felé. Mindez fontos lépés a 2035-ös és a 2053-as célkitűzés eléréséhez.