Collegista Charta

uj_diakok_bemutatkozasa-4.jpg

HITVALLÁS

Mi, az MCC diákjai hiszünk abban, hogy nemcsak önmagunkért, de másokért is felelősséggel tartozunk. Minden fejlődési lehetőség, így a színvonalas képzések és kurzusok, a nemzetközi konferenciák és tanulmányutak, a diákprojektek és a közösségi programok is azt a célt szolgálják, hogy a jövő értelmiségeként aktív és felelős szerepet tudjunk vállalni a magyar nemzet sorsának alakításában. Az alábbi pontok a közösségről való gondolkodásunk, az MCC által képviselt értékek és a jövőnkre vonatkozó elképzeléseink alapjait hivatottak rögzíteni.

KÖZÖSSÉGI ALAPELVEK

MCC-s diákként fontos számunkra a közösség, melynek a tagjai vagyunk, ezért:

  1. Segítjük egymást. Nem egymással, hanem önmagunkkal versenyzünk.
  2. A lehetőségeinkhez mérten az elvárt követelményeken túl is igyekszünk hozzájárulni a közösség fejlődéséhez mind a szakmai, mind pedig a személyes kapcsolatok erősítésének terén. Közösségünk minden tagját egyenlőnek tekintjük, nem teszünk különbséget külhoni, vidéki és fővárosi hallgatótársaink között.
  3. Az előadásokon és konferenciákon felelős viselkedésünkkel és megjelenésünkkel, öltözékünkkel is kifejezzük a közösség iránti tiszteletünket.
  4. A kiemelkedő hazai és nemzetközi teljesítményre meghatározó eredményként tekintünk, amely az intézmény hírnevét öregbíti, és a hallgatók tehetségéről tesz tanúságot.
  5. Arra törekszünk, hogy megismerjük és megértsük a különböző nézőpontokat. Meghallgatjuk a másik véleményét, egyet nem értés esetén konstruktív vitába tudunk bocsátkozni, igyekszünk egymást építeni és látókörünket bővíteni.
  6. Tiszteletet tanúsítunk oktatóink, hallgatótársaink és a Collegium dolgozói iránt, mely tisztelet a másik tudásának, munkájának és méltóságának elismerését fejezi ki.
  7. Vigyázunk a környezetünkre, megbecsüljük a közös a tereinket, és arra törekszünk, hogy a Collegium épületében a rendezettség és a tisztaság érték legyen.

TÁRSADALMI FELELŐSSÉG

MCC-s diákként hiszünk abban, hogy a jövő értelmiségeként felelősségünk túlmutat önmagunkon, ezért:

  1. Nyitottak vagyunk a világra, az új ismeretekre és tapasztalatokra, a Collegiumban töltött évek alatt megszerzett tudást pedig a magyar nemzet és közösségeink javára szeretnénk fordítani.
  2. Fontos számunkra az önkéntesség. Érzékenyek vagyunk a világban körülöttünk zajló folyamatokra, és a lehetőségeinkhez mérten igyekszünk aktív szerepet vállalni a társadalmi nehézségek idején, hiszen aki többet kapott, az többel is tartozik közösségének.
  3. Mint a Kárpát-medence legnagyobb tehetséggondozó intézményének hallgatói, arra törekszünk, hogy a lehetőségeinkhez mérten támogassuk és erősítsük a külhoni magyar közösségeket.
  4. Nemzetközi színtéren is a legjobb tudásunk szerint képviseljük a közösségünket.
  5. Társadalmi küldetésünk tudatában vagyunk jelen az intézmény képviseletében. A szórakozásnak ugyanúgy megvan az ideje, mint a munkának és a tanulásnak is.