Az 1956-ban függetlenné váló Szudán modernkori történelme katonai puccsok és polgárháborúk sorozatából áll. Az országban eddig 18 sikeres és sikertelen puccskísérlet volt; ilyen téren Szudán Afrikában az első helyen áll. A legutóbbi 2019-ben történt, amikor a Szudáni Fegyveres Erők (SAF) és a félkatonai Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) nevű milícia megbuktatták Omar el-Basírt, az országot 30 éven át vaskézzel irányító diktátort, aki maga is puccsal jutott hatalomra 1989-ben. Míg a Szudáni Fegyveres Erők már régóta az egyik legfontosabb belpolitikai szereplő volt, az RSF csupán 2013-ban jött létre.

Az RSF el-Basír elnök kreatúrája. 2003-ban a nyugat-szudáni Dárfúr régióban felkelés tört ki az arab és nem arab lakosság között évtizedek alatt felgyülemlett feszültség következtében. A szudáni arab kormány diszkriminatív és elnyomó politikája okozta sérelmek mellett a letelepült, földművelő dárfúriak összetűzésbe kerültek a vándorló, félnomád életmódot folytató arab törzsekkel. Ezt a szembenállást a 2000-es évek elejére az elsivatagosodás miatt kialakuló, erőforrásokért folyó küzdelem olyan szintre emelte, hogy a régió teljes anarchiába süllyedt. A lázadás elfojtására az akkori szudáni elnök, Omar el-Basír a reguláris hadsereg mellett az arab törzsi harcosokból álló, dzsandzsavíd („ördögök lóháton”) nevű milíciát is bevetette. A dzsandzsavíd soraiból hamar kiemelkedett egy fiatal harcos, Mohamed Hamdan Dagalo, aki Hemedti („kis Mohamed”) néven vált ismertté és hírhedté. 2013-ban el-Basír elnök létrehozta az RSF-et, parancsnokának pedig Hemedtit tette meg. A következő években Hemedti akkora politikai és katonai erőre tett szert (leginkább Dárfúr kifosztásából), hogy egész Szudánra kiterjedő ambíciókat kezdett dédelgetni. 2019-ben – az Omar el-Basír elleni népfelkelés közepette – szövetségre lépett a Szudáni Fegyveres Erőket irányító Abd el-Fattáh el-Burhán tábornokkal, és megdöntötte korábbi pártfogója, el-Basír elnök uralmát.

Noha Hemedti és el-Burhán demokratikus átmenetet ígértek, 2021-ben saját kezűleg számolták fel az új civil vezetésű kormányt, és állították vissza a katonai kormányzást. A civil átmenet elszabotálása után a két katonai vezető együtt uralkodott Szudán felett: el-Burhán lett az államfő szerepét betöltő tanács elnöke, Hemedti pedig a helyettese. Az új felállás azonban törékenynek bizonyult: hamarosan világossá vált, hogy Hemedti teljhatalomra tör, aminek érdekében Szaúd-Arábiával és az Egyesült Arab Emírségekkel is szorosra fonta a kapcsolatait. A szaúdiak támogatását többek között azzal nyerte el, hogy katonákat küldött Rijád jemeni, húszi lázadók ellen vívott háborújába. A zsoldoshadsereg tevékenységéből és a szudáni aranybányákból nyert profit Hemedti számára kulcsfontosságú volt, a bevételek azonban hamar elapadtak: a háborúba idővel már nem kellett annyi zsoldos, Hemedti belpolitikai manőverei (mint a helyi vezetők megvásárlása vagy a törzsek összebékítése) pedig sok pénzbe kerültek. A politikai hatalom megszerzése így gazdasági kényszerré is vált a számára. Ahhoz, hogy üzelmei zavartalanul működjenek, Hemedtinek hozzá kellett férnie a szudáni állami bevételekhez. Ez sikerült is volna, ha megvalósul az el-Burhánnal 2022-ben letárgyalt megállapodás, amely keretében Hemedti milíciája a hivatalos hadseregbe tagozódott volna be, részesedést kapva a költségvetésből. Ez azonban dugába dőlt, Hemedti számára pedig az egyetlen kiút a polgárháború maradt.

