Lengyelország

25.01.22, 08:55
Meinung

A Lengyel Alkotmánybíróság karakteréről

A Lengyel Alkotmánybíróság a két Európa (az Európai Unió és immáron az Európa Tanács) kereszttüzében nem szűnő tárházát adja olyan elemzéseknek, véleménycikkeknek és latolgatásoknak, amelyek e bíróság karakterét és az integrációban betöltött szerepét boncolgatják. Ez az írás is egy ezek közül.
26.11.21, 11:57
Meinung

Kiskacsa fürdik Európa fekete tavában? A lengyel „elsőbbségi döntés” margójára

A mai Európában egyáltalán nem ritka a felsőbíróságok közötti vita az uniós jog kiterjedésével kapcsolatban, vagy a tekintetben, hogy az uniós jog mely bírói fórumot mire jogosít fel pontosan.
12.11.21, 14:42
Welt

Minden szempár északra szegeződik: mi történik a fehérorosz-lengyel határon?

November 8-án közel ezer ember próbált meg átlépni Fehéroroszországból Lengyelországba a kis határmenti település, Kuznica mellett.
15.10.21, 09:13
Welt

Visegrádi „Ki Mit Tud”

A Visegrádi Csoport 30 évvel ezelőtti megalakulásakor az alapítók egyértelművé tették, hogy az egymásrautaltság és a közös érdekek jelentik majd a közöttük megvalósuló politikai párbeszéd alapját. Az országok közötti összetartozás-érzést a regionális tudat, a különböző jelképek és narratívák, az egységteremtő fogalmak tovább erősítették, háttérben a térség társadalmait alkotó polgárok egyéni és kollektív tapasztalatával. Írásomban a lakosság személyes percepciói alapján próbálom feltárni, hogy három évtizeddel az életre hívása után mit is jelent a Visegrádi Együttműködés az abban résztvevő országok polgárai számára.
27.08.21, 12:25
Welt

Elhamarkodott gondolat lenne a V4-es gyorsvasút, vagy már el is késtünk vele?

Nagy port kavart a Visegrádi Négyek nagysebességű vasútépítési beruházásához (V4 NSV) kapcsolódó, Magyarországra vonatkozó tanulmány megjelenése. Vajon a V4-es gyorsvasút projekt inkább előnyökkel vagy hátrányokkal járna?
22.08.21, 12:03
Welt

Meglepő kopernikuszi fordulat? Jogi komment a „Polexit” bírósági polémiájához

Kötelezhet-e az EU Bírósága ideiglenes intézkedésre egy tagállamot saját alkotmányos rendszerével kapcsolatos intézkedések megtételére, összhangban van-e mindez a lengyel alkotmánnyal?
17.08.21, 16:31
Welt

Pillanatnyi vihar vagy egy átalakulás része? - a lengyel kormánypártok közötti konfliktusról

Komoly nemzetközi figyelmet váltott ki, hogy a lengyel médiatörvényről szóló szavazás előtt Jaroslaw Gowin miniszterelnök-helyettes távozott a kormányból és vezetésével egy csoport kiszakadt a Jog és Igazságosság (PiS) frakciójából. Ennek következtében „papíron” megszűnt a Morawiecki-kormány parlamenti többsége. Mi jöhet ezután?
11.08.21, 09:12
Meinung

Az EU meg is törhet egy tagállamot, ha úgy dönt

Az EU gyilkos pénzbüntetéssel sújthatja az Európai Bíróság ítéleteit nem végrehajtó államokat. Ezt az eszközt még soha nem használták arra, hogy valóban ártsanak egy tagállamnak - de jogilag lehetséges. Lengyelország lehet hamarosan az első ország, amelyiket először utolérheti ez a "fájdalom". A politikai következmények pedig katasztrofálisak lehetnek minden érintett számára, beleértve az EU-t is.
03.08.21, 11:29
Meinung

Bizottság kontra Magyarország és Lengyelország: néhány (szigorúan jogi) észrevétel

Miközben az EU és Magyarország összecsapása a kiskorúak oktatásáról szóló törvény miatt még mindig szerepel a hírekben, fontos, hogy ismerjük a vita jogi oldalát.
20.07.21, 08:57
Welt

Forradalmi hév vagy ravasz vezércsel? – A lengyel Alkotmánybíróság július 14-i döntésének margójára

Feltehetően nem szándékosan, de sikerült a francia forradalom évfordulójának napján szárnyra kapnia azon híreknek, melyek szerint a lengyel Alkotmánybíróság „bevette az uniós igazságszolgáltatás fellegvárát”, azaz az egyik előtte fekvő ügyben az Európai Unió Bíróságának egy úgy nevezett kötelezettségszegési eljárásban született döntését alkotmányellenesnek nyilvánította.
09.06.21, 13:42
Welt

”Peking és Washington között kellemes együttműködés alakult ki, amely csak bizonyos esetekben leng ki”

Varsói ösztöndíjasunk, Heincz Barnabás Adam Cezary Bosiacki Oroszország szakértővel, lengyel jogtörténésszel beszélgetett a régió átalakulóban lévő geopolitikai valóságáról, egy lehetséges orosz-kínai szövetségről (és Washington lépéseiről) valamint az új belarusz helyzetről.
10.03.21, 17:33
Welt

Az EU hívta életre, most pedig miatta szakadhat szét a V4?

Az Európához való tartozás és a régió különleges helyzetének és érdekeinek hatékony érvényesítése hívta életre 30 évvel ezelőtt a visegrádi országok („V4-ek”) együttműködését. Sokat formálódott azóta a szövetség, de bizonytalan meddig vezet tovább együtt az út? Nagy Márton írása.
11.01.21, 11:43
Meinung

A vétózás és a megállapodás művészetéről

Ahogy elül a "sajtózaj" érdemes áttekinteni mit is jelentett a magyar-lengyel vétó 2020-ban, valóban "különleges" volt-e? Illetve úgy volt-e különleges, ahogy a nagy többség gondolta? Vagy egyáltalán nem? Rodrigo Ballester írása.
05.01.21, 08:58
Welt

Meddig tart ki a kölcsönös bizalom a tagállamok között?

Egy holland bíróság, a lengyel bírósági reformra hivatkozva, megtagadta egy onnan érkező elfogatóparancs végrehajtását. Az EU Bírósága most megcáfolta a döntés megalapozottságát. Mernyei Ákos elemzése.
29.12.20, 16:17
Welt

Lengyelország a pandémia után: a zöldülő éllovas?

A lengyel gazdaság, amely a régió húzóereje számos kihívással néz szembe a pandémia utáni időszakban. Heincz Barna elemzése.