– A katonákat meztelenül temetik el – mondta egy másik katona –, és a ruhájukba friss embert bújtatnak. Így megy ez tovább. A ruha marad, az embert elássák belőle.

– Addig, ameddig csak nem győzünk – jegyezte meg Svejk.

– No majd az ilyen pipakupak fog győzni, mint te vagy – mondta egy káplár az egyik sarokból. – A frontra kellene benneteket kihajtani, a lövészárokba, neki a drótakadálynak, a bomba és lángszóróknak. Itt a hinterlandban legénykedni, azt tudtok, de hősi halált halni nem akartok a győzelemért.


A fenti kis szövegrészlet pontosan szemlélteti azt a vitát, mely Jaroslav Hašek elméjében játszódott le, mikor papírra vetette kora humorba áztatott vádiratát, Dobrỳ voják Švejk néven több, mit száz évvel ezelőtt. Ez a beszélgetés tulajdonképp ugyanúgy elképzelhető ma is, a szerepek és a motivációk állandók. Annyi csupán a nem elhanyagolható különbség, hogy a háború most kicsit keletebbre folyik, mint egy évszázada. Szerencsére most Magyarország nincs a küzdő felek közt és nem a határinkon belül húzódik az egyre rövidülő és igen lassan, de mégis egyre nyugatabbra lépkedő frontvonal. Továbbá hazánk igyekszik kimaradni abból az egyre kevésbé önkéntesen eldönthető lehetőségből is, hogy Ukrajna bővebb hátországaként szolgáljon. Maga a kifejezés még az I. Világháború idején született meg, a milliós tömeghadseregek és a hadigépezet fenntartását szolgáló mögöttes országrészek elnevezéseként. Mára egyfajta hibrid hátországként az Európai Unió lépett elő, mint Ukrajna háborús erőfeszítéseinek utolsó töltényig vagy az utolsó emberig való támogatója. A klasszikus ukrán hinterland – alternatíva hiányában – kitart és szó szerint kiböjtöli a háborút, mint ahogy a Szovjetunió felbomlása utáni új ukrán időket. Azt az oligarchák gazdagodása árán keletkezett permanens káoszt, ahol az egykori vörös birodalom leggazdagabb tartománya három évtizedig élte fel tartalékait és a nép végtelen bizalmát. (Ráadásul most megvédhetik három évtized eredményeit fegyverrel és az életük árán is.) Ebből következik, hogy szükség volt egy újabb birodalomra, mely képes fizetni a számlát. Nagyon vad párhuzammal élve a Magyar Királyság önmagában sem lett volna képes a Habsburg Birodalom nélkül legyőzni az Oszmán Birodalmat a 17.században. Minden csak viszonyítás kérdése.

Ha nem csak a történelmi múltban keressük az igazságot, hanem a kereslet-kínálat oldaláról vizsgáljuk a helyzetet, akkor feltehetjük a kérdést, hogy mit kap Európa és az EU-s hátország a hadiadójáért cserébe? Az ukrán vendégmunkásokat, dömpinggabonát, a mindennapos politikai fenyegetéseket, választási manipulációs lehetőséget, olajvezeték elzárást és így tovább. Nem. Egy vissza nem térő üzleti lehetőséget kínál a háborús nepper. A narratíva szerint Ukrajna megvédi egész Európát és a nyugati civilizációt az orosz veszélytől, csak legyen minden mindig kifizetve és időben. Keleti szomszédunk ezzel felépítené a 21. század országméretű betonszarkofágját, ami a szovjet idők sugárzó örökségétől és fenyegetésétől védené meg a világot, az idők és az ideológiailag radioaktív izotópok feleződésének végéig. Újratermelnék a zónát, ahonnan mindenki csak menekül, amit viszont magára hagyni lehetetlen. Az EU-s hátország pedig fizessen, különben elszabadul a láthatatlan pokol.

Ki a hibás? Ukrajna vagy Oroszország? Nem, a Szovjetunió, aki megépítette a népek reaktorát, amely egy át nem gondolt kísérlet és tervezési hiba miatt egyszer csak felrobbant. Most pedig az EU-s hátországban keresik a behívóparancsra jelentkezőket, hogy a grafitmoderátor darabjait a saját életük és egészségük árán a felrobbant ukrajnai népreaktorról eltávolítsák. Érdemes-e ebben részt venni? A „Brüsszel” csoportos fedőnéven azonosítható döntéshozók szerint igen, mert a helyzet; nem jó, de nem is tragikus. Gyatlov főmérnök-helyettes elvtárs aktuális, jelenkori megfelelője, Zelenszkij elnök úr majd megmagyarázza, hogy Ukrajna még működőképes, nem történt végzetes robbanás, a már-már végtelennek tűnő háború megnyerhető és a guruló Eurók jó helyre érkeztek – tehát minden rendben van. Mi – a hátország – csak adjunk oda mindent nekik szépen sorjában, mert nekik ez jár. A magyar családok elherdált jövőjével fűtött háborús-korrupciós pokoli gépezet pedig termelhet tovább az emberi vágóhídon. Csak egyetlen egy ellensége van ennek a masinának, amitől mindentől jobban fél. A béke.