Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy az USA “ideiglenesen” irányítani fogja Venezuelát, fókuszba helyezve az olajtermelést, valamint a venezuelaiak, illetve az amerikaiak érdekeit. António Guterres ENSZ főtitkártól kezdve Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnökön keresztül számos latin-amerikai ország vezetőjéig többen aggodalmukat fejezték ki az USA beavatkozása miatt, és a nemzetközi jog megsértéséről, katonai aggresszióról beszéltek.
James Monroe elnök 1823-ban, a latin-amerikai gyarmatok függetlenedésének idején fogalmazta meg a róla elnevezett doktrínát, amely eredetileg az európai hatalmak gyarmarosítási törekvéseivel való szembenállásra utalt. Az Egyesült Államok megerősődésével párhuzamosan a doktrína értelmezését kiterjesztették az USA részéről az amerikai kontinens feletti befolyás igényére. 1898 és 1994 között az Egyesült Államok legalább 41 alkalommal avatkozott be Latin-Amerikában, ezek egy része direkt katonai vagy titkosszolgálati intervenció volt, a többiben az USA indirekt szerepet játszott, helyi aktorokat támogatott. Ezek a beavatkozások mindig amerikai gazdasági és biztonsági érdekeket szolgáltak, gyakran figyelmen kívül hagyva a nemzetközi jogot. A venezuelai akcióhoz leginkább a Manuel Noriega esete hasonlítható. A panamai diktátort 1989-ben az országa ellen indított inváziót követően fogták el és állították bíróság elé az Egyesült Államokban drogcsempészet vádjával, végül elítélték, és 2017-ben börtönben halt meg. Ebben az esetben is felmerültek nemzetközi jogi aggályok az Egyesült Államokkal szemben, az ENSZ Közgyűlés és az Amerikai Államok Szervezete is elítélte az USA akcióját.
Az Egyesült Államok 2025 novemberében új nemzetbiztonsági stratégiai dokumentumot adott ki, amiben előkelő helyet foglal el a Latin-Amerikát magába foglaló nyugati félteke. A nemzetbiztonsági stratégia első számú prioritásként tekint a régióra, a Monroe-doktrína felélesztéseként a külső befolyás visszaszorítását és az amerikai fölény visszaállítását hangsúlyozza az USA gazdasági és biztonsági érdekei mentén. A dokumentum a migráció, a nemzetközi drogkartellek és a “narkoterrorizmus” elleni harcról beszél, amelyek mind szerepet játszottak a venezuelai akcióban. További fontos eleme a nemzetbiztonsági stratégiának a különféle multilaterális nemzetközi szervezetekkel szembeni szkepticizmus, az amerikai szuverenitás bármiféle korlátozásának elutasítása. Ezzel összhangban a Trump-kormányzat sorra lép ki azokból a szervezetekből, amelyek értelmezése szerint nem szolgálják az Egyesült Államok érdekeit, valamint a venezuelai akciót is unilaterális módon hajtották végre.
Az Egyesült Államok venezuelai beavatkozása nem fordulat, hanem visszatérés a történelmi mintákhoz, valamint a nemzetbiztonsági strarégia logikus kiterjesztése, gyakorlati megvalósítása. Akárcsak a korábbi évszázadokban, az Egyesült Államok számára stratégiai szempontból ma is a nyugati félteke a legfontosabb régió. Szintén a törteténelmi hagyományokkal összhangban, az USA unilaterális, érdekvezérelt politikát folytat az amerikai kontinensen. Ez a jövőben további lehetséges intervenciókhoz is vezethet akár Kolumbiában vagy Kubában, de ennek folyományaként tekinthetünk a Grönland feletti befolyás megszerzésére való törekvésekre is. A változásra elsősorban a retorika szintjén került sor: Donald Trump a nemzetközi jog, a demokrácia, vagy a liberális elvek helyett nyíltan az amerikai nemzeti érdekekre hivatkozik - ahogy John Mearsheimer fogalmazott egy interjúban, lekerült a bársonykesztyű a páncélozott ökölről.
