Az innovációra épülő vállalkozói tevékenység alig jelenik meg az európai uniós szakpolitikákban. Az európai versenyképességet két erő szorítja: egyrészt az európai uniós szakpolitikák hibái és belső konfliktusai, mint Szkülla, másrészt a deglobalizáció és az újrafegyverkezés költségnövelő hatásai, mint Kharübdisz.

A probléma a fogalmaknál kezdődik. Az uniós dokumentumok többsége a kis- és középvállalkozásokra (kkv-kra) fókuszál, miközben a „vállalkozói szellem” fogalma háttérbe szorul. A szakpolitikák gyakran összemossák a kkv-k számát és a valódi vállalkozói aktivitást. Az európai uniós szakpolitikai dokumentumok azt sugallják, akkor erős a vállalkozói szellem, ha sok kisvállalkozásunk van. A schumpeteri értelemben vett vállalkozó azonban innovátor. A fejlődést a versenyképességi kényszerek hatására innováló vállalkozók viszik végbe. A volt olasz miniszterelnökök, Enrico Letta és Mario Draghi által 2024-ben kiadott, két versenyképességi jelentés ebből a szemszögből egybehangzó megállapítást tesz: Európában sok a vállalkozás, de kevés az iinováció.

Az Európai Bizottság  szerint a kkv-k adják az európai gazdaság gerincét, ők teremtik a munkahelyek többségét és ők jelentik az innováció hajtóerejét. A kkv-k jelentőségét a statisztikák alátámasztják, hiszen a vállalkozások több mint 99%-át teszik ki és valóban nagyon sok munkahelyeket teremtenek. Azonban a statisztikák nem igazolják, hogy a kkv-k az innováció fő motorjai lennének, sőt inkább az egyértelmű alulteljesítésüket figyelhetjük meg. Azokban a tagállamokban, ahol a kkv-k dominálnak,jellemzően alacsonyabb a termelékenység és az innováció. Az egyes országok GEM TEA mutatója (újonnan indított és fiatal cégek aránya), továbbá az adott ország gazdasági fejlettsége általában fordítottan arányos egymással. Vagyis a fejlettebb országokban kevesebben indítanak új vállalkozásokat. A cél nem a kkv-k számának növelése, hanem az innovatív vállalkozások erősítése kell, hogy legyen.

 A legnagyobb akadályt a szabályozási terhek és a bürokrácia jelentik. Mivel azonban a globalizáció keretében az országok kénytelenek összehangolni a makroökonómiai szabályaik jelentős részét, a versenyképesség kulcsa a vállalkozói környezet minősége. Ezért hangsúlyozzák sokan a humántőke képzésének jelentőségét.

 A globális környezet azonban átalakul. A globalizáció terjedése megállt, és a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt kapnak az állami beavatkozások, valamint a biztonságpolitikai szempontok. Egy protekcionista világban az innováció ösztönzése gyengül. A vállalatok inkább a belső piacok újraelosztásából profitálnak, mintsem innoválnak. A világgazdaság a többpólusú fragmentáció irányába mozdul, globalizáció helyett a regionalizációra állunk át.

A Eurochambres adatai szerint a fő akadályok évek óta változatlanok: magas költségek és túlzott szabályozás. A legnagyobb problémát évek óta a munkaerőköltségek és a szabályozási terhek emelkedése jelentik. Ha régiókra bontjuk Európát, az látható, hogy Nyugat-Európa szenved a leginkább az adminisztrációs terhektől és az energia-, nyersanyagáraktól, míg Közép-Európának elsősorban a munkaerőköltségek növekedése okoz fejfájást. Az Európai Uniónak a szabályozási terhek csökkentésére és az innováció ösztönzésére kellene koncentrálnia.

Európa versenyképességi problémája nem a vállalkozások számában, hanem azok jellegében rejlik. A kérdés nem az, hogy hány kkv működik, hanem az, hogy hány képes új technológiát, új piacot vagy új üzleti modellt létrehozni. Ehhez pedig nem több szabályozásra, hanem célzottabb ösztönzőkre és kevesebb adminisztratív akadályra van szükség. Európa ma egyértelmű választás előtt áll:
fenntart egy biztonságos, de alacsony innovációjú gazdasági modellt, vagy tudatosan teret enged a kockázatvállalásnak és az innovációnak. A kettő együtt nem fog működni.

 

A cikk tartalmi összefoglaló Bruno Dallago (Universtity of Trento, Olaszország) „Versenyképesség és vállalkozói szellem: Az EU Szkülla és Kharübdisz között” című, a VI. Vállalkozáskutatási Konferencián elhangzott kiemelt előadásáról (Budapest, 2025. november 20.)