Az 1990-es években az oktatás reformja Közép-Ázsiában eltérő ütemben ment végbe. Bár a Szovjetunió összeomlása idején a közép-ázsiai köztársaságoknak hasonló problémáik voltak, a globális trendek befolyásának mértékétől függően kezdték el ezeket kezelni. Közép-Ázsia országai közül Kazahsztán még 2010-ben csatlakozott az Európai Felsőoktatási Térséghez és írta alá a Bolognai Nyilatkozatot először, Türkmenisztán pedig csak 2013-ban tért át a kétlépcsős felsőoktatásra.
Néhányan régiós ország, mint Kirgizisztán és Kazahsztán már az 1990-es évek elején elkezdte brit és amerikai tantervek mintájára szervezni saját felsőoktatását, míg mások megmaradtak a „hagyományos”, a szovjet időszakból örökölt oktatási mintánál és csak a 2010-es évek elején kezdték érzékelni az angol nyelvű oktatás szükségességét.
A 2000-es években a közép-ázsiai felsőoktatában külföldi partnerekkel közösen alapított egyetemek kezdtek, mint például a Kirgiz-Orosz Szláv Egyetem és a Kazah-Brit Műszaki Egyetem. Üzbegisztán ismét némileg lemaradt ebben a tekintetben. Ugyanakkor jelenleg Kazahsztán, Kirgizisztán és Üzbegisztán több reformot is végrehajt saját diplomáik külföldön történő elismertetésére, ezáltal pedig a szomszédos országokból történő hallgatók vonzására.
Tádzsikisztán és Türkmenisztán felsőoktatási rendszerében pedig eltérő természetű problémák jelentkeznek kezdve a felsőoktatásba való beiskolázás alacsony szintjétől egészen az egyetemen történő oktatási minőséggel és pedagógiai alulárazottságig.
Kazahsztán
A közép-ázsiai országok közül a felsőoktatási reformok terén Kazahsztán lett a legsikeresebb. A kazah oktatási reformoknak köszönhetően a 2000-es évek végére az országban létrehozták az Egységes Nemzeti Tesztelés és az egységes oktatás kreditrendszert is, amely kedvező feltételeket teremtett a 2010-es bolognai folyamathoz való csatlakozáshoz. 2016-ra pedig az ország elérte azt, hogy szinte minden második fiatal valamelyik kazah felsőoktatási intézményben tanulhatott. Részben a megnövekedett diákok számának, részben az oktatási politikának is köszönhetően jelenleg Kazahsztánnak több mint 120 egyeteme van, ahol 600 000 diák tanul.
Kazahsztán „fölényét” ezen a téren nemzetközi rangsorok mellet a kreatív iparág területén elért eredmények is igazolják. A Times Higher Education nemzetközi szervezet például legutóbb négy kazah egyetemet a Lev Nyikolajevics Gumiljov Eurázsiai Nemzeti Egyetemet, a Szatbajev Egyetemet, az Al-Farabiról elnevezett Kazah Nemzeti Egyetem és a Nazarbajev Egyetemet vett fel 2024-es értékelésébe, amelyek közül utóbbit Közép-Ázsia legjobbjának ismerte el.
Üzbegisztán
Közép-Ázsia centrumországának is nevezhető Üzbegisztán felsőoktatása komoly és meghatározó reformokon csak 2017-ben esett át, ami egybeesett az üzbég politikai hatalomváltással, melynek következtében a ma is regnáló elnök, Shavkat Mirziyoyev lett a közép-ázsiai ország vezetője. Azóta az országnak jelentős előrelépéseket sikerült elérnie a felsőoktatás területén. 2017-ben Üzbegisztánban 79 egyetem működött mintegy 140 000 hallgatóval, 2023-ra azonban a felsőoktatási intézmények száma csaknem 210-re nőtt és a hallgatók száma mára pedig meghaladta az egymilliót.
Kirgizisztán
2023-ban 63 egyetem működött Kirgizisztánban, melyből 28 állami, 35 pedig magán vagy intézményi fenntartású volt. Ezen kívül az országban különböző országok oktatási rendszereinek integrálásával több egyetem is létrejött, mint a Kirgiz-Orosz Egyetem, a Kirgiz-Üzbég Egyetem, a Kirgiz-Török Manas Egyetem, a Közép-Ázsia Amerikai Egyetem (magán), a Kirgiz-Orosz Oktatási Akadémia, a Keleti Egyetem vagy az Ala-Too Nemzetközi Egyetem (Törökország támogatásával).
