Ezeket a platformokat eredetileg a korlátlan szólásszabadság tereinek (angolul: safe space, azaz biztonságos zóna) tartották, mára azonban a gyűlöletbeszéd melegágyává váltak, ahol a felhasználók egyre inkább kifejezik szélsőséges politikai véleményeiket és hitvallásaikat, gyakran anonimitás mögé bújva. Az internet ugyan lehetőséget ad a kifejezésre, ám a káros beszéd szabad terjedése sértheti az emberi jogokat és fenyegetheti a sérülékeny közösségeket, akik magasabb szintű védelmet igényelnének. Noha a kormányok igyekeztek kezelni a gyűlöletbeszédet, az Egyesült Államok és világ számos országában kritika érte az intézkedéseket, mivel az emberek szerint nem kezelik megfelelően a problémát.

Az Egyesült Államokat gyakran a szabadság bölcsőjeként tartják számon, ez az „amerikai álom” ideológia egyik fontos pillére, ha nem a legfontosabb. Viszont az utóbbi időben ez az álom kezd szertefoszlani az amerikaiak szemében is. A Twitter felvásárlásától kezdve a 2024-es választási eseményeken át a TikTok betiltásának és újraindításának botrányáig a szólás szabadsága és a gyűlöletbeszéd szabályozása nagyon vékony jégen egyensúlyoz, és nincs konszenzus a szabályozási határvonalakat illetőleg sem. A témáról szóló viták nyomán ez a cikk a szólás szabadságának alkotmányos vonatkozásait és a gyűlöletbeszéd korlátait kívánja bemutatni az Egyesült Államokban, eredeztetve az alapítóatyák szabadsággondolatától és annak modernkori értelmezési módjáról.

Az amerikai alkotmány egyik jellegzetessége, hogy eredetileg nem tartalmazott alapvető jogokat felsoroló katalógust (ezért is van vita, hogy az amerikai vagy francia alkotmány az első a világon). Ezeket az alapvető jogokat később kiegészítésekkel iktatták be (angolul: Bill of Rights, amely az első 10 alkotmánykiegészítésként jelenik meg). A szólásszabadság kérdésében az 1. kiegészítés különösen figyelemreméltó, mivel kimondja a kifejezés szabadságához való jogot. Ez a rendelkezés úgy tűnik, hogy abszolút és korlátlan alapvető jog, mivel maga az alkotmány kiegészítése nem tartalmaz utalást a jog korlátozhatóságára vagy az esetek körére, ellentétben az nemzetközi és az EU-s dokumentumokkal (ilyen korlát a gyűlöletbeszéd az európai jogrendszerekben).

Az írott jog mellett figyelembe kell venni a joggyakorlatot is, különösen a Legfelsőbb Bíróság (Supreme Court) döntéseit, mivel a jogrendszerükben a bíró is alkothat ilyen értelemben jogot a bírói esetjog alkotásával és precedens teremtésével. Ennek fényében a szólásszabadság korlátozásának különböző tesztjei alakultak ki, melyek segítenek megállapítani, hogy az adott kifejezés alkotmányosan védett-e vagy sem. Ezek a tesztek a gyűlöletbeszéd fogalmának fejlődéséhez és joggyakorlatához is hozzájárultak számos országban, így Magyarországon is (18/2004. (V. 25) AB határozat, 30/1992. (V. 26.) AB határozat – ezekben is felhasználta a magyar Alkotmánybíróság az USA Legfelsőbb Bíróságának tesztjeit).

Az alkotmányos védelem kérdésének vizsgálatakor fontos megállapítani, hogy az adott kifejezés az 1. kiegészítés védelme alatt áll-e. Nem az a kérdés jelen elemzésben, hogy az adott kifejezés erkölcsileg megvetendő-e vagy sem, mivel ez nem tartozik közvetlenül a jogi kérdések közé; ha ez szempont lenne, akkor nem a szólásszabadság védelme alatt, hanem erkölcsi alapon lenne védett. Ebből adódóan minden esetben szükséges egyénileg vizsgálni (case by case, azaz esetről esetre) az egyes kifejezéseket, hogy eldönthessük, bele tartoznak-e vagy kívül esnek a jogi védettségen.