Az első lövések 2023. április 15-én dördültek el, mikor az RSF megtámadta Kartúmot, Hemedti katonái pedig elfoglalták a repteret és az elnöki palotát. Az elkövetkező két évben a háború hozott ugyan sikereket Hemedti számára, de 2025-re úgy látszott, hogy a Szudáni Fegyveres Erők felülkerekednek az RSF-en. Márciusban a hadsereg visszafoglalta Kartúmot, az RSF pedig jobbára visszaszorult Dárfúrba. Ez azonban nem jelenti még a háború végét, hiszen Hemedti ellenkormányt hozott létre megmaradt területein.

Szudán humanitárius válsága

A több mint két éve tartó polgárháború során legalább 150 ezer ember halt meg; a valós szám azonban ennél sokkal nagyobb lehet. A gazdaság, amely már a konfliktus előtti években is válságban volt, teljesen összeomlott. A háború és környezeti hatások (áradások, szárazságok) miatt az élelmiszertermelés olyannyira visszaesett, hogy az ország egyes régióiban már éhínség van. Az ötvenmilliós Szudán lakosságának nagyjából fele humanitárius segítségre szorul: 25 millió ember számára nem biztosított az élelmiszer-ellátás, ebből 8,5 millióan kritikus helyzetben vannak. Az egészségügy is válságban van. A kórházak, orvosi rendelők és klinikák 75%-a nem üzemel, gyorsan terjed a kolera, a malária és más betegségek. Az iskolák is bezártak: a gyerekek 90%-ának nincs hozzáférése semmilyen oktatáshoz. A kiskorúak mellett a nők vannak a legnagyobb veszélyben, sokan válnak nemi erőszak áldozatává. 

A polgárháborúban mindkét harcoló fél atrocitások sorát követte el a civil lakosság ellen. Az RSF etnikai tisztogatásthajt végre a szudáni nem arab lakossággal (pl. a maszalitokkal) szemben. Az erőszakhullámnak, amelyet az Amerikai Egyesült Államok népirtásnak minősített, több tízezer áldozata van csak Dárfúrban. 

Az egyik legnagyobb problémát a menekülthelyzet jelenti, mintegy 13 millió embernek kellett elhagynia az otthonát. Közülük hétmillióan Szudánon belül kerestek menedéket, négymillióan pedig a szomszédos Egyiptomba, Líbiába, Csádba, a Közép-afrikai Köztársaságba, Dél-Szudánba és Etiópiába menekültek, amelyek többnyire képtelenek megbirkózni a frissen érkező tömegekkel.

A legtöbb szudáni migráns, másfélmillió fő, Egyiptomba érkezett. Ezt az embertömeget azonban az egyiptomi kormány nem tudja – és a jelek szerint nem is akarja – ellátni, hiszen az ország gazdasága szintén válságban van. Az Egyiptomba érkező menekültek egy jelentős része továbbhalad Líbiába, ahonnan hajókkal Európába kelnek át – hetente körülbelül 200-250-en.

Csádban, amely a világ egyik legszegényebb országa, 1,2 millió szudáni menekült él. Az ország képességeit teljesen meghaladja a migrációs válság kezelése, hiszen saját lakosságának jelentős része (hétmillió ember) is humanitárius segítségre szorul. A helyzetet pedig csak rontja, hogy a humanitárius válságok enyhítésére elkülönített nemzetközi erőforrások egyre csak apadnak.

A Szudántól 2011-ben leváló Dél-Szudánba 1,1 millióan érkeztek. Köztük voltak olyan dél-szudániak is, akik az otthonukban, 2013-ban kitört polgárháború miatt menekültek északra. Dél-Szudánt, amely újabb polgárháború küszöbén áll, teljesen maga alá gyűrte a menekültválság – félő, hogy északi szomszédságában zajló konfliktus magával rántja a fiatal afrikai államot is.

Van kiút a katasztrófából?

A szudáni polgárháború alighanem még sokáig el fog húzódni. Az országban megjelentek külső szereplők is: az RSF oldalán az orosz Wagner-csoport és az Egyesült Arab Emírségek, a kormányerők oldalán pedig Ukrajna, ami tovább bonyolítja a helyi viszonyokat, és elodázza a mihamarabbi béke lehetőségét.

A világ nem felejtette el a szudáni nép szenvedéseit, csupán úgy döntött, hogy figyelmen kívül hagyja azokat. Az már most is látható, hogy a válságnak negatív kihatása lesz Északkelet-Afrika biztonságára. A környező, egyébként is instabil államok, mint Dél-Szudán, Líbia vagy Csád maguk is összeomolhatnak, a még nagyobbra duzzadó migrációs hullámok pedig (ahogy azt Egyiptom esetében is láthattuk) Európát is elérhetik.