Uganda és Honduras szerepvállalása

A megállapodás értelmében Uganda vállalta, hogy olyan afrikai és ázsiai országokból származó migránsokat fogad be, akik az amerikai–mexikói határon keresztül érkeztek illegálisan az USA-ba. Az ugandai „vendégszeretet” előfeltétele ugyanakkor, hogy csak  büntetlen előéletűeket fogadnak be. Honduras a latin-amerikai országokból kitoloncoltak közül fogadna be több száz főt, kétéves időintervallumon keresztül. A Honduras-szal kötött megállapodás kiskorú gyermekes családokra is kiterjed. Mindez humanitárius kérdéseket is felvet.

Az egyes részletek − például a befogadandó migránsok pontos száma − egyelőre tisztázatlan, vagy legalábbis nem publikus adat, azonban az alapeljárás világos üzenetet hordoz: az Egyesült Államok mindent megtesz, hogy az országba illegálisan belépőket ne  amerikai területen, hanem távoli országokban helyezzék el.

Táguló kitoloncolási háló

Trump második ciklusában az Egyesült Államok már számos állammal kötött hasonló megállapodást. Az év elején Panama és Costa Rica is vállalta, hogy több száz afrikai és ázsiai migránst fogad be az USA-ból. Washington anyagi támogatást is biztosít a közép-amerikai államoknak a deportáltak elhelyezéséhez.

Augusztusban az amerikai külügyminisztérium Paraguayt nyilvánította biztonságos harmadik országnak, amely így szintén célállomása lehet az irregulárisan érkezőknek. Ruanda pedig jelezte: akár 250 migránst is átvenne, feltéve, hogy az amerikai hatóságok minden egyes kérelmet külön elbírálással hagynak jóvá.

A Fehér Ház láthatóan földrészeken átívelő hálót sző, hogy ne csupán Latin-Amerikában, hanem Afrikában és Ázsiában is legyenek partnerei. Sajtóértesülések szerint a háttérben további afrikai államokkal zajlanak tárgyalások, így a lista a következő hónapokban bővülhet.

Jogilag is szabadabb kezek

A kitoloncolási politika kulcsmomentuma az az idén júniusban meghozott legfelsőbb bírósági döntés, amely lehetővé teszi a migránsok deportálását olyan országokba is, amelyek nem a származási helyük. Ez gyakorlatilag áttörést jelentett Trump számára: immár nincs szükség arra, hogy egy migránst például Vietnámból Vietnámba küldjenek vissza − elég egy harmadik ország beleegyezése.

Így került öt, súlyos bűncselekményért elítélt migránst − vietnámi, jamaikai, laoszi, jemeni és kubai állampolgárok − Szváziföldre, ahol egy szigorúan őrzött börtönben tartják őket. A Magyarország területének mindössze egy ötödén fekvő,1 millió 200 ezres lélekszámú afrikai monarchia legfőbb exportcikkének, a cukornak negyedik legnagyobb felvevőpiaca az USA. A migránsok befogadásában bizonyára közrejátszott, hogy ezzel a gesztussal kivédhetik a magas amerikai vámok bevezetését.  Nyolc különböző állampolgárságú férfit pedig Dél-Szudánba toloncoltak ki, Dzsibutin keresztül.

Ezek az intézkedések nemzetközi szinten is vegyes fogadtatásra leltek: jogvédő szervezetek ugyanis attól tartanak, hogy a deportálások során a migránsok alapvető jogai sérülnek, és sokan kerülhetnek olyan országba, amelyben semmiféle kapcsolódásuk nincs.

Venezuelaiak a hírhedt börtönben

A Trump-adminisztráció ugyanakkor nem csupán elutasított menedékkérőket küld vissza, hanem már a tömeges deportálások is megkezdődtek. Több, mint 250 venezuelait szállítottak haza, miután márciusban átmenetileg El Salvador hírhedt mega-börtönébe zárták őket. A Guardian riportja szerint az érintettek a helyzetet horrorfilmhez hasonlították, és arról számoltak be, hogy semmilyen jogi eljárás nem előzte meg a fogvatartást. Különösen a venezuelai menekültválság súlyossága miatt mindez széleskörű publicitásra tett szert latinamerika-szerte.

