Az Egyesült Államok elnökének venezuelai „akciója” ismét a kőolaj és az energia kérdését helyezte a világgazdaság és a geopolitika középpontjába. Ezek a fejlemények azt jelzik, hogy az olyan kőolajexportáló országok, mint Venezuela vagy Kazahsztán a globális energiapolitika és a nagyhatalmi érdekek fontos metszéspontjává váltak.
Kazahsztán a 2026–2028-as költségvetését 60 dolláros hordónkénti olajár és 540 tenge/1 dollár árfolyam alapfeltevése mellett alakította ki. Ugyanakkor a kazah költségvetés biztonsági puffere egy olyan költségvetési szabály szerint épült fel, amely értelmében garantált transzfer van előirányozva a kazah Nemzeti Alapból – körülbelül 2,77 ezer milliárd tengéből (5,2 milliárd dollár) évente – abban az esetben, ha a kőolaj világpiaci ára 41 dollár/hordó szintre zuhanna be.
Bár Venezuela rendelkezik a világ legnagyobb nyersolajkészletével, ugyanakkor ez a gazdagság eddig sem garantálta a caracasi kormány számára az óriási nyereséget. Ennek elsődleges oka, hogy az ország kőolajkitermelő-ipara elavult infrastruktúrával rendelkezik és jelentős beruházásokra szorul. Jelenleg Venezuela napi 900 ezer hordónál kevesebbet termel, míg Kazahsztán napi 2–2,2 millió hordót. Szakértők szerint a venezuelai kőolaj világpiacra gyakorolt hatása jelenleg elhanyagolható, ugyanis az amerikai szankciók, a Kína által meghozott intézkedések az amerikai intézkedésekre, illetve a beruházások és a technológiák hiánya miatt a termelés több mint háromszorosával esett vissza. Valamint a venezuelai olaj kitermelésének modernizálásához és volumenének megnöveléséhez legalább 3–4 évnyi nagyszabású beruházásra, valamint még úgy 5–10 évre van szükség. De ki fogja ezeket az összegeket megfizetni?
Bár a Trump-adminisztráció már korábban javaslatot tett a venezuelai kőolajipart érintő körülbelül 100 milliárd dollár értékű befektetésre, ugyanakkor a befektetők hajlandósága nem volt túl nagy, nem akarnak részt venni a projektben.
Mindazonáltal érdemes megemlíteni egy fontos részletet is, mégpedig a kazah és a venezuelai kőolaj minőségbeli különbségét. Kazahsztán fő exportolaj-fajtája az úgynevezett könnyű olaj (CPC Blend), amely alacsony kéntartalmú. Míg a venezuelai olaj az úgynevezett nehéz kőolaj, ami nagy sűrűségű, lassú folyási sebességű, magas szén/hidrogén arányú. A két kőolajtípus közötti különbség pedig röviden azt jelenti, hogy feldolgozásuk különböző technológiákkal történik. A szakértők szerint a nehéz olaj erőteljesebb versenyt jelent a nagy olajfeldolgozó üzemek kapacitásaiért, és befolyásolja a fajták közötti árkülönbözetet. Kazahsztán számára ez a kockázat nagyon alacsony, mivel Asztana számára ez a verseny inkább közvetett, mint közvetlen formában jelentkezik.
Kazahsztánban a kőolajmezők kimerülése főként a kisebb, aktívabb mezőknél figyelhető meg, míg három nagy projekt (Tengiz, Kashagan, Karachagan) biztosítja a kazah kőolajtermelés mintegy 70%-át. Összességében az ország évente körülbelül 90–100 millió tonna olaj kitermelését tervezi 2026 és 2028 között. Ugyanakkor a kazah kormány úgy véli, hogy mindenképp csökkentenie kell a jövőben az ország költségvetésének függőségét a kőolaj- és földgázbevételektől. Kazahsztán esetében azt is érdemes látnunk, hogy a kazah költségvetést tekintve ez a magas szénhidrogénekre épülő struktúra valószínűleg a jövőben is meg fog maradni. A kulcsfontosságú kérdés azonban Közép-Ázsia területileg legnagyobb országa számára az, hogy a 2026-ot követően a szénhidrogénből származó bevételi forrásait mennyire lesz képes hatékonyan felhasználni.