A Legfelsőbb Bíróság gyakorlata szerint egy véleményt nem lehet korlátozni a tartalma vagy az üzenete miatt, mivel az a szabad gondolat tartalmának korlátja lenne, amely az amerikai alkotmányos felfogás szerint nem demokratikus. Ennek értelmében egyes beszédmódot kizárólag tartalom- és nézőpontneutralitás (semlegesség) alapján lehet csak korlátozni. Ha a vélemény tartalma ezt indokolja, akkor szigorú kritériumok szerint lehet korlátozni. Ezek a kritériumok egyrészt a kormányzati érdekek előmozdítását, másrészt a korlátozás szűkkörűségét jelentik. Utóbbi azt jelenti, hogy a korlátozásnak alkalmasnak kell lennie az alapvető cél elérésére (cél-orientált), a korlátozás előnyeinek meg kell haladniuk a károkat (trade-off, azaz haszonelv), amit okoz, valamint a lehető legkevésbé korlátozó eszközöket kell alkalmazni (szükségesség minimális szintje) a körülmények között.

Az, hogy a gyűlöletbeszéd mértéke mennyiben szabályozható az Egyesült Államokban a teszt alkalmazása után, még mindig vita tárgyát képezi, de egyértelmű, hogy az Egyesült Államokban a szólás szabadságának határai tartalmi értelemben szélesebbek, mint az európai értelmezés szerint. Például a német alkotmánybíróság (Verfassungsgericht) hatáskörrel rendelkezik, hogy korlátozza a szólást még közvetett veszély esetén is, és nem követel meg világos és közvetlen veszély meglétét, mint ahogyan az a fent említett esetben az amerikai Legfelsőbb Bíróságtól elvárt.

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága több ügyben is döntést hozott arról, hogy megengedhető-e a vélemények és gyűlöletbeszéd korlátozása. Az egyik legkorábbi ügynél azt az álláspontot képviselte, hogy a beszéd csak akkor korlátozható, ha egyértelműen jelentős károkat vagy veszélyt okoz, míg minden más esetben, tekintettel a szólás szabadságának szerepére a társadalmi vitában, nem korlátozható (clear and present danger, azaz valós és jelenvaló veszély). Ez elsőre sok európai szemnek megdöbbentőnek tűnhet, mégis, egy kereszt égetése körüli ügyben a Bíróság kifejtette, hogy amíg az kifejezi az összetartozást a Ku Klux Klan-nal, de nem céloz meg mások megfélemlítését, addig nem sorolható bűncselekményhez.

Egy olyan ügy, amely jelentős hatást gyakorolt a bírósági gyakorlatra világszerte, a "közvetlen és jelenvaló veszély" teszt formulázását is elsőként fogalmazta meg a Legfelsőbb Bíróság. (ezt a tesztet alkalmazzák a korábban említett magyar AB határozatok is.) Ennek első alkalmazásakor a Bíróság kiemelte, hogy ha a beszéd bűncselekmény elkövetésére irányul és ez egyértelmű, közvetlen veszéllyel jár, akkor a beszéd nem lehet védett az 1. kiegészítés által. Ezt a tesztet azóta számos ügy során alkalmazta (például: Dennis v. United States, 341. US 494 (1951), Abrams v. United States, 250.US 616. (1919)) a Legfelsőbb Bíróság, néha szélesítve, néha szűkítve annak alkalmazási körét. Fontos azonban megjegyezni, hogy néhány évtizeddel később az alkalmazási kört jelentősen tisztázta a Bíróság, mivel a vita tárgyát képező beszéd – mint az erőszak vagy bűncselekmény elkövetésének hirdetése – magában nem tiltott, amennyiben nem irányul vagy nem valószínűsíthető, hogy másokat közvetlen veszélybe sodor vagy bűncselekmény elkövetésére késztet (gyűlöletre uszítás).

Ahogy ez a cikk is rámutatott, annak ellenére, hogy az Egyesült Államokban gyakori tévhit a teljes szólásszabadság, szembe kell néznünk azzal, hogy bár az Alkotmány első kiegészítése ezt a jogot kifejezetten nem korlátozza, a bíróságok – különös fontossággal a Legfelsőbb Bíróság – értelmezése mást sugall. A probléma – mint mindig – most is az, hogy megtaláljuk azt a vékony határvonalat (fine line), amely elválasztja a szólásszabadságot a gyűlöletbeszédtől. És a mai online és globális társadalomban ennek az érzékeny határvonalnak az újrarajzolása továbbra is olyan feladat, amelyet sem a Legfelsőbb Bíróság, sem az Egyesült Államok kormánya nem teljesített még (de más demokratikus államok sem).