A modern esküdtszék felállításának gondolata először a reformkor végén vetődött fel a rendi partikularizmus felszámolása és a bírói tisztség nem nemesekre való kiterjesztése kapcsán, majd egyre inkább ebben látták az abszolutista hatalom beavatkozási lehetőségeinek és a bírósági önkénynek a csökkentését. Jogalkotói szinten az esküdtbíróság gondolata első ízben az 1843/44. évi országgyűlés elé terjesztett büntető perrendtartási reform kapcsán merült fel.
Deák Ferenc-féle esküdtszék (1848-1852)
Az esküdtszéket végül – a tervezethez képest szűkebb körben – az 1848. évi XVIII. törvénycikk, vagyis a sajtótörvény vezette be azzal, hogy 17. §-ában kimondja: „A sajtóvétségek fölött nyilvánosan, esküdtszék itél.”. Az 1848. évi XVIII. törvénycikk, a sajtótörvény sorolta fel azon sajtóvétségeket, amelyekben a sajtóesküdtszék eljárt.
Az 1848. április 29-i esküdtszéki rendelet alapján minden törvényhatóságon fel kellett állítani esküdtszéket. Törvényhatóságonként össze kellett írni valamennyi esküdtképes személyt. Ilyen személy volt, aki 24. életévét betöltötte, de a 60. életévét még nem (életkori cenzus), és évenként 200 forint tiszta jövedelemmel rendelkezett (vagyoni cenzus), ezen feltételek hiányában meghatározott foglakozást töltött be (oktató, oktatósegéd, bölcsészeti, törvény vagy orvostudományi tudor, sebész, tudós társasági tag, ügyvéd, mérnök, jegyző – tehát a műveltségi cenzus is megjelent). A törvényhatóság által összeállított listát egy háromtagú bizottság ellenőrizte, és elkészítette a szolgálati lajstromot. A szolgálati lajstromból legalább 72, legfeljebb 144 tag nevét egy edénybe tették, abból sorsolták ki nyilvános ülésen a 36 főből álló osztályokat, akik negyedévenként váltották egymást. Nem lehetett esküdt, aki egyházi személy, katona, bíró, közvádló, szolga, napszámos, írástudatlan, vak vagy nagyothalló volt. A törvényhatóságok kötelesek voltak egy vagy több bűnvizsgáló bírót kijelölni tisztviselőik közül, valamint egy vagy több közvádlót választani.
Sajtóvétség gyanúja esetén a közvádló feladata volt az eljárás megindítása a bűnvizsgáló bírónál. A bűnvizsgáló bíró folytatta le mai szóhasználattal élve a nyomozást, majd az iratokat megküldte a közvádlónak, aki elkészítette a vádiratot és benyújtotta a törvényhatóság elnökének, aki köteles volt a perbefogási törvényszéket összehívni.
A 13 tagból álló perbefogási törvényszéket a törvényhatóságoknak kellett az esküdtszéki képességgel rendelkező személyek közül választani. A perbefogási törvényszéknek a vádirat és a bűnvizsgáló bíró által beszerzett bizonyítékok alapján egyetlen feladata volt: arra a kérdésre válaszolni, hogy „meg vannak-e győződve, hogy a vádlott az előterjesztett bizonyítékoknál fogva a vádlevélben kijelelt sajtóvétség miatt igazságosan perbefogathatik?”. Perbefogásnak csak akkor volt helye, ha legalább 7 esküdt a feltett kérdésre igennel felel. A perbefogási törvényszék tehát lényegében a vádesküdtszék feladatát látta el. A perbefogási törvényszék igenlő döntése után a közvádló elkészítette a vádlevelet, amely alapján a bíróság elnöke összehívta az adott negyedévre kisorsolt esküdtosztályt.
A 36 tagból álló osztályból a közvádló és a vádlott 12-12 tagot visszautasíthatott, egyébként az osztályból az adott ügyben eljáró 12 esküdtet és további 2 pótesküdtet ismételten kisorsolták. Az esküdteszéki tagok csak abban a kérdésben határoztak, hogy a vádlott vétkes-e vagy sem, ezért minden törvényhatóság előre megválasztotta a bíróságot is, amely egy elnökből, két ülnökből és szavazati joggal nem rendelkező jegyzőből állt. A bíróság feladata volt a tárgyalás vezetése és a büntetés kiszabása.
A bíróság elnöke a tárgyalás berekesztése után összegezte az ügyet, majd eldöntendő kérdést tett fel az esküdteknek. Az ügy összegzése és a kérdés megfogalmazása nagy jelentőséggel bírt, így ezeket a rendelet részletesen szabályozta.
Az esküdtek ezután visszavonultak, főnököt választottak maguk közül, és nyílt (illetve bármelyikük kérésére titkos) szavazással döntöttek a feltett kérdésekről. A vétkessé kimondáshoz 8 szavazat volt szükséges, a felmentő ítélethez 5 felmentő szavazat elégséges volt.
A rendelet az 1852. évi neoabszolutista osztrák sajtórendtartás bevezetésével veszítette hatályát. Az 1851. december 31-én kelt császári nyílt parancs mellékletének 29. pontja alapján a birodalomban „az esküdt bíróságok mellőzendőek”. Antal Tamás egyetemi tanár tudomása szerint a rendelet alapján egy ügy jutott el a teljes esküdtszéki tárgyalásig, egy ügy pedig csupán a perbefogó esküdtszékig.
