Az elmúlt időszakban a nemzetközi politikát talán a klímaváltozás témája határozta meg leginkább. Az európai politika igyekszik példát mutatni a világ többi részének, azonban egy frissen publikált kutatás szerint az európaiak környezetvédelmi aggodalma kissé visszás. 

Az öreg kontinensen jellemző dolog magunkat követendő példaként tekinteni a klímaváltozás elleni küzdelemben. Az Európai Beruházási Bank (EIB) minap publikált tanulmánya viszont némileg árnyalja ezt a képet. A kutatás szerint az európaiak a klímaváltozást továbbra is jelentős kihívásnak tartják, mégis alapvetően elutasítják azokat a megoldásokat, amelyek komolyabb életmódváltással és korlátozásokkal járnának.

Az EIB megbízásából végzett közvélemény-kutatásból kiderül, hogy mindössze az európaiak 19%-a hajlandó arra, hogy jelentősen megváltoztassa életvitelét, csupán 51%-kuk vásárolna széndioxid kompenzációt, amellyel a repüléseik során okozott klímaterhelést enyhíteni lehetne és 39% százalékuk nyilatkozott úgy, hogy a saját autóról mondana le a legnehezebben a klímavédelem érdekében.

Érdekes adalék, hogy a sokszor az európai zöld átállás vezérének nevezett Németországban, ahol nem olyan rég még milliós tömeg tüntetett a klímaváltozás ellen, a friss tanulmány szerint a német emberek az európai átlagnál is kisebb mértékben hajlandók radikális áldozatot hozni a klímaprobléma csökkentése érdekében. A látszólagos ellentmondás feloldása érdekében fel kell tennünk a kérdést, hogy miért van ez így.

Kész válaszokkal valószínűleg senki sem rendelkezik, de a jelenség kialakulásában minden valószínűség szerint nagy szerepe van a nyugati világot minden szinten átitató pszeudo-morális magatartásnak. Bizonyára a legtöbb olvasónak nem új az a videó, ahol svéd járókelőket kérdeztek meg, hogy befogadnának-e egy bevándorlót az otthonukba. A járókelők a politikai korrektség jegyében természetesen szinte kivétel nélkül igent mondanak, majd megjelenik Ali és közli, hogy akkor indulhatnak is, mert akkor ő mától beköltözne a rendkívül befogadó svéd házigazdához. Természetesen azok, akik „elvileg” befogadták volna Alit, a gyakorlatban már egyáltalán nem akarták őt otthonukba engedni.

Nagyon úgy tűnik, hogy hasonló a helyzet a klímaváltozás esetében is. Európában jelentős tömegek szeretik harsogni, hogy „elvileg” mit kellene tenni, azonban ugyanezen tömegek a gyakorlatban már nem akarnak élen járni.

Természetesen nem az áldozathozatalra való készség hiánya a szembetűnű, ugyanis semmilyen körülmények közt nem igazságos a klímapolitikai kérdésekkel járó terhet teljes mértékben a lakosságra hárítani, csupán a Janus-arcúságra érdemes felhívni a figyelmet. 

Az EIB felmérésvel összhangban a Századvég által 2020 év végén készített kutatás is egyértelműen rámutat arra, hogy az európai polgárok 56 %-a elutasítja azokat a klíma-intézkedéseket, melyek jelentős terhet jelentenének a lakosságra nézve. A visegrádi országokban ennek mértéke még jelentősebb, 64 %. Magyarországon a pragmatikus klímacélokat támogatók aránya 74%, amely érték az európai országok közt a legmagasabb.

Különös pikantériája a Európai Beruházási Bank által készíttetett tanulmánynak, hogy igen magas mind az európai, mind a kínai, mind pedig az amerikai megkérdezettek azon aránya, akik szerint saját országuk vezeti a klímaváltozás elleni harcot: Európában 66 %, Kínában 90%.

A kínai emberek ezen elbizakodottságára talán legyinthetnénk is, hiszen jelenleg Kína a legnagyobb szén-dioxid kibocsátó ország, azonban az eredmények meglepők. A kínai megkérdezettek 74% hajlandó lenne csökkenteni húsfogyasztását, 80%-uk repülne kevesebbet és 4-ből 3-an készek klímakompenzációt fizetni. Ezek az értékek jóval az európai átlag felett is vannak és némi súlyt adnak a 2060-ra vonatkozó karbonsemlegességet megcélzó bejelentésnek.

Habár Kína valóban jelentős mértékben járul hozzá a globális üvegházhatású gáz kibocsátáshoz, a világ második legnagyobb gazdasága a közelmúltban gigantikus zöld beruházásokat hajtott végre. Végső soron egyáltalán nem mindegy, hogy a világ legdinamikusabban fejlődő gazdaságában résztvevők hogyan gondolkodnak ebben a tekintetben.

A tanulmány kapcsán mindenképp megállapítható, hogy ha nem csak politikai szólamok szintjén szeretnénk kezelni a klímaváltozás kérdését, akkor a javasolt megoldásoknak mind társadalmilag, mind gazdaságilag, mind pedig politikailag reálisnak kell lenniük. Éppen ezért jó lenne, ha az európai emberek életéről szóló döntéseket, például a klímaváltozáshoz kapcsolódó gazdasági és társadalmi döntéseket nem alarmista politikai szólamok és pszeudo-morális doktrínák, hanem a józan ész alapján hoznánk meg.

A szerző a Klímapolitikai Intézet környezetpolitikai elemzője.