Olvasási idő: 6 perc

Dél-Ázsia egy kevéssé ismert, üldözött közösségét mutatja be Kovács Blanka.

Január első heteiben a hazara bányászok ellen elkövetett etnikai alapú mészárlás rázta meg a nemzetközi közvéleményt. Annak ellenére, hogy a hazarák üldöztetése évszázadokra nyúlik vissza, az elhúzódó afganisztáni fegyveres konfliktus miatt a kisebbségek hányattatott sorsa jellemzően elkerüli a sajtóorgánumok figyelmét. Több millió hazara él bizonytalanságban, szegénységben és félelemben Afganisztánban és Pakisztánban. De mi van a félelem mögött, és azon túl?

A hazara közösség, mint nemzetiség

A hazara nemzetiség egy főként Afganisztánban, Pakisztánban, valamint Iránban élő népcsoport. Az őket érő szisztematikus megkülönböztetés és gyakori célzott erőszak miatti lakóhelyelhagyás következtében azonban világszerte élnek diaszpórában is.

A nemzetiség eredete vitatott. A legtöbb kutató által elfogadott elmélet az, hogy a 13. században Dzsingisz kán serege hagyott hátra egy ezredet; ezt az elméletet erősíti, hogy a „hazara” szó ezret jelent a perzsa nyelvben. A népcsoportot genetikai, vallási, kulturális és nyelvi sajátosságok is megkülönböztetik a többi népcsoporttól. A hazarák ugyanis a perzsa nyelv hazaragi dialektusát beszélik, az iszlám tizenkettes síita ágát követik, valamint jellegzetes külső karakterjegyekkel rendelkeznek: mongoloid arcfelépítésük, kreol bőrük és sötét hajuk van. Ők a legelnyomottabb népcsoport Afganisztánban, de gyakran éri atrocitás őket Pakisztánban is. Üldöztetésük hosszú évszázadokra nyúlik vissza, amelynek legfőbb kiváltó oka a többi népcsoporttól való különbözőségük.

A hazarák a harmadik legnagyobb népcsoport Afganisztánban, számuk körülbelül 4-5 millió főre becsülhető. Zömmel az ország középső hegyvidéki, úgynevezett Hazārajāt régiójában élnek. Pakisztánban megközelítőleg 700 000-900 000 hazara lakik, míg Iránban 300 000-500 000 közé tehető a számuk. Mind Iránban, mind Pakisztánban a többségében beludzs törzsek által lakott tartományokban élnek, ahol a közbiztonság mértéke igen alacsony. Míg Afganisztánban a pastu, addig Pakisztánban a beludzs nemzetiség részéről éri őket a legnagyobb mértékű atrocitás.

Általános helyzetük

A hazarák vallási meggyőződésük, külső karakterjegyeik és a többi etnikumtól eltérő kulturális, nyelvi sajátosságaik miatt hosszú évszázadok óta a társadalmi periférián helyezkednek el a szunnita többségű Afganisztánban és Pakisztánban. Elszigetelten élnek, szinte mindig a társadalom margóján, zömében szakképzetlenek, mert a gazdasági helyzetük legtöbb esetben nem teszi lehetővé az oktatáshoz és más alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférést. A kitörési lehetőségük amiatt is nagyon csekély, mivel alacsony a többi etnikum házasodási hajlandósága a hazarákkal. Szegénységben, instabilitásban és állandó félelemben élnek hosszú ideje.

Már a 19. század végén dzsihádot hirdettek ellenük, amelynek eredményeképpen autonómiájukat elvesztették és a hazarák jelentős részét lemészárolták. A 20. század folyamán kisebb megszakításokkal, de folyamatos volt ellenük a dzsihád, az etnikai viszályok, általános volt az üldöztetésük, sokukra rabszolgasors várt.

A vallási tanítók még az 1970-es években is terjesztették Afganisztánban, hogy a Paradicsom kulcsa a hazarák meggyilkolása.

1996 után, a Talibán uralom idején a milícia tagjai városi látványosságot csináltak a hazarák meggyilkolásából – számos településen a futballpálya kifejezetten ezt a célt szolgálta. Az ilyen eseményeken kötelező volt a részvétel, a távollét ugyanis a rendszer tagadását jelentette a tálibok számára.

A Talibán uralom bukását követően, a 2000-es évek folyamán elinduló politikai újjáépítés nagy reményeket adott a közösségnek – az ország demokratizálására és helyreállítására törekvő elit alkotmányba foglalta, hogy a hazara az ország etnikumainak egyike. Az évek múltával egyre nagyobb politikai teret nyertek, azonban az etnikumok közötti viszályok nem hagytak alább, helyzetük nem stabilizálódott.

A közelmúltban Afganisztán-szerte megnövekedett erőszak cselekvésre késztette a hazara közösséget, fegyvert ragadtak és megalapították az Ellenállás az Igazságért Mozgalmat, hogy megvédjék magukat.

Attól tartanak, hogy a nemzetközi csapatok kivonása, a békefolyamat lassú haladása, és az erőszak növekedése miatt a kormány összeomlik; a legrosszabbra készülnek. A hazara milícia járőrözéssel és razziákkal igyekszik biztosítani saját védelmét, valamint tálib harcosok hozzátartozóit rabolja el és használja alkualapként, hogy elérjék a hazara foglyok szabadon engedését. Az afgán kormány ódzkodik a független etnikai szerveződésen alapuló milícia fellépéseitől, nehogy azok újabb konfrontációt eredményezzenek az etnikai csoportok között.

Az etnikailag sokszínű ország vezetői leginkább attól tartanak, hogy egy éles kiállás a hazara közösség mellett komoly társadalmi és politikai ellenállást szül, kifejezetten a pastuk részéről. A civil szervezetek, emberi jogi aktivisták egyre nagyobb veszélyben vannak, ugyanis az elmúlt hónapokban a fegyveres csoportok egyik legfőbb célpontjaivá váltak. A hazarák afganisztáni helyzetének javulását az ország teljes politikai, társadalmi és gazdasági helyreállása, a háború vége és a tálibok kiszorítása hozná, így ugyanis a mindenkori kormánynak lenne megfelelő kapacitása az etnikai viszályok gondos elsimítására. Ugyanakkor a politikai vezetők nemzetiségi megoszlása azt a kérdést is felveti, hogy ez a vágyott ideális állapot el tud-e jönni valaha, vagy a vezetőknek sem sikerül majd felülkerekedniük a generációkra visszanyúló megkülönböztetésen, hogy beindítsák a hazarák társadalmi mobilitását.

A szerző a Migrációkutató Intézet tudományos segédmunkatársa.

Borítókép: Paula Bronstein/Getty