Szeptember 17.-én került megrendezésre Egészséggel a vállaltokért címmel az év legnívósabb hazai munkahelyi egészséggel foglalkozó tematikus konferenciája. Az Aktív Magyarország program eseményének szakmai vezetője az Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület, fővédnökként az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság, még fő támogatóként Mathias Corvinus Collegium állt a kezdeményezés mögé.
Összesen 231 résztvevő, 12 kitelepülő partner, 16 előadás vagy kerekasztal beszélgetés és egy tanulság: a munkahelyi jóllét nemcsak az alkalmazottak, hanem a gazdaság szempontjából is kulcsfontosságú.
Az egészség nem luxus, hanem alapvetés.
Az eseményt Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár nyitotta meg és kiemelte az egészségi állapotunk 50%-ban az életmód és a hozzá tartozó egészségmagatartás határozza meg. Az előadás kiválóan megalapozta a nap további programját, ahol a résztvevők a fizikai és mentális egészség munkahelyi jelentőségét és bizonyított előnyeit ismerhették meg. Ahogy a konferencia mottóját kiemeli Dr. Toldy Anna: a munkahelyi egészség közös ügyünk, amely nem luxus, hanem alapvetés.
A munkavállalók egészségi állapotából fakadó kockázatok komoly károkat jelentenek világszerte. A WHO becslése szerint csupán a fizikai inaktivitásból fakadó egészségügyi problémákból 660 Milliárd dolláros költségvetési hiányt okoz a nyugati típusú demokráciáknak a nem egészséges munkakörnyezet. Más becslések szerint az Egyesült Államokban éves szinten 192 milliárd dolláros veszteséget termelnek a cégeknek. Egyanez Európai Uniós becslésben 186 milliárd € évente. Hazánkat tekintve 37 millió munkanap veszik el évente táppénz és betegszabadságok számában, mindez fizikai inaktivitásból fakadóan 268 milliárd forintos költségvetési kiesést jelent évente. Miközben naponta 37 magyarországi lakos halálozik el a fizikai inaktivitásból fakadó megbetegedések következményeként.
A cégek működésének ilyen jellegű negatív velejáróit a vállalati egészségprogramok hivatottak kezelni és mérsékelni. Ezek kiépítésének folyamata és a működtetése nagyon sok párhuzamot mutat a vállalati kockázatkezelési programokkal, és habár az ilyen jólléti programok a nemzetközi gyakorlatban már kifejezetten népszerűek, itthon egyelőre meglehetősen kezdetlegesek.
Munkahelyi egészségfejlesztés – befektetés, nem költség
Egy szervezet ilyen kontextusban akkor nevezhető egészségesnek, ha alkalmazottainak kielégítő munkakörnyezetet kínál, illetve törődik azok testi és lelki jóllétével egyaránt. Ez a kérdéskör korántsem újkeletű, a WHO már 1950-től foglalkozik a munkahelyi egészség témájával, például rámutattak arra a munkáltató szempontjából kiemelten fontos tényre, hogy a cégek működése és a munkavállalók jólléte kölcsönhatásban van egymással, azaz nem csak a cégek hatnak a dolgozóik egészségére, hanem a dolgozók állapota is szignifikánsan befolyásolja a vállalatok üzleti teljesítményét. Ez alapján tehát a vállalatok számára kritikus tényezőnek minősül az alkalmazottak egészségmegőrzése, nem csak etikai, de gazdasági szempontból is.
Ennek egyik szemléletes gyakorlati példája lehet a munkahelyi hiányzások mennyisége. Munkával kapcsolatos egészségi okok miatt csak az EU-ban évente 600 millió munkanap vész kárba. A legtöbb ilyen hiányzás okaként a balesetek, váz és izomrendszeri megbetegedések, illetve a munkahelyi stressz jelölhetők meg, illetve a legmeghatározóbb kockázati tényezők, azaz a fizikai inaktivitás, az elhízás, a helytelen táplálkozás, a dohányzás, a vércukor, valamit a magas vérnyomás mellett a depresszió és az alkoholfogyasztás.
