Az elmúlt évszázadban a gazdasági fejlődés a társadalmi jólét mutatójává vált. A GDP (bruttó hazai termék) növekedése sokáig egyet jelentett az életminőség javulásával. De jogos a kérdés: létezhet-e korlátlan növekedés egy véges erőforrásokkal rendelkező bolygón?

A válasz a mindennapi tapasztalatokban rejlik. Gondoljunk csak az aszály miatti csökkenő terméshozamra, a villámárvizekre, a tengerszint-emelkedésre, az átlaghőmérséklet folyamatos növekedésére: ezek mind egyértelműen jelzik az ökológiai korlátok jelenlétét. Az éghajlatváltozás imént felsorolt következményei a különböző gazdasági tevékenységekhez erősen kapcsolódnak. De hogyan függ össze mindez a növekedési kényszerrel?

A modern gazdaság alapja a növekedés. Mind a kormányok többsége, mind a nagyvállalatok a termelés növelésében és a beruházások bővítésében látják a siker kulcsát. A kapitalista modellben a profitmotívum célja a profitmaximalizálás, eszköze a verseny. Ez ösztönzi a munkahelyteremtést, a jövedelmek növekedését és a technológiai fejlődést, bár ez utóbbi kétirányú kapcsolat, hiszen a technológiai fejlődés a növekedés oka és eredménye is egyben. Ez a rendszer viszont azt feltételezi, hogy a gazdaság korlátlanul bővíthető, mintha a Föld erőforrásai kimeríthetetlenek lennének. Erre szemléletes példa az elektronikai ipar, ahol az új modellek gyors ütemű megjelenése folyamatos cserére ösztönöz, növelve az erőforrás-felhasználást és a keletkezendő e- hulladék mennyiségét. Azonban mindannyiunknak szembesülnie kell a ténnyel, hogy ez az állandó növekedési kényszer hosszú távon fenntarthatatlan!

Modern gazdaságaink alapfeltétele az energia- és nyersanyag-felhasználás folyamatos emelkedése, mely jelentős környezeti károkkal jár. Az ipari forradalom óta az energiatermelés döntően fosszilis energiahordozókra épül, amelyek égetése során jelentős mennyiségű káros anyag szabadul fel.  A globális energiaellátás ma is javarészt fosszilis energiahordozókra hagyatkozik, ezek a világ energiaellátásának mintegy 80 százalékát adják, elsősorban kőolaj, földgáz és szén formájában. Ennek következménye, hogy általában minél nagyobb a gazdasági teljesítmény, annál gyorsabb a felmelegedés üteme. (Ugyanakkor vannak követendő példák is, egyes országok kibocsátás csökkenés mellett is képesek voltak elérni a gazdasági növekedést, mint például az Egyesült Királyság és Svédország. Ezek aránya azonban globálisan egyelőre még marginális.)

A klímaváltozás globális jellegű, de hatásaiban jelentős területi egyenlőtlenségek tapasztalhatók. A fejlődő országok szenvedik el a legnagyobb környezeti károkat, miközben arányaiban ők járulnak hozzá a legkevésbé a globális kibocsátáshoz, mivel a fejlett államok gyakran kitelepítik e régiókba a fizikai termelésüket, ezzel együtt a kibocsátásukat is. Banglades egy szemléletes példa: az ország a globális kibocsátás csupán mintegy 0,3 %-áért felelős, mégis a világ egyik leginkább klímaváltozásnak kitett országa, ahol az áradások és ciklonok jelentős gazdasági károkat okoznak. Emellett e jelenségek következtében már több millió ember kényszerült elhagyni lakóhelyét és ez a tendencia várhatóan a jövőben tovább erősödik.

A jövedelmi egyenlőtlenségek tovább súlyosbítják a problémát, hiszen egyes becslések szerint a világ népességének a leggazdagabb 10 százaléka felelős a szén-dioxid kibocsátás csaknem feléért, míg a szegényebb felének életvitele mindössze a CO2- kibocsátás 10 százalékáért felelős. Ezek az aránytalanságok jelentősen akadályozzák a fenntarthatósági célok elérését és rávilágítanak arra, hogy a növekedési modell társadalmi szempontból sem fenntartható.

