Középiskolás Program

14.02.23, 13:02
Középiskolás Program
Hír

Hatalmas sikerrel zárult az MCC Középiskolás Programjának kiemelt felvételi időszaka

Lezárult a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás Programjának kiemelt felvételi időszaka, melynek keretein belül több mint 1300 diák adta be jelentkezését. Az MCC legnagyobb létszámú képzési programja már több mint 4500 diákkal folytatja tevékenységét – az eddigi 3700 fő után ez újabb rekordot jelent.
03.02.23, 06:21
Középiskolás Program
Hír

Lezajlott a KP Ösztöndíjprogram Téli Tábora

Budapest
Az MCC KP Ösztöndíjprogram fő célkitűzése, a Kárpát-medence területén élő, kiemelkedő tanulmányi, sport, művészeti, közösségépítő és közéleti tevékenységet végző középiskolás diákok támogatása egy önálló projektmunka elkészítésében, továbbá a sikerrel pályázók mentorálása, felkészítése az egyetemi éveikre, a későbbi tudományos életben való részvételre, az élethosszig tartó tanulásra.
03.02.23, 06:17
Diákjaink írták, Középiskolás Program
Hír

A Kezdet – A 2023-as év első budapesti régiós KP Szombatja

Budapest
A 2023-as év első budapesti régiós KP Szombatját A Kezdet címmel szervezte meg a Középiskolás Program csapata. A képzési nappal kapcsolatos élményeket Alliquander Erzsébet és Ókovács Benedek KP-s diákok osztották meg velünk az alábbi beszámolókban.
02.02.23, 11:02
Középiskolás Program
Hír

Egy héttel hosszabbítottuk meg a Középiskolás Program kampányidőszakát

A nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabítottuk az MCC Középiskolás Programjának kampányidőszakát egy héttel.
01.02.23, 13:03
Diákjaink írták, Középiskolás Program
Hír

Beszámoló a 2023-as MCC KP budapesti régió téli táboráról

Székesfehérvár
Milyen a jó közösség? Milyen egy jó csapat? Mi fűzi egybe a társaságot? Erre kerestük a választ a január 27-29-i hétvégén, a KP budapesti régiójának téli táborában.
30.01.23, 12:52
Középiskolás Program
Hír

A közösségi média manipulációs mechanizmusai és a komolyzene élménye

Miskolc
A közösségi média platformok a kognitív funkciók fejlődését gátolják – tudhattuk meg Pöltl Ákos előadásából, aki ezeknek az oldalaknak a veszélyeire és manipuláló hatásaira hívta fel a figyelmet a KP-szombat plenáris előadásán, míg a délutáni workshopon a fiatalok a komolyzene nyújtotta élményekkel gazdagodhattak Seidl Dénes és Dénes-Worowski Marcell zeneművészek segítségével.
25.01.23, 11:29
Középiskolás Program
Hír

Mi is az a tanulási stratégia? – Évindító KP szombat debrecenben!

Debrecen
21. századi tanulási stratégiák, robotika és természettudományos labor is várta a január 21-i debreceni, nyilvános KP szombaton az érdeklődőket, MCC-s és (még) nem MCC-s középiskolásokat.
17.01.23, 12:54
Középiskolás Program
Hír

Hova tovább? – Rekordszámú diák az év első országos KP Szombatján

Budapest
Rendkívül sikeres szakmai napot tudhat maga mögött a Középiskolás Program, ugyanis a január 14-én tartott, "Hova tovább?" című pályaorientációs KP Szombaton, rekordszámú, közel 300 fő vett részt.
29.12.22, 09:17
Diákjaink írták, Középiskolás Program
Hír

Csupa élmény, csupa jókedv! – Miskolci KáPésok élménybeszámolója a győri „KP+ Túráról”

Győr
A miskolci Középiskolás Program diákjai számára minden félévben szervezünk szakmai programokkal színesített kirándulásokat, az ünnepek előtt „KP+ Túrán” voltunk Győrben. A három nap alatt tartalmas szakmai programokkal készültünk, hogy új tudásanyagot és élményeket nyújtsunk a KáPésoknak. Diákjaink élményekkel telve érkeztek haza, és örömmel emlékeznek vissza a kirándulás programjaira.
21.12.22, 07:57
Fiatal Tehetség Program, Középiskolás Program
Hír

