Európai Unió

20.10.21, 10:11
Welt

Európa jövőjének dickens-i meghatározói

A tavaly megjelent Európai körkép című kötet arra vállalkozik, hogy bemutassa: az Európai Unió tagállamai – Magyarország és a Brexit miatt az Egyesült Királyság kivételével – a globalizáció kihívásaira adott válaszaik alapján hogyan értelmezik, alkalmazzák az EU értékrendjét a rendelkezésre álló nyilvános adatok, a nemzetközi és civil szervezetek, intézmények által kiadott elemzések, értékelések és országjelentések tükrében. A kötet egyik szerzőjeként nemrégiben tartottam egy előadást a kiadvány bemutatóján, ahol Európa jövőjének dickens-i meghatározóiról beszéltem.
24.09.21, 10:01
Meinung

A kiskorúak védelméről szóló magyar törvény kontra Európai Bizottság: egy előre megjövendölt összecsapás krónikája?

Mi a jogi háttere annak a folyamatnak, amely, ahogy sokan állítják, inkább ez EU átideologizálását jelenti? Hogyan váltak olyan fogalmak, mint az "európai értékek" vagy a "diszkriminációmentesség" bizonyos ideológiák foglyaivá, ahelyett hogy az egységet erősítenék?
21.07.21, 12:42
Meinung

Nyugat-Európa veszélyes játékáról

Nyugat-európai politikusok tudatosan szítják a feszültséget a régi és új, tehát „keleti” tagországok között. Ez pedig semmi jóra nem vezet.
20.07.21, 08:57
Welt

Forradalmi hév vagy ravasz vezércsel? – A lengyel Alkotmánybíróság július 14-i döntésének margójára

Feltehetően nem szándékosan, de sikerült a francia forradalom évfordulójának napján szárnyra kapnia azon híreknek, melyek szerint a lengyel Alkotmánybíróság „bevette az uniós igazságszolgáltatás fellegvárát”, azaz az egyik előtte fekvő ügyben az Európai Unió Bíróságának egy úgy nevezett kötelezettségszegési eljárásban született döntését alkotmányellenesnek nyilvánította.
06.07.21, 08:54
Wirtschaft

Lemaradásban Európa

Az 1990-es évek óta folyamatosan nőtt a versenyképességi szakadék az USA-val szemben, a 2000-es években pedig megjelent egy új rivális: Kína. Hogy állunk most és miért marad(t) le Európa?
22.06.21, 08:45
Meinung

Nem, az EU-nak nem kell nagyhatalommá válnia

Sok minden másképp nézne ki, ha ma az EU-t teljesen újból fel kellene építeni. A feladatok, amelyeket meg kell oldania, mások, mint azok, amelyekért megalapították.
18.05.21, 16:01
Welt

Közép-Európán robog át a Selyemút Expressz - az EU-Kína közötti vasúti útvonalakról

Az új „selyemutakon” felértékelődhet a visegrádi térség.
11.05.21, 16:35
Welt

Fél évig Magyarország lesz az Európa Tanács elnöke: mit várhatunk?

Szijjártó Péter március 26-án Strasbourgba utazott. Ez az út azonban nagyban eltért az európai ügyek szokásos egyeztetésétől. Sőt, szinte köze sem volt az Európai Unióhoz. Az ok, amiért a külügyminiszter elutazott: Magyarország soros elnöksége az Európa Tanácsban.
20.04.21, 09:10
Wirtschaft

Miért ragadtunk be? - Európa gazdasági stagnálásáról

Közgazdasági Iskolánk vezetője néhány lehetséges magyarázatot mutat be arra, hogy miért nem képes Európa a 2008-as válság óta gazdaságilag talpraállni. Pont a pandémia hozhat el egy reményteli újrakezdést?
29.03.21, 17:13
Welt

Szankciók elhalasztva – EU-csúcs értékelés a Törökországgal való viszony fényében

A március végi Európai Uniós csúcson kulcstéma volt az EU-török viszony, ami az éppen idén ötéves közös migrációs paktum fényében is előtérbe került. Elemzés.
22.03.21, 15:56
Welt

Élet a Néppárt után

A médiavihar alábbhagyott azóta, hogy a magyar kormánypárt elhagyta az Európai Néppártot. Mi várható most?
11.02.21, 13:59
Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért, Média Iskola
Hír

Johannes Haindl, Németország magyarországi nagykövetének látogatása az MCC-ben

Johannes Haindl nagykövet a Média Iskola és a Nemzetközi Kapcsolatok Iskola meghívásának eleget téve online előadást tartott. Ennek teljes szövegét fentebb magyarul, majd alább németül teljes egészében közzétesszük.
04.02.21, 16:20
Pod-Vid

Az EU jövője: messianisztikus vagy pragmatikus?

