Corvinák

04.01.22, 08:15
Welt

Tovább növeli befolyását a sárkány: Kína a csillagokat is leígérte Afrikának a FOCAC-csúcstalálkozón

Egymilliárd embernek elegendő vakcina, tízmilliárd dolláros hitelprogram és tízmilliárd dolláros kereskedelemélénkítő intézkedések.
04.01.22, 07:57
Meinung

MCC-s Afrika tetején

Ha már Tanzániában jár az ember miért is ne „ugrana fel” Afrika legmagasabb hegyére egy trendi csúcsfotóért, természetesen MCC-s pulcsiban feszítve? – tette fel a kérdést magának KP-s oktatónk, Kövér László.
03.01.22, 10:14
Meinung

Mobilis fiatalok?

Az ifjúsági migráció kérdését széleskörű társadalmi, tudományos és politikai érdeklődés övezi, s mind a közbeszédben, mind a hétköznapi diskurzusokban gyakran átpolitizált álláspontok kialakulásával találkozhatunk.
03.01.22, 08:18
Meinung

A világjárvány hatása az olasz régiók és a kormány kapcsolatára

Olaszország volt az első koronavírus által sújtott európai ország, ebből kifolyólag a járványkezelés terén még nem létezett olyan „bejáratott” minta, amit követhetett volna.
30.12.21, 19:05
Meinung

Kinek kell fizetnie a diplomáért? – Egyetemfejlődési modellek Európában

Miért kerül egy angliai egyetem egy éves tandíja több tízezer fontba? Miért lehettek népszerűek a skót egyetemek számtalan európai hallgató számára? Európa egyetemei eltérő történelmi fejlődési utakat jártak be, amelyek ismerete segíthet kérdéseink megvilágításában.
29.12.21, 15:54
Meinung

Milyen szerepet tölt be Svájc a nemzetközi pénzügyi ökoszisztémában?

Miért híresült el a svájci bankrendszer, mit hoz a jövő és miért érdemes Svájccal foglalkozni?
28.12.21, 18:01
Meinung

A legkisebb gyarmat? A Monarchia Kínában

Az 1880-as évek a gyarmatosítás új korszakát hozta el, amikor a nagyhatalmak újabb és újabb területeket vontak közvetlen ellenőrzésük alá. Noha a klub tagja volt, a földkerekség ekkoriban elfoglalt területei között nem találunk egyetlen négyzetkilométert sem, melyet az Osztrák-Magyar Monarchia vett volna birtokba.
24.12.21, 07:42
Meinung

Karácsony rituáléja – miért is ünneplünk?

A nagy karácsonyi felhajtásban néha hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy megálljunk, leüljünk, és valóban átéljük az ünnepet.
22.12.21, 08:20
Meinung

„Hallgasson a Slachta Margit!”

2021. december 7-én újratemették Slachta Margit szociális testvért a Fiumei úti sírkertben. Több mint 70 év után térhetett vissza anyaországába a római katolikus szerzetesnő. De ki volt Slachta, az 1949-ben külföldre kényszerült feminista? Mit tanít számunkra az első női országgyűlési képviselő?
22.12.21, 08:13
Meinung

Meddig tart ki az új német szövetségi kormány?

A címben feltett kérdésre jelenleg a legjobb válaszom: vagy két évig, vagy két választási ciklusig. Miért lehet, hogy csak két évig? Mert a kormányprogram hemzseg az ellentmondásoktól, ami heves konfliktusokat eredményezhet!
20.12.21, 10:36
Meinung

Jogsértés-e, ha egy vállalkozás önmagát részesíti előnyben versenytársaival szemben?

Az Európai Törvényszék novemberi digitális piacokat érintő precedens értékű ítélete zöld utat adott az erőfölénnyel való visszaélés egy új típusa, az önpreferálás jogsértésként történő megítéléséhez. Milyen hatással van ez az európai kis- és középvállalkozásokra, illetve a fogyasztókra?
20.12.21, 10:31
Meinung

A fenntartható kozmetikumok megjelenése a piacon, és a célcsoport jelentősége

A fenntartható életmódra való törekvés egyre inkább jellemzi a fogyasztói réteget.
17.12.21, 20:08
Meinung