Karitatív karácsony Veszprémben

Veszprém
A veszprémi MCC képzési központ diákjai az idei karitatív karácsony keretében a II. Idősek Otthona és Időskorúak Gondozóházát ajándékozta meg kedves üzenetekkel és zeneszóval.
20.12.22, 11:05
Diákjaink írták, Középiskolás Program
Hír

Karitatívan a világ felé – KP-s diákok beszámolói a decemberi KPéntekről és KP Szombatról

Budapest
20.12.22, 06:20
Fiatal Tehetség Program, Középiskolás Program
Hír

Ezernél is több könyvet gyűjtöttek a zalaegerszegi MCC angyalkái

Zalaegerszeg
A karácsonyváró ünnepségen a Középiskolás Program diákjai saját rendezésű karácsonyi színdarabbal és gitárral kísért énekekkel kedveskedtek az ötödikes-hatodikos diáktársaiknak, majd forró csokival és almapunccsal ünnepeltek!
16.12.22, 10:06
Középiskolás Program
Hír

212 gyermek karácsonyi kívánsága válik valóra a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kiskarácsony programjával

Budapest
212 - ennyi hátrányos helyzetű kisgyermek karácsonyi kívánsága válik valóra a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kiskarácsony programjának keretében az MCC Középiskolás Program (KP) diákjai és valamennyi munkatársa által gyűjtött csomagokkal. A gyűjtési időszak november 21. és december 12. közt zajlott az MCC budapesti központjában, az ajándékokat december 13-án szállították el.
14.12.22, 14:08
Középiskolás Program
Hír

Karácsonyi klubdélután Békéscsabán

Békéscsaba
Fergeteges karácsonyi klubdélutánt tartottunk az MCC békéscsabai képzési központjában középiskolásaink számára.
13.12.22, 09:08
Középiskolás Program
Hír

Retorikai mesterfogások középiskolásoknak – gyakorlati feladatokon keresztül

Szekszárd
A hatásos előadás 10 titka címmel tartott workshop foglalkozást a szekszárdi MCC-ben Constantinovits Milán. Az MCC szakmai főigazgató-helyettese előadásában érintette a metakommunikáció egyes területeit is, így kiderült, hogy prezentáció során – többek között – fontos a tekintet, a megjelenés, valamint az a bizonyos első benyomás is.
13.12.22, 09:06
Fiatal Tehetség Program, Középiskolás Program
Hír

Zalaegerszegi MCC-sek Grazban

Graz
A németül tanuló felsősök és középiskolások advent második szombatján látogattak a stájer fővárosba. Megtekintették a Természettudományi Múzeumot, interaktív foglalkozásokon vettek részt a CoSA-ban és osztrák idegenvezetéssel fedezték fel a 14 adventi vásárral büszkélkedő belvárost. Még egy 4D-s moziban is végigrepültek a város nevezetességei felett.
09.12.22, 07:48
Diákjaink írták, Középiskolás Program
Hír

Tükörben a társadalom – Budapesti regionális KP Szombat diákbeszámoló

Budapest
2022. december 3-án zártuk a Középiskolás Program budapesti regionális KP Szombati eseménysorozatát, melynek az volt a célja, hogy a KP-s diákok a társadalmi felelősségvállalás oldalait ismerjék meg különböző szervezetek, alapítványok és szakemberek segítségével. A képzési nappal kapcsolatban Szarvas Timót Ignác diákunk osztotta meg gondolatait az alábbi beszámoló keretében:
05.12.22, 13:48
Egyetemi Program, Fiatal Tehetség Program, Középiskolás Program
Hír

Advent a várakozás időszaka. És mennyivel jobb együtt várakozni!

Miskolc
FIT-esek, KP-sok és EP-sek – sőt, minik is – együtt díszítették fel a miskolci MCC épületét és a központ karácsonyfáját, hogy az év hátralévő részében kellemes, ünnepi hangulat várja az idejáró diákokat és az itt dolgozó munkatársakat.
05.12.22, 12:58
Diákjaink írták, Középiskolás Program
Hír

Vissza a jövőbe, azaz recap a novemberi országos KáPéntek és KP Szombatról

Budapest
A 2022-es év novemberében megrendezett, Utazás a jövőbe névre hallgató KP Szombat, érdeklődő diákok sokaságának nyújtott felejthetetlen hétvégét. A plenáris előadásokat és az ezt követő külsős és beltéri programokat egy kötetlenebb, családias hangulatú KáPéntek előzte meg.
Középiskolás Program
Esemény