Előzmények: Trump első ciklusának megállapodásai

Nem előzmény nélküli az amerikai kormány mostani aktivizmusa. Már Donald Trump első elnöksége idején (2017–2021) is születtek olyan kétoldalú megállapodások, amelyek célja az volt, hogy a menedékkérőket ne az Egyesült Államokban, hanem Közép-Amerikában helyezzék el. 2019-ben előbb Guatemalával, majd Honduras-szal és El Salvadorral írtak alá egyezményeket, amelyek értelmében az USA visszaküldhette a migránsokat abba a „biztonságosnak minősített” országba, amelyen áthaladtak.

Ezek a megállapodások lényegében kísérleti előfutárai voltak a mostani globális kiterjesztésnek. A demokrata Joe Biden hivatalba lépése után azonban 2021-ben felmondták őket, arra hivatkozva, hogy nem illeszkednek az új migrációs és menekültügyi stratégiába.

Biden mérlege és a nyitott kapu

Az Egyesült Államokban az elmúlt négy évben legalább 7–8 millió irreguláris migráns érkezett, többségük Latin-Amerikán keresztül, de egyre többen jöttek Afrikából és Ázsiából is. A Biden-adminisztráció bírálói szerint a demokrata elnök enyhébb szabályozása mintegy hívójelként működött, amely arra ösztönözte a bevándorlókat, hogy repülővel utazzanak Latin-Amerikába, majd szárazföldön Mexikón keresztül lépjenek be az USA-ba. 

Trump visszatérése óta az új adminisztráció azt hangoztatja: a határellenőrzés önmagában nem elég, és a deportálási háló kiterjesztése kulcsfontosságú. A mostani ugandai és hondurasi egyezségek e stratégia újabb lépcsőfokát jelentik.

Kívül tágasabb

Trump új stratégiájának lényege dióhéjban: nem az számít, hova kerülnek a migránsok, csak ne maradjanak az Egyesült Államokban. Honduras? Uganda? Szváziföld? Ha van befogadókészség, már is lehet tárgyalni.

Washington ugyanis abban bízik, hogy elrettentő erővel bír, ha az Egyesül  Államokba illegálisan tartókat akár több ezer kilométerre is deportálhatják, ráadásul olyan országokba, amelyekkel sem kulturális, sem családi, sem gazdasági kötelékük sincs.

Trump számára a deportálási egyezségek nem pusztán gyakorlati intézkedések, hanem politikai szimbólumok is. A választói bázis felé azt üzeni: „Én vagyok az, aki rendet tesz a határon, és nem engedem, hogy Amerika menekülttáborrá váljon.” A kemény képek:  venezuelaiak a salvadori megabörtönben, afrikai migránsok a szudáni tranzitban − tökéletesen illeszkednek a narratívába.

A jövő: problémaexport vagy varázsmegoldás?

Hogy mi következik, azt nehéz megjósolni. Egy dolog azonban biztos: ha Washington ilyen tempóban bővíti a kitoloncolási hálót, akkor Latin-Amerika és Afrika egyes térségei hamarosan az amerikai migrációs politika kényszerű előszobáivá válnak, ami a partnerországok számára is migrációs kihívást jelenthet. Ugyanakkor, ha az illegális gazdasági migránsoknak azt kell mérlegelniük, hogy Amerika helyett egy, még a saját országuktól is szegényebb államban köthetnek ki − ráadásul akár kontinensnyi távolságra az USA határaitól −, akkor borítékolható, hogy egyre kevesebben próbálkoznak nekivágni az egyébként is költséges, és kockázatokkal járó útnak.