Alkotmánybíróság: Maradhat a magyar szabályozás a szerb–magyar határon

Talán még sohasem váltott ki nemzetközi szinten akkora érdeklődést magyar alkotmánybírósági határozat, mint napjainkban.
16.12.21, 20:00
Meinung

Mi a baj az ifjúsággal? – Az új nemzedék öt legégetőbb problémája

Az a tény, hogy baj van az ifjúsággal nem újdonság, már a görögöknek is volt bajuk a fiataljaikkal.
14.12.21, 13:50
Meinung

A hűség napjai

Az első magyarországi népszavazás 1921. december 14-e és 16-a között zajlott le Sopronban és környékén.
13.12.21, 07:45
Meinung

Gyengül a magyar fiatalok kivándorlási szándéka

A fiatalokkal kapcsolatban számos toposz él a köztudatban, amelyeket időről időre érdemes meg- vagy inkább felülvizsgálni. Ezen sztereotip feltevések között előkelő helyen szerepel a fiatalok elvándorlásának kérdése.
10.12.21, 09:34
Meinung

Media Freedom in Hungary: A Nuanced View

There is a widespread view in the West that free media in Hungary under Viktor Orbán are greatly reduced, and that what remains of them are under immense political pressure. The truth is more complicated.
10.12.21, 09:21
Meinung

Árnyalt kép a médiaszabadságról Magyarországon

Nyugaton széles körben elterjedt az a nézet, miszerint Magyarországon Orbán Viktor alatt nagymértékben beszűkült a szabad média, és ami megmaradt belőle, arra óriási politikai nyomás nehezedik. Az igazság ennél összetettebb.
09.12.21, 20:00
Meinung

A világháló ismeretlen veszélyei az emberi jogok hálójában

Az internet sötét oldala mindannyiunkra árnyékot vet, s ellene a legegyszerűbb megoldás a visszaélések megelőzésének elősegítése.
09.12.21, 15:01
Meinung

Moszkva hiperszonikus fegyverekkel előzné meg Washingtont

Moszkva sikeres tesztindítást hajtott végre új hiperszonikus rakétájával: a Zirconnal. Ezzel a Kreml képessé vált arra, hogy mindhárom klasszikus haderőnemét ilyen típusú fegyverrel szerelhesse fel.
08.12.21, 09:35
Meinung

Nigéria dzsihádistái

A Boko Haram elfordul minden nyugati értéktől és tanítástól, s arra buzdítja a helyi lakosságot, hogy csatlakozzanak a dzsihád afrikai mozgalmához.
08.12.21, 09:28
Meinung

Puccsisták az Európai Unióban

Az Európai Unió és annak jogelőd intézményei tulajdonképpen egy puccssorozat révén jöttek létre.
08.12.21, 09:13
Meinung

Messiásból politikai rémálom

Mi Sebastian Kurz bukásának jelentősége az európai jobboldal szempontjából?
07.12.21, 16:01
Meinung

Arnold Vaatz nyílt levele a CDU választási vereségéről

Az Európai Unió lerombolja a tekintélyét és továbbra is szétforgácsolódik - állítja Arnold Vaatz, polgárjogi aktivista, politikus.
07.12.21, 09:55
Meinung

A karácsony szó használata nem rekeszt ki senkit!

További megfontolásig visszavonta javaslatát az Európai Bizottság, melyben „erősen ajánlottá” tett volna bizonyos kifejezéseket a hivatali tisztviselők számára. Lehetséges, hogy a korrektség jegyében szótárra lesz szükségünk a megfelelő önkifejezéshez?
07.12.21, 09:25
Wirtschaft

Franciaország és az atomenergia

Az őszi árrobbanás és az áruhiány veszélye lehetőséget ad-e Európának arra, hogy kijelöljön egy irányvonalat? Az atomenergia iránti megújult érdeklődés ad némi választ.
06.12.21, 10:12
Wirtschaft

Gondolatok a magyar vidék jövőjéről  - Vidékorientált innováció

Az innovációt nem világtalálmányok kifejlesztésére, hanem saját problémáink megoldására érdemes fóluszálni.
06.12.21, 10:06
Meinung

Cyberbullying, internetes zaklatás és iskolai bántalmazás

Az online zaklatás különféle jogi megközelítéseinek összefoglalása azért fontos, hogy jobban megértsük az egyes alapjogok védelmével összefüggő megfontolásokat.
05.12.21, 16:17
Meinung

