Félelmek és kételyek után nyugodt rendezés

2020 tavaszán a NOB vezetői és a japán rendezők példa nélküli, ugyanakkor biztonsági döntést hoztak: a 2020-as nyári játékok és a hozzá kapcsolódó nyári paralimpia rendezését egy évvel elhalasztották. 2020 márciusa óta folyamatosan napirenden volt, hogy szükséges-e, illik-e a járvánnyal zajló küzdelem idején olimpiát rendezni, illetve rendszeresen jelentek meg olyan hírek, amelyek a japán társadalom elbizonytalanodásáról számoltak be. A japánok kitartása annak ellenére is lehetővé tette az olimpia megtartását, hogy a nézők hiánya, valamint a bonyolultabb rendezési feltételek komoly gazdasági következményekkel jártak. Valószínűleg kevés olyan ország van, ami kitartott volna az új helyzetben is az olimpia mellett, azonban a játékok törlése még súlyosabb anyagi veszteséget, egyúttal rendkívüli diplomáciai vereséget jelentett volna.

A félelmek, kételyek és kritikák ellenére a japán szervezők végül egy olyan olimpiára tekinthetnek vissza, amely különösebb botrány, súlyosabb krízis és tömeges fertőzés nélkül került lebonyolításra.

Bár voltak olyan sportágak (pl. vitorlázás), amelyek esetében a sportolók nem igazán ideális körülményekről számoltak be, azonban elsöprő többségük úgy vélte, sokkal jobban jártak egy nézők nélküli, számos korlátozás keretében megrendezett olimpiával mint a játékok törlésével, hiszen vannak olyan versenyszámok, amelyek a következő olimpia programján nem szerepelnek, illetve az is kiszámíthatatlan, ki harcolja majd ki a részvételt a 2024-es párizsi játékokra. Emellett újra bebizonyosodott, hogy a sport továbbra is képes kiszakítani a mindennapi küzdelmekből.

Magyar szereplés 2021-ben

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a tokiói olimpia előtt három szempontot jelölt meg, amelyek mentén a magyar sportolók szereplését értékelik majd: a sportolók létszáma, sportágak köre, amelyekben indulnak és a konkrét eredményesség a játékokon.

Utóbbi esetében a MOB 13 érem megszerzését tartotta reálisnak, tekintettel a járvány miatt felborult körülményekre. Ez visszafogottabb becslés volt a különböző nyugati szervezetek és médiumok előre jelzéséhez képest, viszont a MOB jól érzékelte, hogy a kiszámíthatatlan felkészülési körülmények miatt a korábbiakhoz képest sokkal nehezebb volt átlátni, ki milyen formában érkezik Tokióba, valamint ott milyen környezet fogadja.

Tokióban több magyar sportoló szerepelt (173 fő) mint a megelőző két olimpián, 2016-ban és 2012-ben, ami alapján az első szempont esetében előrelépés történt. A létszámot az egyre inkább Európán kívüli sportolókat támogató kvalifikációs rendszer még értékesebbé teszi, ugyanakkor Hárspataki Gáboron (karate) kívül az új sportágakban (pl. B33, gördeszka, sportmászás) nem volt magyar induló. Egy-egy meccsre volt a részvételtől a férfi és női B33 kosárválogatott, azonban az utolsó debreceni kvalifikációs körben egyikük sem szerzett kvótát. Különösen fájó pont volt a korábban világbajnoki ezüstérmes női csapat távolmaradása, akiket sok tekintetben hátráltatott, hogy a B33 olimpiai programba emelése olyan játékosok megjelenését eredményezte a nagy profi ligákból (elsősorban a WNBA-ből), akik korábban a hagyományos 5-5 elleni kosárlabdában nem fértek be a nemzeti csapatokba vagy személyes konfliktus miatt nem vállalták a szereplést. Ettől függetlenül a magyar sport egyik stratégiai kérdése lesz a jövőben, hogy miként viszonyul a nemzetközi sportélet olimpiai programot is átformáló változásaihoz.

A magyar sport az érmek számában, valamint az érmes sportágak körében is előrelépett 2016-hoz képest. A riói 8 arany-, 3 ezüst- és 4 bronzérmet 4 sportágban nyerték a magyar sportolók, amelyek között az atlétika 1 bronzzal képviseltette magát, minden további érem kajak-kenuban, úszásban és vívásban született.

Tokió 6 arany-, 7 ezüst- és 7 bronzérmét viszont 9 sportág képviselői gyűjtötték, ami jelentős különbség, különösen a küzdősportok területén.