Ennek a modellnek egy velejárója a nagy mennyiségű hulladék keletkezése. Ez az emberiség túlfogyasztása miatt jön létre, amely mára soha nem látott méreteket öltött. A végtermék pedig rengeteg szemét, melynek tárolása újabb problémát vet fel, hiszen lebomlási ideje meglehetősen hosszú időt vesz igénybe.

Különösen a műanyagé, annak átlagos lebomlási ideje 1000 év is lehet. Ez bekerülve a vízi ökoszisztémába hatalmas károkat okoz az élővilágnak és az embereknek egyaránt. Számtalan példa mutatja, hogy a műanyagból lebomló toxinok és mikroműanyagok hogyan mérgezik a planktonokat, halakat, vízi emlősöket és végső soron az embereket. A keletkezendő hulladék nagyobb része hatalmas szemétszigeteken végzi. Jó példa erre a “Nagy csendes-óceáni szemétfolt”, mely területében megközelíti Irán méretét vagy meghaladja Törökország kétszeresét. (Pogátsa Zoltán, 2023)

A szakirodalomban egyre több közgazdász osztja a nézetet, miszerint a „fenntartható növekedés” fogalma ellentmondásos és fel kell ismernünk, hogy ilyen gazdasági növekedés nem létezik, azaz a nem fenntartható növekedésnek le kell állnia. (Tim Jackson ,2009)

Ezzel egyidőben a nemnövekedés (degrowth) irányzat egyre elfogadottabbá vált. Ez az irányzat azt hangsúlyozza, hogy a gazdaság célja nem a növekedés, hanem az emberi jólét elérése és a környezeti egyensúly megteremtése kell, hogy legyen.

Egy másik megoldás Dirk Rossmann: A polip kilencedik karja című művében fogalmazódik meg, mely rámutat arra, hogy az egyetlen mód a klímaválsággal való megküzdésre a nagyhatalmak (Egyesült Államok, Kína, Oroszország) közötti együttműködés.  Mivel ezen meghatározó államok csak úgy tudnak tényleges eredményt elérni, ha felismerik a visszafordíthatatlan veszély közeledtét és az egyéni hatalmi érdekeket képesek a háttérbe szorítani. Jelenleg az államok összefogása és közös érdekegyesítése a globális felmelegedés ellen egy utópisztikus elképzelésnek tűnik, hiszen ez a nemzetek saját rövid távú gazdasági előnyeik háttérbe szorítását vonná maga után. Viszont a jövőben elérkezhet az a pont, amikor a nagyhatalmak már kénytelenek lesznek összefogni.

A klímaváltozás nem csupán környezeti, de gazdasági károkat is okoz: az IPCC és a Világbank becslése szerint évente több száz milliárd dolláros veszteséget okoz világszerte. A szélsőséges időjárási jelenségek, mint például az aszályok, jelentős károkat okoznak a mezőgazdaságban: csökkentik a terméshozamot, ez élelmiszerár-emelkedéshez vezet és megnöveli az éhínség kockázatát. Magyarországon a 2022-es aszály által okozott kárbecslések szerint 650-1000 milliárd forintra tehető és a szántók mintegy háromnegyedét érintette.

Az egészségügyi szempontokat figyelembe véve a hőhullámok növelik a betegek számát, ami a munkaerő-kiesés és termelékenység-csökkenés révén gazdasági veszteséget okoz. Ezen felül a turizmus tekintetében a vízszint emelkedése a tengerparti helyek elöntését, korallzátonyok pusztulását és kevesebb turistát, ebből adódóan pedig kevesebb bevételt eredményez. Mindez arra utal, hogy a felmelegedés komplex gazdasági válságot idéz elő.

A kérdés tehát nem az, hogy növekedni akarunk-e, hanem az, hogy meddig tehetjük meg. A végtelen növekedés egy véges világban nem gazdasági stratégia, hanem kockázat. És minél később ismerjük ezt fel, annál nagyobb lesz az ára.