Jobbra tolódó mezőny
Lengyelországban hagyományosan a jobboldali-nemzeti tábor és a liberális ellenzék küzdelme határozza meg az elnökválasztásokat, ám idén egy harmadik erő, a radikális jobboldali Konföderáció jelöltje is beleszólhat a versenybe. A legesélyesebb jelöltnek jelenleg Rafał Trzaskowski, Varsó főpolgármestere számít, aki a kormányzó jobbközép-liberális Polgári Koalíció (KO) támogatásával indul. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint Trzaskowski mintegy 38%-os támogatottsággal vezeti a mezőnyt. Mögötte fej-fej mellett küzd Karol Nawrocki, a Jog és Igazságosság (PiS) által indított, konzervatív értékeket képviselő jelölt és Sławomir Mentzen, a szélsőjobboldali Konföderáció frontembere – utóbbi februárban időlegesen meg is előzte Nawrockit a felmérésekben, főként a fiatal szavazók körében tapasztalt népszerűségétől hajtva. A többi induló (például Szymon Hołownia centrista jelölt vagy a baloldal aspiránsai) jócskán lemaradva, egy számjegyű eredményre számíthatnak.
Bár Trzaskowski az első forduló favoritja, győzelme korántsem biztos. Ha egyik jelölt sem szerzi meg a szavazatok több mint felét, június 1-jén második fordulót tartanak, ahol várhatóan a két legesélyesebb, Trzaskowski és Nawrocki mérkőzik meg egymással. Ez szoros csatát ígér, hiszen Mentzen kiesése után az ő radikális híveinek szavazatai döntőek lehetnek. Mentzen ugyan esélytelen a végső győzelemre, de radikális üzeneteivel jelentősen befolyásolja a kampányt. Nyíltan hirdeti az „anti-establishment” (rendszerellenes) gondolatokat (EU-ellenességet, az ukrajnai segítség elutasítását, migrációellenességet), és sikerült maga mögé állítania a protesthangulatú fiatal szavazók egy részét provokatív stílusával. Trzaskowski eközben igyekszik a mérsékelteket is megszólítani, és a korábbinál konzervatívabb hangot üt meg bizonyos kérdésekben, még ha ezzel kockáztatja is liberális bázisának egy részét. Összességében a kampány fő törésvonala ma már nem a gazdaság vagy a korrupció, hanem a biztonság és migráció kérdésköre – a hangnemet pedig egyértelműen a jobboldal határozza meg.
Tuski fordulat: Migrációtámogatóból migrációkritikus
2021 óta folyamatos nyomás alatt van a lengyel–belorusz határ a Közel-Keletről és Afrikából érkező migránsok miatt. A belorusz rezsim – Moszkva támogatásával – tudatosan ösztönzi a migránsok illegális határátlépési kísérleteit, hogy destabilizálja keleti szomszédját és az Európai Uniót. „Olyan hibrid fenyegetéssel állunk szemben, amelynek során Oroszország – Belarusz segítségével – fegyverként használja a migrációt, s ez veszélyt jelent Lengyelország és az Unió szuverenitására és biztonságára is” – figyelmeztetett az Európai Bizottság egyik szóvivője. A 2015 és 2023 között hatalmon lévő PiS-kormány kerítést épített és rendkívüli állapotot hirdetett a térségben, jelezve keményvonalas bevándorlásellenes politikáját. Az illegális migráció elleni fellépés évekig a jobboldal fő kampánytémája volt – amellyel szemben a liberális ellenzék korábban emberségesebb bánásmódot sürgetett.