Míg 5 évvel ezelőtt küzdősportokban egyetlen érmet sem sikerült elhozni, 2021-ben 3 sportágban (birkózás, judo, karate) összesen 4 érem került magyar sportolókhoz, amelyet további 4 pontszerző hely egészített ki (birkózás, judo és taekwondo sportágban). A férfi vízilabda válogatott 2008-as bajnoki címe óta a pólóérem is hiányzott, Tokióban viszont a férfi mellett a női csapat is bronzérmes lett, ami egyúttal a magyar vízilabda történetének első női olimpiai érme. A sikerek körében érdemes megemlíteni a történelmi jelentőségűeket: Szilágyi Áron harmadik egyéni bajnoki címét vívásban, Milák Kristóf aranyérmét pillangóúszásban, Berecz Zsombor ezüstérmét vitorlázásban, valamint Vas Kata Blanka 4. helyét hegyikerékpárban.

Az eredménysort mindenképp érdemes kiegészíteni a paralimpián elért sikerekkel. A 38 fős magyar csapat 7 arany-, 5 ezüst- és 4 bronzérme kiemelkedő a rendszerváltás utáni időszakban. Ráadásul az érmek megoszlása sportolók és sportágak szerint egyaránt rendkívül széles, ami azt mutatja, hogy a magyar sport továbbra is számos kiemelkedő műhellyel, egyéniséggel és csapattal rendelkezik.

Kihez kell magunkat mérni?

Rendszeresen visszatérő kérdés, hogy az olimpiai eredményességet hogyan érdemes mérni, egy-egy ország, így Magyarország eredményét kihez érdemes hasonlítani? A válasz összetett. A nemzeti hagyományok, a sportolók felkészülését és versenyzését biztosító lehetőségek mellett az aktuális nemzetközi trendeket és környezetet érdemes elemezni, mikor az eredmények értékelésére kerül sor. Mindezek mellett azonban azt is figyelembe kell venni, hogy az egyéni forma és sok esetben a szerencse is jelentősen befolyásolhatja az eredményeket. Jó példát szolgáltatott erre több klasszis drámája (pl. Simone Biles, Novak Djokovic, Daiya Seto) Tokióban is.

A hagyományos magyar sikersportágak (birkózás, kajak-kenu, öttusa, úszás, vívás, vízilabda) esetében egyaránt születtek érmes helyezések Tokióban, miközben azt láthatjuk, hogy a régióban több ország professzionális sportélete komoly kihívásokkal küzd.

Az egykor különleges román tornász iskola képviselői utoljára Londonban szereztek érmet, ami jelentős szerepet játszott abban, hogy Románia Tokióban már csak 1 arany- és 3 ezüstérmet gyűjtött (egy vívó ezüstön kívül csak evezésben). Szlovákia 2000 óta nem tudott klasszikus csapatsportágban olimpiai kvótát szerezni, Horvátországot csak a férfi vízilabda válogatott képviselte, pedig korábban kézilabdában és kosárlabdában is meghatározók voltak.

A tágabb nemzetközi környezet szempontjából megkerülhetetlen kérdés Európa helyzetének változása. Az utóbbi évtizedekben azt tapasztaltuk, hogy Európa demográfiai és politikai jelentősége, katonai ereje, gazdasági teljesítménye csökken, ami a sport világában is érzékelhetővé vált. Ezt tükrözi például, hogy a 17 medencés női úszó számban egyetlen európai sem nyert, ezüstöt is csak egyetlen esetben (50 méter gyors, Sarah Sjöström) és brazil úszó nyerte a 10 kilométeres nyíltvízi úszást is. Bár úszásban csak korlátozottan, de több más, korábban európai nemzeti iskolák által dominált sportágban komoly ázsiai előretörés tapasztalható. Vívásban például Dél-Korea és Kína mellett Japán és Hong Kong vívói is aranyérmet nyertek, miközben a világ élvonalának számító olaszok bajnoki cím nélkül tértek haza. Európából két ország emelkedett ki igazán: a londoni olimpia után továbbra is rendkívüli mértékű támogatásban részesülő britek és a 2024-es párizsi olimpiára készülő franciák.

Tokió megugrotta a lécet

A tokiói olimpia biztosította, hogy az egyre gyorsabban változó nemzetközi sportéletben a nyári olimpia továbbra is központi esemény maradjon.

Jelentősége talán a szöuli olimpiához hasonlítható, amely lezárta azt az időszakot, amikor az olimpiai mozgalmat a hidegháborúban szemben álló blokkok szerinti szakadás fenyegette.

A japán szervezők a koronavírus és a gazdasági nehézségek mellett azt is sikeresen megakadályozták, hogy az aktuális politikai, ideológiai harcok olyan mértékben jelentkezzenek az eseményen mint ami az utóbbi időszakban az amerikai sportéletet vagy a 2021-es foci Európa-bajnokságot jellemezte. 2022-ben Pekingre, 2024-ben Párizsra vár a feladat, hogy tovább vigye és építse az olimpiai mozgalmat.