A munkahelyi egészségfejlesztés magában foglalja az egészséges életmód támogatását, a munkavállalók egészségének és munkaképességének megőrzését, valamint a munkakörnyezet és a munkavégzési módszerek fejlesztését. A vállalatoknál – általában jogszabályi kötelezettségek mentén – rendszeresen szerveznek orvosi szűréseket, amelyek célja többek között az egészségügyi kockázatok feltérképezése és kezelése. A munkahelyi egészség- és wellnessprogramok tulajdonképpen a vállalati kockázatkezelés speciális eszközeinek tekinthetők, amelyek a munkavállalók egészségi állapotából fakadó működési kockázatok mérséklésére fókuszálnak.
Ezek a programok többféleképpen is értéket teremthetnek a cégek számára, növelik az alkalmazottak egészségtudatosságát, javítják a termelékenységet a hiányzások és a presenteeism csökkentésével (kimerültség állapot, amikor a munkavállalók mentálisan vagy fizikailag kimerült állapotban végzik a munkájukat.), hozzájárulnak a fluktuáció mérsékléséhez, valamint kedvezően hatnak a munkahelyi morálra és a szervezeti légkörre. Ugyanakkor jellemzően 3–5 év szükséges ahhoz, hogy a munkahelyi balesetek, megbetegedések, hiányzások és a presenteeism látványosan visszaessenek, és az egészségfejlesztésbe fektetett képzés, fejlesztés, valamint prevenciós kiadások megtérüljenek.
Bár egységes, széles körben elfogadott módszertan még nem áll rendelkezésre, a gyakorlati tapasztalatok és leegyszerűsített becslések azt mutatják, hogy a vállalati egészségprogramok nem csupán etikai szempontból indokolhatók, hanem pénzügyi értelemben is hatékonyan képesek kezelni a dolgozói egészségügyi kockázatokat.
Az elméleti előadások mellett nagy hangsúlyt fektettek a szervezők a jógyakorlatok bemutatására. Mindezzel segítve a résztvevőket az elméleti tudás gyakorlatba való átültetésére.
Futóklub, lépcsőzéssel elérhető fénymásolók, termenként egy szemetes – ezen ötleteket osztották meg egymással egy panelbeszélgetésén a résztvevők. Dr. Lajtos Tímea (foglalkozás egészségügyi orvos. BMW Manufacturing Hungary Kft.), Egerszegi Krisztina (HR Business Partner, Fundamenta-Lakáskassza Zrt.) és Székely Gellért (Sportnagykövet, ESAB Kft) ültek körbe, hogy Szórád-Kontér Andrea (projektmenedzser, EMEGY) moderálásával beszélgessenek arról, miként érdemes a mozgást aktívan részévé tenni egy cég életének.
Akadtak olyan kivitelezett jó gyakorlatok, amelyekben az ülőmunka ellen úgy kívánnak küzdeni, hogy nem az íróasztalok alá helyezték el szemeteskukákat, hanem a helység egy sarkába, hogy azért fel kelljen állnia a munkavállalónak. De olyan tudatos tervezést igénylő jógyakorlat is született, ahol a fénymásolószobát csak lépcsővel elérhető külön helyiségbe létesítettek.
A teljesítmény alapja az egészség
Mindezen példák jól illusztrálják, néha a legegyszerűbb megoldások is kínálnak mozgási lehetőségeket. Nem minden esetben szükséges összetett sporttevékenységet végezni a mindennapi fizikai aktivitás növeléséhez.
A konferencia tanulságaként vonhatjuk le, hogy fizikai és mentális egészség nélkül nincs teljesítmény. Mindezért szükséges az egészség fundamentumát holisztikus módon a legfőbb prioritások közé emelni (nem csak) munkahelyi környezetben. Mert az egészség nem költség, hanem befektetés. A jövő vállalatai közül azok lesznek sikeresek, amelyek felismerik, hogy az emberi jóllét a teljesítmény valódi motorja.