A közvetítői kezdeményezések – pl. az Izrael és Hamász közötti háború, valamint az izraeli–iráni konfrontáció során – azt mutatják, hogy ezen államok nem csupán a szemlélői, hanem alakítói kívánnak lenni a térség jövőjének. Ez az összehangolt fellépés akár fordulópont is lehet abban, hogyan tekint a világ az arab országokra.

Az arab egység mítosza és a geopolitikai realitás

Az arab világ – politikai, vallási, gazdasági és katonai vonatkozásban – nem alkot homogén egységet. Katar és Szaúd-Arábia például a közelmúltig komoly diplomáciai válságban álltak egymással, míg más országok, mint az Egyesült Arab Emírségek vagy Bahrein, már normalizálták kapcsolataikat Izraellel az Ábrahám-egyezmények keretében, sőt, stratégiai együttműködést is folytatnak. Ezek, valamint más tények (történelmi, társadalmi, nyelvi) megkérdőjelezik, hogy valóban létezik-e olyan egységes arab álláspont, amely hitelesen és hatékonyan képes fellépni egy olyan komplex konfliktusban, mint az izraeli–iráni összecsapás.

A háború, amelynek kirobbanásától mindenki tartott

Az izraeli tisztviselők által „Rising Lion” hadműveletnek nevezett akcióban több mint 200 vadászgép vett részt, és célpontjai között iráni nukleáris létesítmények, valamint magas rangú katonai vezetők szerepeltek. Válaszul Irán ballisztikus rakétákat lőtt ki Tel-Aviv irányába, és a harcok szemmel láthatóan egyelőre nem csitulnak.

A közel-keleti válság alakulása jelenleg rendkívül képlékeny, ugyanakkor számos jel arra utal, hogy az események egyre inkább egy formálisan ki nem hirdetett, de lényegében már zajló háború irányába sodródnak. Az Izrael által végrehajtott nagyszabású légicsapások Irán nukleáris és katonai létesítményei ellen, valamint az erre adott iráni válaszcsapások – drón- és rakétahullámok – azt mutatják, hogy a konfliktus intenzitása mostanra jelentősen fokozódott. 

Az arab államok diplomáciai erőfeszítéseket tesznek a regionális eszkaláció megakadályozása érdekében – derül ki Szaúd-Arábia, Katar, Egyiptom, Jordánia, Omán, Kuvait és Irak hivatalos nyilatkozataiból.

Arab álláspontok

Mohammed bin Salman szaúdi koronaherceg péntek este telefonon egyeztetett Donald Trump amerikai elnökkel az izraeli csapásokról. A szaúdi sajtóügynökség szerint mindkét vezető hangsúlyozta az önmérséklet és a diplomáciai megoldások fontosságát. Ezzel párhuzamosan Faysal bin Farhan szaúdi külügyminiszter telefonon beszélt iráni kollégájával, Abbas Aragchi-val, és „kirívónak” nevezte az izraeli támadást, amely szerinte visszalépést jelent a regionális enyhülés terén. A külügyminiszter továbbá egyeztetett Badr Abdelatty egyiptomi és Ayman Safadi jordániai külügyminiszterrel is a helyzet kezeléséről és a feszültség csökkentéséről. Később Espen Barth Eide norvég külügyminiszterrel is tárgyalt a közel-keleti fejleményekről – tette hozzá a minisztérium.

Emellett Mohammed bin Abdulrahman katari miniszterelnök és külügyminiszter külön telefonbeszélgetéseket folytatottszaúdi, egyiptomi, ománi és jordániai kollégáival – közölte a katari külügyminisztérium. Mély aggodalmát fejezte ki a „veszélyes eszkaláció” miatt, amely szerinte a térség biztonságát fenyegeti, és aláássa a békés megoldásokat. Elítélte az izraeli támadásokat, és ígéretet tett arra, hogy Katar régiós és nemzetközi partnereivel együttműködve igyekszik megállítani az izraeli offenzívát, és megelőzni annak destabilizáló következményeit.

Az Egyesült Arab Emírségek külügyminisztere, Abdullah bin Zayed telefonon egyeztetett katari, ománi, francia, brit és orosz kollégáival. A beszélgetések középpontjában az izraeli hadművelet és a béke előmozdításának lehetőségei álltak.

Továbbá Haitham bin Tariq ománi szultán telefonbeszélgetést folytatott Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel. A felek a térségben növekvő feszültségről és a nyugalom, valamint stabilitás elősegítéséről tárgyaltak.

Az egyiptomi külügyminisztérium közlése szerint Badr Abdelatty külügyminiszter katari és iráni kollégáival is beszéltaz izraeli csapások következményeiről. Hangsúlyozta, hogy Egyiptom elutasít bármiféle nemzeti szuverenitást sértő lépést, és közös fellépést sürgetett a szélesebb konfliktus elkerülése érdekében. Figyelmeztetett arra, hogy a jelenlegi események regionális káoszhoz vezethetnek.

II. Abdullah jordán király telefonon beszélt Meloni olasz miniszterelnökkel, és figyelmeztetett, hogy a helyzet súlyos veszélyt jelent a térség biztonságára nézve. A nemzetközi közösség beavatkozását sürgette a konfliktus leállítása érdekében. A jordán külügyminiszter, Ayman Safadi megismételte, hogy országa elítéli az izraeli támadásokat, és kijelentette, hogy nem tűrik el szuverenitásuk megsértését sem Izrael, sem Irán részéről. „Jordánia nem lesz csatatér, és minden légterét ért szabálytalan mozgással szemben fellép” – mondta.

Ezenfelül Abdullah al-Yahya kuvaiti külügyminiszter egyeztetett szaúdi és iráni partnereivel is. A kuvaiti külügyminisztérium szerint al-Yahya szolidaritását fejezte ki Iránnal az izraeli támadás nyomán, és elutasított minden erőszakot.

Fuad Hussein iraki külügyminiszter közölte iráni kollegájával, hogy Irak hivatalos panaszt nyújtott be az ENSZ Biztonsági Tanácsához az izraeli légtérsértések miatt, amelyeket az izraeli csapások végrehajtása során elkövettek. Az iraki külügyminisztérium felszólította a Biztonsági Tanácsot, hogy vonja felelősségre Izraelt, és biztosítsa Irak szuverenitásának tiszteletben tartását.

A nemzeti érdekek mindenek felett

A jelenlegi helyzet súlyossága a diplomáciai reakciókban is tükröződik. Az arab államok a háború mihamarabbi befejezését sürgetik, ami rávilágít arra, hogy a térség vezetői tisztában vannak a konfliktus következményeivel. A közvetítői szerepre törekvő arab országok geopolitikai súlya viszont most megnőhet – de az sem kizárt, hogy épp új törésvonalak alakulnak ki. 

A jelenlegi diplomáciai aktivitás viszont inkább reaktív, mint proaktív: a telefonhívások, közlemények és aggodalmak megfogalmazása kétségkívül fontos része a nemzetközi diplomáciának, de ezek önmagukban nem jelentik azt, hogy a térség országai képesek vagy hajlandók lennének egységes külpolitikai fellépésre, különösen akkor, ha saját nemzeti érdekeik mást diktálnak.

A „formálódó új Közel-Kelet” víziója tehát könnyen válhat idealizált narratívává, ha nem társul mögé intézményesített együttműködés, valódi közös érdekérvényesítés és következetes külpolitikai koordináció. Jelen állás szerint az arab országok leginkább a térség stabilitásának megőrzésében érdekeltek – de nem feltétlenül ugyanúgy értelmezik, hogyan lehet ezt elérni.