Amiről azonban eddig még kevés szó esett, hogy a kilépés milyen hatással volt az ország politikai rendszerére, kifejezetten annak sajátos elemeire, valamint a brit társadalomra és hosszú távon hogyan változtatta meg az ország politikai működését. A cikk célja egy általános bevezetés az említett kérdéskörökben, a Brexit ezekre kifejtett hatásában.

Hogyan jutottunk el idáig?

A 2016-os népszavazás után sok idő telt már el, de mégis fontos oda visszanyúlni, ugyanis sok tekintetben már ennél a népszavazásnál látszódtak a jelei annak a változásnak, amely elkezdődött a brit politikai élet színterén. Sőt, nyomokban már ennél korábban is megfigyelhető volt, (már a 2015-ös választáson is felmerült a migráció mint téma) azonban maga a népszavazás volt az, amely a politikai élet markáns átalakulását jelezte, jóllehet ez nem volt annyira feltűnő a népszavazás eredménye okozta sokk miatt.

A népszavazást követő öt év nagyon tanulságos volt a brit politikai működés szempontjából, ugyanis az alsóházban számos olyan esemény történt, amely már-már nevetségessé tette Európa egyik legrégebbi demokráciáját, ahogy saját rendszerének hiányosságaival küzdve próbálja tető alá hozva az Európai Unióból történő kilépést.

Szokásjogok változása

Ahhoz, hogy megértsük, hogy milyen változásokon ment keresztül az Egyesült Királyság politikai rendszere, először érdemes felvázolni, hogy miért sajátos ez a rendszer. A brit demokrácia működését sokkal kevésbé törvények határozzák meg, kevésbé kötött, nem rendelkezik modern értelemben vett alkotmánnyal sem és a bírói törvénykezéseknél is nagy ereje van a korábbi precedenseknek. Nem ritka az sem, amikor egy vitás kérdésben akár több száz évvel korábbi joggyakorlatra hivatkozva hoznak döntést. Ez azonban kihatott az egész néplélekre is, nemcsak a szigetország mivolta miatt tűnhetnek másnak a britek, hanem a korábban említett politikai kultúra is nyomát hagyta a társadalmon.

Így már nem olyan nehéz elképzelni, hogy milyen nézeteltérések lehettek az Európai Unióval és az Unióról, ugyanis ez a rigid, szerződésekre és hosszasan kodifikált jogforrásokra alapuló integrációs közösség a szöges ellentéte a brit szokásjog uralta berendezkedésnek. Az Egyesült Királyság részéről nem kis rugalmasságot igényelt jogi szempontból az integrációs tagság, nem csoda, hogy 40 év alatt sem sikerült ezt a két rendszert harmonizálni, mely így nem kis mértékben járult hozzá a szakításhoz.

A Brexitnek két komoly hatása volt a szokásjogra. Az első politikai csatározás kérdésköre önmagában megérdemelne egy hosszabb tanulmányt, annyi érdekes mozzanatot tartalmaz, így csak röviden emelnék ki példákat e kérdéskörből. Az első ilyen, a kilépés után nem sokkal jelent meg, miután a Legfelsőbb Bíróság úgy határozott, hogy a parlamentnek jóvá kell hagynia a kilépési folyamat megkezdését is, és a későbbi potenciális megállapodást. Ezt a döntést egyik oldalról demokratikusnak és jogszerűnek ítélték meg, lévén a 40 évvel korábbi csatlakozással kapcsolatban sem volt a brit kormánynak önállóan jogköre a folyamathoz, így meg pláne nem, hogy brit állampolgárok technikailag veszítenek a jogaikból (mivel az Uniós jog többletjogot biztosít a brit állampolgároknak, főleg külföldön) a kilépést következően. Másik oldalról viszont az is érthető félelem volt, hogy a bíróság megpróbálja megakadályozni a kilépést, ezzel útját állva a választól népszavazásban kifejtett akaratát.

Érdekes mozzanat volt a korábbi házelnök John Bercow személyével kapcsolatos vita is. A volt házelnök ugyanis gyakran nehezítette meg a brit kormány helyzetét a különböző cselekedeteivel, példaként, amikor engedélyezte, hogy parlamenti szavazás történjen a kormány munkamenetével kapcsolatban vagy amikor egy 1604-es szabályt alkalmazva akadályozta meg Theresa May-t abban, hogy harmadjára is a parlament elé vigye a kilépési egyezményét. Ezeket a későbbi kormány meg is torolta azzal, hogy lemondását követően nem adta meg neki az ilyenkor szokásos felsőházi tagságot. 

Ami pedig a kilépést követő megújulást illeti, még nem telt el elég idő, hogy lássuk mihez fog pontosan vezetni szokásjogi szempontból, hogy mennyire fog megmaradni az EU-s tagság lenyomata hosszabb távon, vagy mennyire lesz képes megújulni a brit jogrendszer ezt követően, de várhatóan újra nagyobb hangsúly kerül majd a szokásjogi normákra.

Új politikai törésvonal

A nagypolitikán túl azonban az átlagos választópolgár életét is nagyban megmozgatta a Brexit, politikai szempontból egy új törésvonal megjelenését is magával hozta, legalábbis kiteljesítette annak megjelenését. Az Egyesült Királyság a 2010-es évekig egyértelműen a tradicionális bal-jobb tengelyen történő küzdelem határozta meg a választásokat és alapvetően a gazdasági kérdéseken volt nagyobb hangsúly. Ezt a trendet a 2015-ös választások változtatták meg először, ugyanis itt előtérbe került az EU-s tagság kérdése, David Cameron megígérte, hogy újraválasztása esetén legkésőbb 2017-ig kiírja a népszavazást a kérdésről. Ezzel ugyan megnyerte a radikálisabb szavazókat és a választást, azonban később ez vezetett a vesztéhez is.