Legyél Te is KáPés! – Középiskolás Program felvételi

Dec
1,
2022

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) középiskolásoknak szóló programja idén is felvételt hirdet a közösségi programok, a hasznos tananyagok és a társadalomtudományok iránt érdeklődő diákok számára. A Középiskolás Program (KP) az iskola mellett végezhető, ingyenes készségfejlesztő és szakmai alkalmakkal, valamint e-learning kurzusokkal várja a magyarországi, valamint külhoni magyar középiskolások jelentkezését január 31-ig. Az MCC KP Magyarországon már 15 városban érhető el.
01.12.22, 08:27
Középiskolás Program
Hír

„A lehető legtöbbet kihozni a tehetségekből”– január végéig várja a középiskolások jelentkezését az MCC

Budapest
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) középiskolásoknak szóló programja idén is felvételt hirdet a közösségi programok, a hasznos tananyagok és a társadalomtudományok iránt érdeklődő diákok számára. A Középiskolás Program (KP) az iskola mellett végezhető, ingyenes készségfejlesztő és szakmai alkalmakkal, valamint e-learning kurzusokkal várja a magyarországi, valamint külhoni magyar középiskolások jelentkezését január 31-ig. Az MCC KP Magyarországon már 15 városban érhető el.
28.11.22, 14:56
Középiskolás Program
Hír

Nyitókonferenciával vette kezdetét az MCC Ösztöndíjprogramja Középiskolásoknak

Budapest
Az Ösztöndíjprogram fő célkitűzése, a Kárpát-medence területén élő, kiemelkedő tanulmányi, sport, művészeti, közösségépítő és közéleti tevékenységet végző középiskolás diákok támogatása egy önálló projektmunka elkészítésében, valamint a sikerrel pályázók mentorálása, felkészítése az egyetemi éveikre, a későbbi tudományos életben való részvételre, az élethosszig tartó tanulásra. Az Ösztöndíjprogram keretén belül a diákok, 10 hónapon át egy problémaközpontú egyéni projekten dolgoznak egy kijelölt mentortanár segítségével, aki szakmailag támogatja a tanuló ötleteit és célkitűzéseit, biztosítva ezzel a munka szakmai minőségét.
28.11.22, 12:48
Középiskolás Program
Hír

Az erkölcs öt íze – avagy miért erkölcstelenek a liberálisok, és miért képmutatók a konzervatívok?

Debrecen
Izgalmas témát boncolgattak a debreceni KáPés diákok a múlt heti KP Klubdélután keretében. Az erkölcsi normák mentén kialakított értékrend az egyén és a közösségek viselkedését, életvitelét mélyen meghatározó döntéseink alapja, és gyakran konfliktusok okozója is. De hogyan hozzuk meg ezeket a döntéseket?
28.11.22, 09:58
Középiskolás Program
Hír

Bemutatták a KárPit negyedéves irodalmi folyóiratot

Budapest
Az MCC Középiskolás Program diákprojektje keretében adják ki a KárPit negyedéves irodalmi és művészeti folyóiratot, amelynek szerkesztői tartottak lapbemutatót a tehetséggondozó intézmény budapesti központjában. A főszerkesztő, Bartusz─Dobosi László vezető oktató és a diákszerkesztők mellett megszólaltak a kortárs magyar irodalom meghatározó alakjai is, többek között Erős Kinga a Magyar Írószövetség elnöke és Weiner Sennyey Tibor költő, író, a Drót internetes folyóirat főszerkesztője.
22.11.22, 12:08
Középiskolás Program
Hír

Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!

