A polgári átalakulás kezdetei: az 1875-ös Kereskedelmi Törvény
A magyar társasági jog fejlődésének első nagy lépése az 1875. évi XXXVII. törvénycikk, közismertebb nevén a Kereskedelmi Törvény (Kertv.) elfogadása volt. Ez a jogszabály egységes kereteket biztosított a kereskedelmi jogviszonyok számára, követve a német és osztrák szabályozás mintaértékű modelljeit. Kiemelt figyelmet fordított a gazdasági társaságokra, különösen a részvénytársaságokra és a szövetkezetekre. A Kertv. alapelvei – mint a felelősségi formák és az egységes szabályozási keretek – hosszú távú hatással voltak, és alapul szolgáltak a későbbi szabályozások számára is.
A polgári átalakulás korában a gazdasági társaságok elsődleges célja a kereskedelmi és ipari fejlődés támogatása volt. Az akkori gazdasági fellendülés közepette a részvénytársaságok gyors elterjedése jelentős hozzájárulást nyújtott a modern vállalati forma kialakulásához. Az évszázadfordulóra Magyarországon már jelentős számban működtek ilyen társaságok, amelyek fontos szerepet játszottak a gazdasági integrációban.
Fejlődés a két világháború között: az 1930-as Kft. szabályozás
Az 1930. évi V. törvénycikk jelentős mérföldkövet jelentett a magyar társasági jog fejlődésében, mivel ez a jogszabály első ízben szabályozta a korlátolt felelősségű társaságok (kft.) alapítását és működését. A svájci mintára készült törvény lehetővé tette a gazdasági társasági formák rugalmasabb átalakítását, amely a magyar vállalkozási kultúra modernizációjának fontos elemévé vált. Ez a törvénycikk megalapozta a kft.-ként ismert gazdasági társasági forma mai napig tartó népszerűségét.
Az 1930-as évek gazdasági helyzete, köztük a világgazdasági válság hatásai, rávilágítottak a jogszabályok reformjának szükségességére. Az állam célja az volt, hogy elősegítse a kis- és középvállalkozások fejlődését, miközben biztos alapokat teremt a tőkebefektetések és az innováció számára.
A szocialista társasági jog
A szocialista társasági jog Magyarországon a gazdasági és politikai rendszer átalakulásával párhuzamosan fejlődött, és az állam központi szerepének növekedését tükrözte. Az 1945 utáni időszakban a háború utáni újjáépítés és a szocialista gazdasági rend kiépítése radikális változásokat hozott a gazdasági társaságok működésében és jogi szabályozásában. Az 1945–1948 közötti években megkezdődött az államosítások folyamata, amely először az ipari, kereskedelmi és közlekedési vállalatokat érintette. A magántulajdon és a vállalkozási szabadság fokozatos korlátozásával a gazdasági társaságok hagyományos formái, például a részvénytársaságok és korlátolt felelősségű társaságok háttérbe szorultak. Az 1949–1956 közötti időszakban a szocialista gazdasági rend kiépítése következett, amely során a gazdaság irányítását teljes mértékben az állam vette át. A társasági jogot szinte teljesen felszámolták, a magántulajdonú társaságokat megszüntették, és helyükbe állami vállalatok léptek. Ezek közvetlenül a központi gazdaságirányítási szervek alá tartoztak, működésüket pedig a központi ötéves tervek határozták meg. Emellett a mezőgazdaság és egyes szolgáltatási ágazatok területén a szövetkezetek váltak domináns formává, amelyek szintén az állami irányítás részei voltak. Az 1956-os forradalom utáni politikai enyhülés hatására a 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) bizonyos mértékben visszahozta a társasági formákat. Ez időszakban lehetővé vált például közös vállalatok vagy korlátozott felelősségű társaságok alapítása. Ezek a társaságok azonban továbbra is alárendelten működtek az állami gazdaságpolitikai céloknak, és nem rendelkeztek valódi autonómiával. Az 1968-ban bevezetett új gazdasági mechanizmus célja a gazdaság hatékonyságának növelése volt, amely némi decentralizációt és rugalmasságot hozott a társasági jog területén is. Ebben az időszakban megjelentek a vegyes tulajdonú vállalatok, amelyek állami, szövetkezeti, sőt bizonyos esetekben külföldi tőkével működhettek. Bár ezek a változások előremutatónak számítottak, a piaci mechanizmusok csak korlátozottan érvényesültek, a vállalkozások továbbra is szigorú szabályozás alatt álltak, és működésük az állami gazdaságpolitika kereteihez igazodott. A társulások továbbfejlesztésére csak egy szűk évtized múlva került sor, ekkor azonban három a társasági jog fejlesztését célzó jogszabály is megalkotásra került: az 1977. évi IV. törvény, az 1977. évi VI. törvény és az 1978. évi IV. törvényerejű rendelet.
A régi Ptk. módosítását célzó és annak egységes szövegére vonatkozó 1977. évi IV. törvény a gazdasági társaságot a korábbiaktól eltérő új definícióval illeti, miszerint az egy jogi személyek által közös gazdálkodás folytatására létrehozott gazdasági társulás, célja a tagok gazdasági érdekeinek előmozdítása, együttes tevékenységük összehangolása. A társulások jogi személyek. Ilyen, jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társulásnak minősült a betéti társulás, a közös vállalat és az egyesülés. Fontos megemlíteni, hogy a közös vállalat új jelentést kapott, a korábbi, 1970. évi 19. törvényerejű rendeletben használt közös vállalat az 1977. évi IV. törvényben betéti társaságként kerül említésre, de a két fogalom tartalma megegyezik. Az 1977. évi VI. törvény a régi Ptk.-val összhangban engedélyezi az állami vállalatok részvételét is a gazdasági társulásban, illetve a gazdasági társaságban.