Rendszámtáblák és régi(ós) feszültségek

A körülöttünk zajló napi világpolitikai és biztonságpolitikai események mellett hazánk déli szomszédságában egy mély történelmi gyökerekkel rendelkező konfliktus nehezíti meg a Nyugat-Balkán európai integrációját, komoly kihívás elé állítva a nemzetközi közösséget, benne a magyar vezetésű NATO missziót.
03.12.21, 16:22
Meinung

Rezsicsökkentés és politikai felelősségvállalás

A privatizáció nem hozott se versenyt, se alacsonyabb árakat, ellenben közvetlenül okolható néhány súlyos társadalmi és politikai anomáliáért.
02.12.21, 12:23
Meinung

Halálról való gondolkodásunk alapjogi keretei

Van-e az embernek joga ahhoz, hogy saját maga döntsön a saját haláláról? Létezik-e az ember méltó halálhoz való joga? Megakadályozhatja-e az állam az egyént a saját haláláról való döntésében?
02.12.21, 12:06
Welt

Mi vezetett a moldáv gázválság kialakulásához?

Október utolsó napjaiban az Európai Bizottság 60 millió eurós segítséget ígért Moldovának, hogy elősegítse a hetek óta zajló gázkrízis megoldását. Hogyan fajult odáig a helyzet, hogy a Gazprom már a gázcsapok elzárásával fenyegetőzött?
02.12.21, 11:48
Meinung

Körforgásos gazdaság: róka fogta csuka?

Magyarországon a gazdasági-ipari szereplők átlagosan háromszor annyi hulladék előállításáért felelősek, mint a lakosság és a háztartások együttvéve, pedig amikor a hulladéktermelés felelősségéről beszélünk, általában az egyéni, fogyasztói, nem pedig a vállalati felelősség kérdése merül fel.
01.12.21, 10:45
Meinung

Többet erővel, mint ésszel? – A himlőoltás évszázados viszontagságairól

A járványok megfékezése, a fertőző betegségek elleni küzdelem mindig is óriási erőfeszítéssel, áldozattal és nem kevés kockázattal járt. Az pedig, hogy a védekezésben az egyéni és a közösségi szempontokra egyaránt figyelemmel kell lenni, illetve, hogy ezek olykor ütközhetnek is, korszakokon átívelő, vagy éppen ismétlődő vitákat generál.
01.12.21, 09:42
Meinung

Vigyázó szemetek Nigériára vessétek!

Egyre több tudományos közlemény születik arról, hogy a Nigériában tapasztalható társadalmi feszültségek, gazdasági ellentétek, vallási eredetű konfliktusok, demográfiai kihívások és politikai játszmák hamar komolyabb válságokhoz és még mélyebb instabilitáshoz vezethetnek a közeljövőben.
01.12.21, 09:38
Wirtschaft

Gondolatok a magyar vidék jövőjéről – A tőketeremtő képesség

A tőkevonzó képesség csak a tisztes megélhetéshez elég – gazdagodáshoz csak az vezet, ha egy vidék maga képes tőkét teremteni.
30.11.21, 20:18
Meinung

The law that will change Germany forever

Germany’s Social Democrats (SPD) Greens and Liberals have agreed on a coalition government, and presented a programme. It contains a radical reform of migration policy that will change Germany forever.
30.11.21, 16:17
Meinung

Tömeges megfigyelés vagy gyermekvédelem – mit tervez az EU?

Idén júliusban az Európai Parlament megszavazott egy új rendeletet, aminek értelmében a tech óriások legálisan kutathatják át a felhasználóik privát üzeneteit. A cél: a gyermekek elleni szexuális erőszak visszaszorítása. A kritikusok szerint félő, hogy az intézkedés tömeges megfigyeléshez fog vezetni.
30.11.21, 11:25
Meinung

A törvény, amely örökre megváltoztatja Németországot

A német szociáldemokraták (SPD), a zöldek és a liberálisok megállapodtak a kormánykoalícióról, és bemutatták programjukat. Ennek egyik pontja a migrációs politika radikális reformja, amely örökre megváltoztatja Németországot.
29.11.21, 09:53
Welt

Ki nevet a végén? Gyorselemzés az SPD–FDP–Die Grüne-koalícióról

Ha az SDP és az FDP kongresszusa is áldását adja a dokumentumra, 16 év elteltével végleg lezárul a Merkel-korszak.