Az abortusz vagy terhességmegszakítás alatt jogi értelemben a terhesség mesterséges megszakítását értjük, amelyre rendszerint a nő önálló döntése alapján, jogszabály által meghatározott keretek közt kerülhet sor. Ha a törvényes keretei nem állnak fenn a terhességmegszakításnak, akkor magzatelhajtásról beszélünk, mely bűncselekmény, ekképp a Btk. büntetni rendeli. A kérdés körül kialakult, jelentős múltú „pro life” vs. „pro choice” viták a méhmagzat jogi természetének megítéléséről szólnak, leegyszerűsítve arról, hogy a magzati életet védelem illeti-e meg. Így a két szembenálló tábor közül a „pro life” a méhmagzat emberi élethez és emberi méltósághoz fűződő jogát védi, míg a „pro choice” az anya önrendelkezési jogát. Ez egy olyan erkölcsi és jogi kérdés, melynek megválaszolása egyes nemzetiek és kultúrák közt nem egységes, tekintettel számos erkölcsi, jogi, kulturális és vallási tradícióra, történelmi hagyományra. 

Az Európai Parlamentben elfogadott, a fenti problémakörre vonatkozó, és a kérdés szabályozását európai szinten egységesítő dokumentum „resolution”, vagyis az állásfoglalás bár jogi értelemben nem rendelkezik kötelező erővel, politikai szempontból mégis hatást gyakorol. Az utóbbi években rengeteg politikai vitának lehettünk szemtanúi akár a különböző tagállamokban, akár az Amerikai Egyesült Államokban is, melynek egy új mérföldkövének ezt az állásfoglalást tekinthetjük. Az előzmények között említhető a lengyel „abortusztilalom”, a 2022-ben meghozott Dobbs v. Jackson Women's Health Organization döntés, ami felülírta a 70-évs évek elején elfogadott Roe v. Wade döntést (eltörölte Amerikában a terhességmegszakításhoz fűződő alapjogot szövetségi szinten, így az arról való döntés védelme joga az államokra szállt). Fontos még a WHO biztonságos abortuszhoz való technikai és szakmai iránymutatása, és számos EU-s kezdeményezés, pl. „A szexuális és reprodukciós egészség és jogok helyzete az EU-ban a nők egészségével összefüggésben” c. állásfoglalás, vagy „a nők jogai és a nemek közötti egyenlőség érvényesülése terén az Európai Unióban tapasztalható visszaesésről szóló”, 2019. február 13-i állásfoglalás. 

Közvetlen előzményként kiemelném továbbá azt, hogy 2024. márciusától a francia alkotmány rögzíti, hogy a terhességmegszakításhoz való jog alapjog. Ezzel Franciaország az első országgá vált a világon, ahol maga az alkotmány deklarálja azt, hogy szabadon végezhető abortusz. Az országban 2022 óta, a Dobbs v. Jackson Women's Health Organization döntés óta napirenden volt a kérdés. Emmanuel Macron francia elnök már ekkor kiemelte, amit az idei nőnapi beszédében is: „A terhesség önkéntes megszakításának szavatolt szabadságát az Európai Unió Alapjogi Chartájában is rögzíteni kell”.

Az Európai parlamenti állásfoglalás tartalmát tekintve elmondható, hogy már rögtön az elején leszögezi: a biztonságos és legális abortuszhoz való jog alapjog. Ezt a kijelentést jogilag az Alapjogi Charta 3. cikkébe illetsztené be, mely így hangozna: „mindenkinek joga van a testi autonómiához, valamint ahhoz, hogy szabadon, tájékozottan, teljeskörűen és egyetemesen hozzáférjen a szexuális és reproduktív egészséghez és jogokhoz, valamint az összes kapcsolódó egészségügyi szolgáltatáshoz megkülönböztetés nélkül, beleértve a biztonságos és legális abortuszhoz való hozzáférést is”. A dokumentum továbbá előirányozza azt, hogy a tagállamoknak teljes mértékben dekriminalizálniuk kell az abortuszt, valamint meg kell szüntetni a terhességmegszakítást ellenző csoportok uniós finanszírozását. Az állásfoglalás utal rá, és elítéli azt a 2022-es magyar rendeletet is, mely értemében az abortuszt kérelmező nőknek kötelező meghallgatnia a magzati szívhangot. További javaslat az EP részéről, hogy az abortusz módszereit és eljárásait az orvostanhallgatók kötelező tananyagnak részévé tegyék, és hogy ingyenes fogamzásgátló módszereket és készítményeket biztosítson minden tagállam a polgárainak. Az állásfoglalás továbbá kiemeli Máltát és Lengyelországot, mint olyan országokat, ahol tilos az abortusz, és szorgalmazza a nemzeti szabályaik megváltoztatását.