Budapest
November 5-én Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan! címmel rendeztük meg Középiskolás Programunk budapesti KP Szombatját az MCC Tas vezér utcai központjában–fókuszban a környezetvédelemmel.
16.11.22, 15:52
Középiskolás Program
Hír

Utazás a jövőbe - KP Szombat az MCC budapesti képzési központjában

November 12-én Utazás a jövőbe címmel rendeztük meg a Középiskolás Program KP Szombatját az MCC budapesti képzési központjában, amelyen több mint 120 diák vett részt. A diákok ezúttal a technológia, a jövőkutatás és a robotika rejtelmeit ismerhették meg.
Középiskolás Program
Esemény

KárPit lapbemutató

Budapest
Nov
25,
2022

09.11.22, 09:42
Diákjaink írták, Középiskolás Program
Hír

KáPéntek diákszemmel

Budapest
A délután már véget ért, mikor a KáPé diákjai és vezetői a Nemzeti Színház, pontosabban a Nemzet Színháza előtt kisebb csapatokba verődve beszélgettek arról, mi történt velük, mióta nem látták egymást. Csak a Bajor Gizi park mellett haladó 7-es HÉV zavarta meg a társalgásunkat.
18.10.22, 14:28
Középiskolás Program
Hír

Élen a robotikában: Dobogós helyezést szerzett az MCC a nemzetközi robotversenyen

Genf
Bronzérmet szereztek a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás Programjának diákjai a First Global Challenge robotversenyen. A napokban zajlott genfi eseményre 162 országból érkeztek versenyzők, a négy középiskolásból álló MCC -s csapat Magyarországot is képviselte.
19.09.22, 07:30
Középiskolás Program
Hír

Indul az MCC Középiskolás Ösztöndíjprogramja

A Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Programja szerepet vállal a társadalomtudományok iránt érdeklődő, a jelen és jövő problémáit kutató, innovatív és kreatív fiatalok képzésében. A kiemelkedően tehetséges és szorgalmas középiskolás tanulók számára 2022 őszén meghirdetjük az MCC Középiskolás Ösztöndíjprogramját.
18.05.22, 09:25
Középiskolás Program
Hír

Ép testben ép lélek

Budapest
Május 14-én “Ép testben ép lélek” címmel rendeztük meg Középiskolás Programunk szakmai napját az MCC budapesti képzési központjában.
Középiskolás Program
Esemény

MCC Zalaegerszeg nyílt nap – Bemutatkozik a Középiskolás Program

Zalaegerszeg
máj
26,
2022

A nyílt nap célja, hogy az MCC Középiskolás Programjába még nem jelentkezett diákok belekóstolhassanak a program adta lehetőségekbe. A rendezvényen dr. Kövér László, az MCC vezető oktatója tart interaktív előadást az érdeklődőknek.
12.05.22, 07:48
Középiskolás Program
Hír

Csapatban könnyebb?!

Beszámoló: április 30-án “Csapatban könnyebb?!” címmel rendeztük meg Középiskolás Programunk budapesti szakmai napját az MCC Tas vezér utcai központjában.
10.05.22, 14:43
Középiskolás Program
Hír

Aktív hétvégét töltöttek a fővárosban a szekszárdi MCC középiskolás diákjai

Szekszárd
A szakmai főigazgató-helyettes köszöntőjét követően a diákok kulisszabejáráson vettek részt a Víg Színházban, majd a Szerelmek Városa című darabot tekintették meg.
09.05.22, 11:03
Diákjaink írták, Középiskolás Program
Hír

Erdélybe merülve, avagy egy tavaszi látogatás Kolozsváron, Tordán és Torockón

Erdély
Laci, Laci és Ami a gyerekekkel kirándulnak a Kárpátok lábainál: fent olvadó hó, lent tekergő kacagás egy buszba tömörülve. Nem, nem egy Lázár Ervin mese szövődik efféleképpen, hanem tizenhat középiskolás diákot fogadott így egy pénteki napon Erdély.
06.05.22, 08:26
Középiskolás Program
Hír

KáPrémium

Budapest
Lezajlott az MCC Középiskolás Programjának legelső KáPrémium elnevezésű, másfél napos szakmai programja, ahol az érdeklődő diákok ismert szakemberektől tájékozódhattak a média és a háború viszonyáról, a sajtó hiteles tájékoztatásban betöltött felelősségéről és szerepéről.
02.05.22, 14:52
Középiskolás Program
Hír

Győrből a világ körül

Győr
Április 23-án “Győrből a világ körül” címmel rendeztük meg Középiskolás Programunk szakmai napját az MCC Győri Képzési Központjában.
26.04.22, 09:14
Középiskolás Program
Hír

Hidegrázás, megdöbbenés, új perspektívák

Debrecen
A kárpátaljai magyarság jelenlegi helyzetébe nyerhettek betekintést a debreceni KP-s diákok.