Értelmezzük akárhogyan is, Cameron felrakta a politikai térképre a Brexit kérdését, és a következő két választást egyértelműen dominálta, hogy hogyan viszonyulnak a pártok és a választók a kilépés kérdéséhez. 2017-ben Theresa May el is veszítette a kormánytöbbségét és koalícióba kényszerült a nem elég határozott álláspontja miatt, míg 2019-ben Boris Johnson az egyszerű „Get Brexit Done” szlogennel még a legstabilabb északi Labour körzeteket is megnyerte. Gyakorlatilag más témát be sem tudtak emelni a pártok, minden csak ezzel foglalkozott. A közéletet is több éven keresztül uralta, mai napig egy kiemelkedő kérdés, annak ellenére is, hogy már a tranzakciós időszaknak is vége. A Brexit viszont előtérbe hozott egyéb kérdéseket is, a kulturális tengelyről és beemelte őket a mainstream-be.

Megjelent hangsúlyosan a migráció és a határok kérdése is (kiemelten az észak-ír határ), ilyen szempontból beleillik a jelenlegi trendbe, miszerint világszerte kisebb hangsúly van a gazdasági kérdésekben a másik tengellyel szemben. A választók mindenesetre elég komoly identitás kérdést generáltak a Brexitből (érthető okokból) és olyan új fogalmak jelentek meg, mint a “brexiteer” és “remainer”, amelyek segítségével meghatározzák magukat a kérdéssel kapcsolatban. Mindennapokban is fontos kérdésként jelent meg, végletekig polarizálta a társadalmat egy ideig.

Maradandó kérdés?

Kérdés az, hogy ez az új törésvonal és a Brexit (vagy általánosságban az Európai Unióhoz való viszonyulás) mennyire képes napirenden maradni hosszú távon, kifejezetten a jelenlegi Covid terhelt idők után. Ezt egyelőre nehéz pontosan megmondani, hogy hosszú távon mennyire marad meg az Egyesült Királyság politikájában, azonban látszanak jelek, hogy a jelenlegi tendenciák mellett (egyéb új fejlemény hiányában) a Brexit kérdés középtávon kifullad a közéletből pár éven belül. Ez nagy részben köszönhető a koronavírus-járványnak, amely a Brexithez hasonlóan korábban, teljesen átvette a közbeszédet. Hozzájárult még továbbá a jelenlegi miniszterelnök, Boris Johnson botrány sorozata is a téma elfeledéséhez, de nyilván ezek sem fogják örökké uralni a közéletet.

Ezekből adódóan látszik, hogy a közbeszédet csak ideig-óráig képes egy téma uralni és utána a helyét mindig átveszi más történés vagy esemény.

Így pedig kijelenthető, hogy a Brexit ilyen téren nem fogja sokáig meghatározni az Egyesült Királyság közéletét, mint beszédtéma (amennyiben nem lesz szignifikáns változás a jelenlegi folyamatban), sokkal inkább a már korábban kifejtett néplélek és jogi rendszeri lenyomatai maradnak meg hosszabb távon.

Oda a bizalom

Végezetül még egy fontos dolgot kell megvizsgálnunk a Brexit és a brit politikai rendszer tekintetében, azt, hogy a politikára és annak megítélésére milyen hatással volt a választópolgárok válaszai alapján. Az egyik legújabb tanulmányalapján a helyzet kifejezetten negatív. A 2016-os szavazásig éppen egy javuló tendencia volt megfigyelhető a mindenkori kormánnyal szembeni bizalom terén, azonban a referendumot követően ez újra csökkenni kezdett és 2019-re már 20% alá esett. A megkérdezettek csupán 15%-a válaszolta azt, hogy nagyobbrészt bíznak abban, hogy a kormány képes az ország érdekeit a saját politikai érdekei elé helyezni. Ennél rosszabb helyzet csak a 2008-as válság évben volt megfigyelhető, azonban fontos megjegyezni, hogy folyamatos volt a csökkenés 2016 és 2019 között, tehát feltételezhetően nem maga a szavazás miatt ábrándultak ki a szavazók, hanem a referendumot követő fejetlenség és döntésképtelenség az, amely évek alatt erodálta a kormányba vetett bizalmat.

Továbbá magában a Brexit kérdésben is erősödött a polarizáció, a 2015-ös bázis évhez mérten a kilépést támogatók kevésbé látták negatívnak a Brexit jövőképét, mint a maradni vágyók, ezzel is szélesítve a két csoport közötti szakadékot. Hosszú távon nem segít egy társadalomnak, hogy egyre nagyobb mértékben polarizálódik, így ez mindenképpen egy fejlesztendő elem a kormányoknak. Volt azonban egy pozitív vonzata is a Brexitnek politikai szempontból, ugyanis az emberek érdeklődése erőteljesen megugrott a politikai iránt. Az emberek kimagasló 39%-a mondta azt, hogy fokozottan követi a politikát, így ilyen szempontból előrelépésnek is tekinthető, hogy az átlagembert jobban be tudták vonni a politikába.

Összességében a Brexit egy nagyon komoly nyomot hagyott a brit jogrendszeren és a brit polgárok politikához való viszonyulásához. Ezek a hatások valószínűleg hosszabb távon is lekövethetőek maradnak az országban, míg a közbeszédben már nem sokáig fog szerepet játszani a kilépés.