Vendégünk az MCC Európai Tanulmányok Műhely vezetője, Rodrigo Ballester.
29.01.21, 12:32
Welt

Hogyan kezelte félre az EU az oltási kampányt?

Minek köszönhető, hogy ekkora csúszások és káosz van az EU-s vakcinabeszerzések mögött? Boris Kálnoky írása.
22.01.21, 17:02
Welt

Minority Safepack: Füstbe ment terv? Az uniós kisebbségvédelem jogi alapjainak élete és halála

Sokak meglepetésére elkaszálta az Európai Bizottság a Minority Safepack európai polgári kezdeményezést. Sulyok Márton írása.
12.01.21, 11:08
Welt

Állati jogok és vallásszabadság

Az óév végére nagy vita kerekedett az Európai BÍróság egyik döntése értelmében, amely ellehetetleníteni látszik a hagyományos zsidó és muszlim vágóhidakat. Mit lehet tenni? Nagypál Szabolcs írása.
11.01.21, 11:43
Meinung

A vétózás és a megállapodás művészetéről

Ahogy elül a "sajtózaj" érdemes áttekinteni mit is jelentett a magyar-lengyel vétó 2020-ban, valóban "különleges" volt-e? Illetve úgy volt-e különleges, ahogy a nagy többség gondolta? Vagy egyáltalán nem? Rodrigo Ballester írása.
14.12.20, 10:53

Az EU hétéves költségvetése körüli kompromisszumról

December 11-én az uniós tagállamok vezetői elfogadták azt a kompromisszumot, mely lehetővé teszi az új hétéves költségvetés menetrendszerű életbelépését. Mindezzel hosszas tárgyalássorozat végére került pont az elmúlt napokban. Nagy Márton írása.
07.12.20, 16:25
Meinung

Európai Egyesült Császárság – David Engels ókortörténész baljós jövőképe

David Engelst olvasva kiderül, hogy a Római Köztársaság is megdöbbentően ugyanazon problémákkal küzdött és hasonlóan borús jövő várhat Európára, ha nem tanul a múlt tapasztalataiból. Kiss Zsombor írása.
23.11.20, 10:41
Európai Tanulmányok Műhely, Vezetőképző Akadémia
Hír

Mi az Európai Unió jövője?

23.11.20, 09:58
Vezetőképző Akadémia
Hír

What is the future of the European Union?

14.10.20, 16:28
Welt

Európa akarta – 20 éves lett az Alapjogi Charta

Az Alapjogi Charta kötelező az EU tagállamai számára, de hogyan is állnak alkalmazásával a valóságban? Sulyok Márton írása.
28.04.20, 11:10
Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző
Hír

Hogyan reagál az Európai Unió a világjárványra?

Budapest
A Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző második évfolyamának legutóbbi vendége Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója volt.
18.03.20, 12:03
Egyetemi Program
Hír

MCC-s diákként Brüsszelben

Brüsszel
Február 17 és 19 között két MCC-s diák is részt vett a Kiváló Erdélyi Diákok program keretein belül egy brüsszeli tanulmányi úton.
07.02.20, 13:00
Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző
Hír

Séta és szakmai beszélgetés az Európai Parlamentben

Brüsszel
A Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző diákjai az elmúlt hétvégén a képzési alkalmak mellett az Európai Parlamentbe is ellátogattak.
27.05.19, 11:02
Kolozsvári Program, Középiskolás Program
Hír

Májusban is e-KP szombat: beszélgetések az Európai Parlament és a választások körül

Kolozsvár
Május: félévik, túl sok eső, rohanás. Még sosem vártam ennyire, hogy kiszabaduljak a mindennapok forgatagából, és részt vegyek egy MCC-s e-KP-szombaton.
15.02.19, 12:19
Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző
Hír

Brüsszelbe látogattak a Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző diákjai

Budapest
Az MCC Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző február elején tartotta meg harmadik képzési alkalmát, amelynek helyszínei ezúttal Budapest és Brüsszel voltak.
27.09.18, 15:52

Europe - under Reconstruction?

Budapest
Óriási érdeklődés övezte a szemeszter első, Europe – under Reconstruction? című kerekasztal-beszélgetését az MCC-ben.
30.09.16, 09:16
Konferenciák, Migrációkutató Intézet
Hír

A holnap Európája

Budapest
A Mathias Corvinus Collegium konferenciáján meghívott előadóink segítségével kerestük a választ arra, milyen lehetőségek állnak az Európai Unió előtt.
18.08.16, 09:09
Junior Program, Migrációkutató Intézet
Hír

Spring School

Budapest
2016. április 18-22. között került sor a The Spring School: Refugee and Asylum Policy in the EU című nemzetközi konferenciára.