Ugyanakkor, szakértők kritizálják Kirgizisztán felsőoktatási rendszerét rendszertelen és következetlen politikája miatt. Mivel Kirgizisztánban megfigyelhető az a dinamika, hogy az egyetemek nyereséges diplomavállalkozásokká válnak. A tanári fizetések csökkenése és az egyetemi diplomához, mint „jogosítvány egy álláshoz”[1] történő hozzáállás a fő tényezők, amelyek befolyásolják a kirgiz felsőoktatás minőségét.
Tádzsikisztán és Türkmenisztán
A felsőoktatás helyzete sok tekintetben eltér és alulmaradottabb ebben a két közép-ázsiai országban, mint régiós szomszédai esetében. Tádzsikisztánban minden tizedik érettségizőből csak egy léphet be a felsőoktatásba az állam költségén. Ugyanakkor az összes egyetemi férőhely közel 60 százaléka Dusanbében található, ahol a lakosság mindössze kilenc százaléka él.
Tádzsikisztánban pedig rendszeres jelentkezőhiány figyelhető meg. Például 2023-ban a tádzsik Országos Vizsgálati Központ adataiból kiderült, hogy az ország felsőoktatási intézményeibe 59 123 jelentkező volt a 110 940 helyre.
Ugyanakkor Türkmenisztánban a felsőoktatásba és a tudományba való kormányzati beavatkozás annak leépüléséhez vezetett. Saparmurat Niyazov elnöksége (1992-2006) idején betiltották az új oktatási módszerek és továbbképzési intézetek bevezetését. Felsőfokú végzettséget csak az iskolai tanulmányok befejezése után, két év munkavégzés követően lehetett megszerezni, amivel párhuzamosan a felsőoktatásban eltöltött idő két évre csökkent. Emellett Niyazov elnök minden külföldön megszerzett diplomát érvénytelenített. Azonban később, Niyazov elnök halálát követően Türkmenisztánban ezeknek a felsőoktatási „reformoknak” többségét eltörölték. Ennek ellenére a türkmén felsőoktatást érintő korábban meghozott negatív intézkedések következménye lett, hogy a 2010-es évek elejére a türkmén állampolgárok mindössze 8 százaléka rendelkezett felsőfokú végzettséggel.
Modellek
Ha közelebbről megvizsgáljuk, hogy a függetlenség óta eltelt mintegy három évtized alatt hogyan alakult a közép-ázsiai országok felsőoktatása akkor különböző modellek kialakulását láthatjuk. Ezek a modellek elsősorban a felsőoktatási intézmények képzési rendszerének orientációját, illetve az intézményi felépítés típusát foglalják magukba. Ezek alapján Közép-Ázsia felsőoktatási intézményei a következő modellekre tagolhatóak:
A külsős modellnek nevezhető közép-ázsiai felsőoktatási intézmények szakítást jelentettek a szovjet korszak felsőoktatási intézményével. Ide legfőképp az amerikai vagy brit oktatási modellre áttért és angol nyelven oktató kihelyezett campusok vagy kéttannyelvű egyetemek sorolhatóak. Az ilyen típusú intézmények több fakultású egyetemek, amelyek gyakran a társadalomtudományi tárgyakra összpontosítanak.
A nemzeti modell állami felsőoktatási intézmény, melyet maga az állam támogat és tart fenn. Ezek az intézmények általában több karból álló egyetemek, melyek képzési fókusza lehet humán- és társadalomtudományi is.
A hibrid modellnek nevezhető típusát a közép-ázsiai felsőoktatási intézményeknek a szovjet korszak felsőoktatási intézményeiből adaptálták egy új típusú felsőoktatási intézménnyé. Ezeket az intézményeket egyetlen kar jellemzi, amely önálló felsőoktatási intézménnyé fejlődött, általában inkább intézetté, mint egyetemmé.
A neoszovjet modellnek nevezhető típus a legközelebbi mása/leképződése a már létező szovjet korszak felsőoktatási intézményeinek, ahol a szakirányú képzés elsősorban állami szolgálatra készít fel.
A közép-ázsiai országok mintegy három évtizedes függetlensége óta eltelt idő alatt a régió országainak a felsőoktatása – a gazdasági, politikai és társadalmi folyamatok mellett – meghatározó változásokon ment keresztül. Ma a térség oktatási trendjeit Kazahsztán és Üzbegisztán határozza meg. A közép-ázsiai térség felsőoktatásában megfigyelhető modellek fejlődése egyedi a posztszovjet országok tekintetében. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy a felsőoktatás nyelve a korábbi oroszról fokozatosan az angol irányába billen el, melynek oka a közép-ászai országok felsőoktatásának az innovatív technológiákat kiszolgáló szakemberek képzéseben keresendő.
[1] Gyakran ezt a kifejezést használják azok, akik csak kényszerből végzik el az egyetemi képzést Kirgizisztánban, mivel a jövőjük már előre megvan alapozva.