Fordulatot a 2023-as kormányváltás hozott: a Donald Tusk vezette ellenzéki koalíció nyerte az októberi parlamenti választást, leváltva a PiS-t. Sokan azt várták, hogy az új kormány enyhít a határövezet szigorán, ám nem ez történt. A Tusk-kabinet – felismerve a biztonsági kockázatot és a közvélemény hangulatát – lényegében folytatta elődje határpolitikáját. Tovább épül a megerősített határzár a lengyel–belorusz határon, noha ez a környezetvédőket felbőszítette a védett területek pusztítása miatt. Tusk ellenzékben még „a Földön a helyüket kereső szegény embereknek” nevezte a határon rekedt migránsokat, kormányfőként viszont már jóval keményebb hangot üt meg. Egy minisztere nemrég világossá tette: „Nem fogadjuk be [az áthelyezendő] migránsokat. Nem lesz relokáció. Ezt nagyon világosan kijelentjük”– utalva arra, hogy Varsó az új kormány alatt is elutasítja az Európai Unió közös menekültelosztási mechanizmusát. Emberi jogi szervezetek szerint a kormányváltás sem vetett véget a migráció politikai célú napirenden tartásának.
A belorusz határválság így a 2025-ös elnökválasztás kampányának egyik központi témájává vált. Mindhárom vezető jelölt igyekszik határozottságot sugározni a kérdésben. Nawrocki saját pártja érdemének tekinti a határ védelmét, és azt ígéri, elnökként sem engedne a „puha” megközelítésnek. Kampányszlogenje – „Lengyelország az első, a lengyelek az elsők” – is azt jelzi, hogy minden döntésnél a lengyelek biztonságát helyezi előtérbe a bevándorlók jogaival szemben. Azt ígéri, törvényben garantálná, hogy a lengyel állampolgárok elsőbbséget élvezzenek az egészségügyben, oktatásban és szociális ellátásban a migránsokkal szemben. Mentzen retorikája még inkább radikális: szerinte „ideje a migránsok integrálása helyett a kitoloncolásukra koncentrálni”. Trzaskowski szintén hangsúlyozza, hogy ragaszkodik a határok védelméhez – nem véletlen, hogy nem támadta a PiS által emelt határkerítést, sőt ígéretet tett a határőrizet további erősítésére is. Kampányában azt is szorgalmazza, hogy egyes szociális juttatásokat (például a családi pótlékot) csak dolgozó migránsok vehessenek igénybe. Összességében a belorusz migrációs válság kapcsán nagy az egyetértés a politikai oldalak között a szükséges szigor tekintetében; a különbség inkább abban áll, ki milyen hangnemben kommunikál, illetve kit tart fő felelősnek a krízisért.
Óvatos távolodás az ukránoktól
Lengyelország a 2022-es orosz invázió óta példa nélküli menekülthullámmal nézett szembe: több mint másfél millió ukrán állampolgár talált menedéket a háború elől. A lengyel társadalom kezdetben példás szolidaritással fogadta a menekülteket – családok ezrei nyitották meg otthonaikat az érkezők előtt, a kormány pedig gyorsan ideiglenes védelmi státuszt és ellátást biztosított nekik. Ugyanakkor a háború elhúzódása és a menekültek tartós jelenléte fokozatosan próbára teszi a lengyel infrastruktúrát és türelmet. A nagyvárosokban emelkedtek a lakásbérleti díjak, az iskolákban és kórházakban nőtt a terhelés, ami növeli a feszültséget a helyiek és az érkezők között.