A gazdasági társulásokról szóló 1978. évi 4. törvényerejű rendelet Ptk.-tól eltérően a gazdasági társaságok alanyait más módon határozza meg, amely szerint állami vállalat, szövetkezet és más gazdálkodó szervezet a Ptk.-ban meghatározottak alapján lehet gazdasági társulás tagja. A jogi személynek nem minősülő gazdasági szervezetek a gazdasági feladataik ellátásához szükséges ideig és mértékig vehetnek részt gazdasági társulásokban, ezzel a rendelkezéssel az 1978. évi 4. törvényerejű rendelet a korábbi jogszabályokhoz képest kiterjeszti a társulási tagok körét. Rendelkezik továbbá arról is, hogy a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társulások közé felveszi a külkereskedelmi társaságot és a kutatás-fejlesztési társaságot. Ennek kapcsán érdemes megemlíteni, hogy az rt. és a kft. a jogi szempontból elsőbbséget élvező kategóriába került, de 1978. március 1-jét követően csak külföldi részvétellel voltak alapíthatóak és a Minisztertanács engedélye kellett hozzá.
Az 1982. év szintén új kormányzati programot hozott, ez volt az ún. legújabb mechanizmus, ami társasági jogi szempontból is jelentős változásokkal járt: megjelentek a GMK-k (gazdasági munkaközösségek) és a VGMK-k (vállalati gazdasági munkaközösségek). Az 1981. évi 15. törvényerejű rendelet 1. § alapján kiadott 28/1981 MT rendelet lehetővé tette magánszemélyek társas vállalkozását. A magánszemélyek létrehozhattak olyan jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági munkaközösséget, melyeknek feladata fogyasztási és egyéb szolgáltatások végzése, kisüzemi termelés és gazdálkodó szervezetek tevékenységét kiegészítő tevékenység, valamint mindezek előkészítése, szervezése, elősegítése volt. A GMK-t kereskedelmi tevékenység szervezésére és elősegítésére is létre lehetett még hozni, de kereskedelmi tevékenységet nem folytathattak. GMK létrehozásához a tanács szakigazgatási szervének jóváhagyása kellett, de erre csak abban az esetben nem kerülhetett sor, ha a szerződés jogszabályba ütközött. A munkaközösséget a cégjegyzékbe is be kellett vezettetni. A rendelet kimondta, hogy „a bejegyzésnél a közkeresti társaságokra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni”, de nagy figyelmet fordít arra, hogy a magánvállalkozásokat szigorúan megszabott, szűk keretek között tartsa.
A jogszabály 30 fő tagságát engedélyezte a munkaközösségben, munkaviszony/szövetkezeti tagsági viszony mellett is be lehetett lépni, de lehetséges volt az is, hogy valaki főállású GMK tag legyen. Amennyiben valaki munkaviszony/szövetkezeti tagsági viszony mellet akart tag lenni, abban az esetben az előírt engedélyeket be kellett szerezni, illetve bejelentési kötelezettséget is teljesíteni kellett. A munkaközösség csak abban az esetben foglalkoztathatta a maximális törvényben meghatározott 30 főt, ha a tagok között kisiparos is volt és az ő alkalmazottainak figyelemebvételével sem lépték át a 30 főt, minden egyéb esetben maximum 10 alkalmazottat, illetve bedolgozót foglalkoztathatott egy GMK. Szakmunkások is lehettek tagok, abban az esetben, ha létszámuk az egyes szakmákban az azonos szakképzettséggel rendelkező tagok, alkalmazottak és a segítő tagok létszámának háromszorosát nem haladták meg. Az szakigazgatási szervnek ellenőrzési joga és megszüntetési joga is volt. A rendelet engedélyezte olyan munkaközösségek létrejöttét, amely egy vállalat dolgozóiból és nyugdíjasaiból állt, a vállalat eszközeit hasznosította és tevékenységéért a vállalat vállalt felelősséget, ezek voltak az ún. vállalati gazdasági munkaközösségek. Megalapításához szükséges volt a vállalat vezetőjének hozzájárulása, aminek visszavonása esetén a szakigazgatási szervnek fel kellet oszlatnia a munkaközösséget. A munkaközösség nevében utalni kellett a vállalatra, székhelyének egyeznie kellett a vállalat székhelyével, és nem foglalkoztathattak családtagot, alkalmazottat, bedolgozót. A tagok az általuk teljesített vagyoni hozzájárulással és a munkaközösségben szerzett jövedelmüknek voltak felelősek, az ezt meghaladó felelősség a vállalatot terhelte. Ez a forma sok visszaélésre adott okot, nem igazán élték túl az anyavállalatot, ezzel szemben sok ma is létező társas vállalkozás is a GMK-ból nőtte ki magát.
Összefoglalva tehát a társasági jogi szabályozás az 1875. évi Kereskedelmi Törvény elfogadásával kezdődött, amely a gazdasági társaságok modern szabályozásának alapját teremtette meg, különös hangsúlyt fektetve a részvénytársaságokra és a szövetkezetekre. Az 1930-as években a korlátolt felelősségű társaságok (kft.) bevezetése tovább modernizálta a jogi környezetet, de a második világháborút követő szocialista időszakban az államosítások és a központi irányítás uralta a társasági jogot, háttérbe szorítva a magántulajdonon alapuló vállalkozási formákat. Az 1968-as reformok hoztak némi rugalmasságot, de a gazdasági társaságok autonómiája korlátozott maradt. A társasági jog valódi megújulása a demokratikus átmenet éveiben kezdődött, amely jelen cikk folytatásában lesz részletesen kifejtve.