Bár az Európai Parlament a politikai vagy közéleti viták tere, azt érdemes megnézni, hogy pontosan milyen jogalapja van az EU-nak arra, hogy egy, az alapvetően a tagállamok hatáskörébe tartozó kérdéskörben állásfoglalást fogadjon el. Az Európai Unió és a tagállamai közötti hatáskörmegosztásnak három kategóriája ismert: a kizárólagos hatáskörök, melyeket kizárólag az EU, a megosztott hatáskörök, melyet az EU és a tagállamok együtt, illetve a támogató hatáskörök, melyeket pedig a tagállamok gyakorolhatnak (itt az EU csak támogathatja, összehangolhatja, vagy kiegészítheti a tagállamai intézkedéseit).

A közegyészségügy terén jelentkező közös biztonsági kockázatokat a megosztott hatáskörökbe soroljuk (ebbe a kategóriába tartozhat pl. egy globális világjárvány), az emberi egészség védelmét és javítását pedig a támogató hatáskörökbe. Az első kérdés, ami tehát felmerül: ezek közül melyikbe tartozik az abortusz szabályozásának lehetősége?

A március 11-14-e közt Strasbourgban zajló plenáris ülése folyt vita a kérdésben, ahol a jelentésért felelős biztos, Elisa Ferreira volt az egyetlen olyan felszólaló, aki említést tett a kérdés jogalapjáról. Ő az EUMSz. 168. cikkérehivatkozott, amely így fogalmaz: „Valamennyi uniós politika és tevékenység meghatározása és végrehajtása során biztosítani kell az emberi egészségvédelem magas szintjét.” A Biztos további érvelése során magától értetődőnek vette azt, hogy ebbe az „egészségvédelembe” beletartoznak a szexuális és reproduktív jogok, melyet maga az EUMSz. egyáltalán, még kategóriaként sem is nevesít (de az Alapjogi Charta sem). Sőt, mi több, a Szerződés ugyanezen passzusa 7. bekezdése konkrét szabályt állapít meg arra, „Az Unió tevékenységének tiszteletben kell tartania a tagállamoknak az egészségügyi politikájuk meghatározására, valamint az egészségügyi szolgáltatások és az orvosi ellátás megszervezésére és biztosítására vonatkozó hatáskörét.”

A vita során később elhangzik még a jogalapra való hivatkozásként az EUSz. 6. cikke azon bekezdése, mely szerint „Az Unió elismeri az Európai Unió Alapjogi Chartájának 2000. december 7-i, Strasbourgban 2007. december 12-én kiigazított szövegében foglalt jogokat, szabadságokat és elveket; e Charta ugyanolyan jogi kötőerővel bír, mint a Szerződések.” Bár a képviselők hivatkoznak e passzusra, ismét kiemelném, hogy sem az EUMSz.-ben, sem az EU Alapjogi Chartájában sincs nevesítve sem a reprodukciós, sem a szexuális jogok, tehát az kérdéses, hogyan kell ezt a részükről értelmezni.

A fentiekből is jól látható, illetve a vita során is számos alkalommal elhangzik, hogy az EU-nak nincs, illetve kétséges a jogalapja arra, hogy e kérdésben határozzon. Mindez azonban nem jelentette akadályát annak, hogy az állásfoglalásról szavazzanak, sőt, mi több, elfogadják azt. A jogalap hiányának kérdését tovább súlyosbítja, hogy az EP kiadott egy olyan közleményt, melyben azt rögzíti, hogy „Az egészségügyi ellátás, köztük a szexuális és reproduktív egészségügy is, nemzeti hatáskörbe tartozik”. Lényeges azonban az, ahogy fentebb is olvasható, hogy az EUSz. 6. cikke szerint a Chartának ugyanolyan jogi kötőereje van, mint a Szerződéseknek, így annak módosítására a 27 tagállam egyhangú döntésével kerülhetne csak sor, azonban a tagállamok egyetértése ilyen súlyú etikai, erkölcsi és alkotmányos kérdésben aligha remélhető.