A kutatás háttere és módszere

A kutatók két egymást követő évi vizsgálatot végeztek egy északkelet-amerikai városban működő szelektív középiskolában (amelybe tehát a diákok tanulmányi eredményeik alapján kerültek be). A résztvevők 8. évfolyamos diákok voltak: az első évben 140, a másodikban 164 fő. A vizsgálat célja annak feltárása volt, hogy az önfegyelem (vagyis a képesség, hogy valaki ellenálljon a kísértésnek és rövid távú örömöket feláldozzon hosszú távú célok érdekében) mennyire képes előre jelezni a tanulmányi teljesítményt, és ez hogyan viszonyul a mért intelligencia (IQ) szerepéhez. A kutatók az önfegyelmet nem egyetlen módszerrel mérték, hanem egy komplex megközelítéssel: 

- Diákok, szülők és tanárok is kitöltöttek kérdőíveket a diákok önkontrolljáról;

- Pénzügyi döntéseket szimuláló feladatokkal mérték, hogy a diákok hajlandóak-e várni nagyobb jutalomra, vagy inkább azonnali, de kisebb nyereséget választanak;

- A második évben intelligenciatesztet (Otis-Lennon School Ability Test) is alkalmaztak;

- A diákok tanulmányi eredményeit (osztályzatok, teszteredmények, hiányzások stb.) 7 hónappal később rögzítették és elemezték.

Érdekes eredmények

A kutatás legfontosabb felfedezése szerint az önfegyelem szignifikánsan jobban előrejelezte a tanulmányi teljesítményt, mint az intelligencia. A második vizsgálatban az önfegyelem és a félévi átlag közötti korreláció (0,67) kétszer akkora volt, mint az IQ és a félévi átlag közötti kapcsolat (0,32). Az elemzések szerint az önfegyelem kétszer annyi változót magyarázott a végső osztályzatokban, mint az intelligencia.

Az önfegyelem nemcsak a végső eredményeket, hanem a félév során történő fejlődést is előre jelezte. Azok a diákok, akiknek magasabb volt az önfegyelem pontszáma a félév elején, jelentősen jobban javítottak osztályzataikon a félév során, még akkor is, ha figyelembe vették a kiinduló eredményeiket és az intelligenciaszintjüket.

Az önfegyelem további fontos háttér-összefüggéseket is mutatott: a fegyelmezettebb tanulók kevesebb hiányoztak, több időt töltöttek házi feladatokkal, korábban kezdték e a feladatok megoldását, kevesebb ideig néztek TV-t, és nagyobb eséllyel kerültek be egy szelektív gimnáziumi programba.

A kutatás azt is kimutatta, hogy az önfegyelem és a mért intelligencia csak mérsékelten korrelált egymással (csupán 0,13), ami azt jelenti, hogy ez a két tulajdonság egymástól függetlenül határozza meg a tanulmányi sikerességet.

Természetesen a kutatók elismerik, hogy a vizsgálat korlátokkal rendelkezik. A diákok egy viszonylag szelektív iskolából kerültek ki, ahol az intelligencia szórása kisebb volt, mint az átlagos populációban. A jövőben szükséges hasonló vizsgálatokat végezni heterogénebb tanulói csoportokkal is. Emellett fontos lenne hosszabb időtávon is követni, hogy az önfegyelem hatása milyen a felnőttkorban.

Miért fontosak számunkra ezek az eredmények?

A kutatás eredményei komoly következményekkel járhatnak az oktatás számára. Sokszor az alulteljesítő diákok teljesítményét azzal magyarázzák, hogy nincs elegendő intelligenciájuk, miközben a valódi probléma az önfegyelem hiánya lehet. A társadalom ma inkább az azonnali jutalmazást sugallja, ami nehézzé teszi a fiataloknak, hogy megtanulják a kitartást és a hosszú távú célok követését.

Duckworth és Seligman hangsúlyozzák, hogy a félévi átlag jobb mutatója a tanulmányi sikernek, mint a standardizált tesztek, mivel a nagyszámú osztályzat jobban tükrözi a diákok tudását, munkáját és folyamatos erőfeszítéseit, mint néhány teszt. Éppen ezért az önfegyelem különösen fontos: a diákoknak minden nap újra és újra képesnek kell lenniük arra, hogy feladják a rövid távú örömöket (pl. tévézés, videójátékok) a hosszú távú siker érdekében.

-

Duckworth, A. L., & Seligman, M. E. P. (2005). Self-discipline outdoes IQ in predicting academic performance of adolescents. Psychological Science, 16(12), 939–944.