A politikai pártok számára kényes egyensúlyt jelent az ukrajnai menekültek ügyének kezelése. Egyrészt stratégiai érdek és a nemzeti önkép része Ukrajna támogatása Oroszországgal szemben. Másrészt egyre gyakrabban merül fel a kérdés: meddig tartható fenn a nagylelkű vendéglátás a lengyel társadalom teherbíró képességének veszélyeztetése nélkül? A Konföderáció jelöltje, Mentzen ezt a dilemmát a maga javára igyekszik fordítani: élesen ellenzi Ukrajna további támogatását, és azt hangoztatja, hogy „előbb a saját házunk táját tegyük rendbe”. Szerinte Lengyelország túlvállalta magát a menekültek befogadásával, ami már a lengyelek kárára megy – üzenete bizonyos rétegekben vevőkre talál, noha sokan veszélyes oroszbarát uszításnak tartják az efféle retorikát. A PiS táborában hagyományosan erős az oroszellenes, Ukrajna-párti konszenzus, ám Nawrocki kampánya szintén megpendít néhány aggályt a menekültekkel kapcsolatban. Hangoztatja például, hogy „a szociális juttatások elsősorban a lengyeleknek járnak”, és törvényben garantálná, hogy a lengyel polgárok semmilyen téren ne szenvedhessenek hátrányt a migránsokkal szemben. Ezzel a PiS jelöltje igyekszik kifogni a szelet Mentzen vitorlájából, és biztosítani a szavazókat, hogy a lengyelek érdekeit senki sem tartja nála fontosabbnak. Trzaskowski óvatosabb egyensúlyozásra törekszik. Továbbra is kiáll Ukrajna EU-integrációja és a menekültek védelme mellett, ugyanakkor igyekszik megmutatni, hogy tud kemény is lenni: nemrég például amellett foglalt állást, hogy bizonyos szociális juttatások (mint a családi pótlék) csak dolgozó külföldieknek járjanak. Ezzel a konzervatívabb szavazók aggodalmait kívánja csillapítani anélkül, hogy nyíltan szembemenne a lengyel kormány(ok) eddigi menekültpolitikájával. Mindhárom fő jelölt tehát óvatosan lavírozik az ukrán menekültkérdésben: egyikük sem fordul szembe nyíltan a vendégszerető narratívával, de különböző mértékű szigorításokat és prioritásokat fogalmaznak meg a háttérben.
Növekvő társadalmi elutasítás a migrációval szemben
Az elmúlt évek eseményei alapjaiban formálták át a lengyel közbeszédet a bevándorlásról. Míg a II. világháború után a lakosság több mint 98%-át etnikai lengyelek alkották, mára 2,5–2,8 millió bevándorló él az országban, ami a 37,5 milliós népesség mintegy 6,6–7,5%-a. Egy 2024-es felmérés szerint a lengyelek 42%-a lezárná az ország kapuit az újonnan érkezők előtt, mindössze 14% fogadna be bárhonnan, míg 35% kizárólag az ukrán és belorusz menekültekkel szolidáris. A közvélemény láthatóan megosztott: egyesek a migrációt a gazdasági növekedés motorjának és a multikulturális nyitás lehetőségének tekintik, mások viszont fenyegetésnek tartják a hagyományos nemzeti identitásra és a közbiztonságra.
A 2015 óta kormányzó PiS évek óta a bevándorlás veszélyeire figyelmeztető kampányokkal erősítette bázisát, a 2021-ben kirobbant belorusz határválság pedig tovább igazolta a keményvonalas üzenetek hatékonyságát. A közbeszéd így jelentősen jobbra tolódott. Ennek látványos jele, hogy a korábban bevándorláspártinak tartott liberális erők retorikája is szigorodott. A KO ma már ugyanolyan vehemensen utasítja el a kötelező betelepítési kvótákat, mint a Konföderáció. Elemzők arra figyelmeztetnek, hogy hosszú távon veszélyes, ha „a mérsékelt erők átveszik a radikális jobboldal nyelvezetét és témáit” – ezzel ugyanis normalizálják a szélsőséges narratívákat. Jelenleg „mindannyian ugyanazokról beszélnek: a bevándorlókról és a háborúról” – a kampány napirendjét tehát a jobboldal határozza meg. Mentzen pedig éppen abból kovácsol tőkét, hogy nyíltan kimond olyan véleményeket (például az ukrán menekültekről), amelyeket a nagy pártok csak kerülőutakon mernek érinteni.
A 2025-ös választás eredménye így nemcsak arról dönt, ki lesz az államfő, hanem arról is visszajelzést ad: mennyire bizonyul tartósnak a migrációval kapcsolatos keményvonalas fordulat a lengyel politikában.