Horváth Boldizsár-féle esküdtszék (1867-1900)
1867. február 25-én a kormány előterjesztést tett sajtóügyben az 1848. évi XVIII. törvénycikk, a sajtótörvény mielőbbi újbóli életbe léptetésére, és különösen a sajtóvétségek felett ítélkezésre jogosult esküdtszékek megalakítására Pesten a királyi, Debrecenben, Eperjesen, Nagyszombaton és Kőszegen a kerületi táblákon. Az előterjesztést a képviselőház 1867. március 9-én, a főrendiház március 12-én fogadta el.
Szabályozása az 1848. évi rendelethez nagyon hasonló, preambuluma is felvállalja a ’48-as előzményeket. Az új esküdtszékeket azonban nem minden törvényhatóságnál, hanem csak a királyi és kerületi ítélőtáblák székhelyén állították fel.
A korábbi szabályozáshoz képest nagy változás még, hogy a bűnvizsgáló bírót és a közvádlót a minisztérium jelöli ki, nem a törvényhatóság választja. A másik számottevő változás, hogy az új rendelet alapján már nem volt perbefogási esküdtszék (vádjury), hanem a közvádló terjeszti elő a vádiratot (vádlevelet).
Ahhoz, hogy a vádlott vétkesnek mondassék ki, legalább 7 szavazat szükséges, 6 felmentő szavazat pedig elégséges a felmentéshez.
Szilágyi Dezső-féle esküdtbíróság
Az esküdtszék magyarországi működésének legjelentősebb szabályozását három törvény, a bűnvádi perrendtartásról szóló 1896: XXXIII. tc. (a továbbiakban: Bp.), az esküdtbíróságokról szóló 1897. évi XXXIII. tc. és a bűnvádi perrendtartás életbeléptetéséről szóló 1897: XXXIV. tc. együttes alkalmazása adja. E törvény 1900. január 1-től léptette hatályba az újonnan szabályozott esküdtbíróságokat.
Az esküdtszékek korábbi szabályozásától való legnagyobb eltérést az adta, hogy a sajtó útján elkövetett bűncselekményeken kívül már más bűntetteket is az esküdtbíróság hatáskörébe utaltak. Azokat, amelyeket a büntető törvénykönyv különös része 5 évet meghaladó szabadságvesztéssel, életfogytig tartó fegyházzal vagy halálbüntetéssel szankcionál. Ezek alapján az esküdtszék hatáskörébe a sajtó útján elkövetett bűncselekményeken kívül bűntettek két csoportja tartozott: a rendes hatáskörbe tartozó ügyek, amelyben minden esküdtbíróság ítélhetett, és a kivételes hatáskörébe tartozó bűntettek, melyekben csak királyi ítélőtáblák székhelyén működő esküdtszékek ítélhettek. Előbbibe köztörvényi bűncselekmények tartoztak, például a gyilkosság, a szándékos emberölés, a párbaj és az amerikai párbaj, míg utóbbiba politikai bűncselekmények, például a felségsértés, a király bántalmazása, a hűtlenség, a lázadás és az ezek elkövetésére való nyilvános felhívás. Hiába járt azonban a korábban említett szankciókkal több bűncselekmény is, az esküdtszékek hatáskörébe csak a bűnvádi perrendtartás életbeléptetéséről szóló 1897: XXXIV. tc. által taxatíve felsorolt bűntettek tartoztak. Ennek okai lehetnek, hogy bizonyos ügyekben való döntéshez feltétlenül szaktudás szükséges, ami az esküdtektől nem elvárható, vagy az előforduló ügyek nagy száma miatt túl nagy teher érné az esküdtbíróságokat, hűtlenség esetén lehetnek államtitkok, amiről esküdtek nem szerezhetnek tudomást, szemérem elleni bűntettnél pedig a sértett kímélete miatt nem járhat el esküdtszék.
A dualizmus idején működő esküdtbíróságokhoz hasonlóan ez az esküdtbíróság is vegyes bíróság volt, mely a büntetés kiszabásában hatáskörrel rendelkező, az elnökkel együtt három tagból álló bírói tanácsból és a tények megállapításában, a bűnösség és minősítés kérdésében állást foglaló, 12 tagú esküdtszékből állt.
Az esküdti feladat ellátása állampolgári kötelesség volt. Az esküdtképességet a korábbiakhoz hasonló módon szabályozták, kisebb mértékben leszűkítve körüket. Esküdt az a magyar állampolgárságú, 26. életévét betöltött férfi lehetett, aki legalább 20 korona egyenes adót fizetett vagy adómentesség esetén ennek megfelelő vagyonnal rendelkezett. A vagyoni cenzus alól az értelmiségiek mentesültek, azonban minden esküdtnek értenie kellett az állam hivatalos nyelvét, Fiumében az olaszt, azon pedig kellett tudnia írni és olvasni. A korábbi szabályozásokhoz hasonlóan alakult az esküdtek köréből való kizárás is. A bűnössé nyilvánításhoz 8 igenlő szavazat kellett, ha egyenlő volt a szavazás eredménye, akkor a vádlott számára kedvezőbb döntést hozták meg.
Az első világháború kitörését követően több bűncselekmény is kikerült az esküdtszék hatásköréből. A 6898/1919. M.E. sz. rendelet ideiglenesen felfüggesztette működését, és habár felmerült visszaállításának gondolata, erre azóta sem került sor.
