A szerzőnő olyan sokakat foglalkoztató kérdéseket jár körül, mint hogy „létezik-e jó vagy rossz feminizmus”, vagy hogy van-e értelme és mit is jelent feministának lenni napjainkban.

Eugénie Bastié az egyik legjelentősebb francia konzervatív napilap, a Le Figaro újságírója. Eddig három kiadott kötetet tudhat magáénak, melyek közül a szóban forgó született meg legkorábban, 2016-ban, valamint ez az első, melyet lefordítottak magyar nyelvre. A könyv fő vonala, mely végigvezeti az olvasót a különböző területeken, melyeket érint és befolyásol az újfeminizmus, azt mutatja, hogy mi változott a világban a feminista mozgalmak kialakulása óta, mely ennyire eltorzította a célokat és az eszközöket az eredeti női emancipáció eszméjéhez képest.

Az írónő három hullámra osztja fel a feminizmus időszakait.

Az első a klasszikus egyenlőségért folytatott harcok ideje volt, amikor is a nők a polgári és politikai jogok megszerzéséért küzdöttek még. A második hullám később, a ’68-as májusi diáklázadások – ahogy Bastié fogalmaz – oldalvizén igyekezett megkaparintani a figyelmet a test biológiai és ezzel együtt jogi felszabadításához.

Az aktivisták a szabad szerelem élvezetéhez vezető utat igyekeztek kikövezni a válás, a fogamzásgátlás és az abortuszhoz való jog követelésének segítségével. Agresszív propaganda-jellegű jelenlétének köszönhetően nehéz ignorálni, de a harmadik hullám napjainkban zajlik éppen. Feltehetjük a kérdést, hogy a 2000-es évek nyugati társadalmaiban és államaiban mennyi létjogosultsága van még a feminizmusnak? 

Fontos tudni, hogy ezen mozgalom sosem elégszik meg céljai elérésével, egyből talál magának újabb életterületeket, melyeken nincs száz százalékos egyenlőség a nők és a férfiak között.

A 2010-es évek környékén az újfeminista mozgalmárok felfedezték, hogy az emberek többsége még mindig úgy véli, létezik anyai ösztön, valamint hogy a férfiakat és a nőket szigorú biológiai határ választja el egymástól. Ezt pedig természetesen nem hagyhatták szó nélkül. Ebből fakad ugyanis, hogy a francia parlamentben a mai napig arról vitáznak, hogy szükséges-e a foglalkozásnevek nőiesítése, hogy illendő-e „elnök asszonynak" szólítani valakit, valamint hogy az állami szervek hivatalos levelekben milyen megszólítással illethetik a nőket. A könyv címét is az a nyelvi huncutság ihlette, hogy a „mademoiselle” (kisasszony) szónak a francia nyelvben nincs masculin alakja, ezért az újfeministák erejüket felülmúlva küzdenek eltörléséért.

Ennek nyomatékosítására elindítottak egy kampányt is, melynek címe a „Mademoiselle, a fölösleges rubrika” lett, legfőbb mondanivalója pedig, hogy „eljött végre az ideje annak, hogy emlékezetünkbe véssük, a madame/mademoiselle (hölgyem/kisasszony) megkülönböztetés se nem hízelgő, se nem kötelező, ezen túlmenően pedig a társadalmunkkal makacsul dacoló közönséges szexizmus kifejeződése, ami ráadásul tükrözi Franciaország elmaradottságát számos egyéb országhoz képest!”

Ezzel szemben azonban Bastié kijelenti, hogy a feminizmus napjainkban alkalmatlan eszközzé vált a nők megértésére, valamint, hogy az eredeti célt már régen beteljesítette. Azok a kérdéskörök és „problémák”, melyekkel a neofeministák foglalkoznak, a szerzőnő szerint már egyáltalán nem a nők érdekeit szolgálják. Szó esik a könyvben a francia nőjogi aktivista szervezetek működéséről, tevékenységeiről, akcióiról és a zászlajukra tűzött célokról is. Ezen organizációk közül is kiemelten foglalkozik a FEMEN-nel, hiszen ez az egyik legnagyobb, legradikálisabb és legprovokatívabb szervezet, melyet Franciaországban alapítottak.

A mozgalommal kapcsolatban a szerző megismerteti velünk a militáns feminizmus fogalmát.

Ez pedig nem más, mint annak a jelenségnek az elnevezése, hogy ezen aktivista nők hiába képzelik magukat harcosnak, valójában nem annak köszönhető győzelmük, hogy ütnek, hanem annak, hogy veretik magukat, majd büszkén mutogatják zúzódásaikat, mint az elnyomás bizonyítékát – fogalmaz Bastié.

A szerző merész és szókimondó stílusával igyekszik rávilágítani olyan igazságokra, melyeken sokszor hajlamosak vagyunk átsiklani, amikor a témáról értekezünk. Ilyen például, hogy „a kirekesztésben élő proletárokkal vagy fekete amerikaiakkal ellentétben azonban a nők nem alkotnak homogén érdekközösséget, hanem egy különálló, kerek egész és autonóm sejtben, a családban élik életüket. Ráadásul szemben a faji különbségekkel, a nemi jelleg adottság, és ellentétben a szociális megkülönböztetésekkel, tény, érinthetetlen állapot, mely vele születik az emberrel.”

Bastié írásában hosszasan kitér arra is, hogy miért álltak be a feministák a szexuális kisebbségek és a genderelmélet támogatói mögé, valamint hogy Judith Butler hogyan juthatott el addig a következtetésig, hogy a nemiséget akár el is lehet törölni, mert eleve csak „performatív” jellegű, a nyelv puszta terméke, ránk erőltetett konvenció. Foglalkozik emellett azzal is, hogy miért számít az újfeministák szemében a lovagiasság és a flört „szimbolikus uralmi struktúrának, valamint kiirtandó szexista sztereotípiának”.

Az író nagyon fontos ellentmondásokat tár fel, többek között azt is, hogy „az újfeministák harcolnak a koedukált vécéért, ám a szőrtelenítés kérdésében nem hallgatnák meg a másik felet. Felőrlődnek egy képzeletbeli összeesküvés ellen vívott zavaros, kusza, felesleges harcban, de a nők konkrét, hétköznapi gondjait mélységes megvetéssel figyelik.” Szerzőnőnk nem hagyja figyelmen kívül, hogy egyes feminista csoportok milyen mértékben és milyen radikális módon igyekeznek az oktatás és a gyermeknevelés színterére is bevinni ideológiai elképzeléseiket, valamint hogy korábbi tapasztalatokból kiindulva ez sok esetben mennyire káros a kiskorúak számára.

A mű körbejárja azokat a kérdésköröket is, hogy a neofeministák miért érzik azt és miért tesznek úgy, mintha még mindig az 1960-as években járnánk, továbbá hogy honnan eredeztethető az az elemi düh, melyet az egyház, a hagyományos értékek és legfőképpen a heteroszexuális férfiak iránt szítanak magukban.

Szó esik arról is, hogy míg a kereszténységet a heteropatriarchátus egyik alapkövének tekintik, addig a nőket valóban elnyomó muszlim vallást miért támogatják mégis.

Ezek mellett persze nem maradhattak ki a könyvből a klasszikusan feminizmushoz kapcsolható témák sem, mint például az abortusz kérdése, az áldozatfeminizmus és a kapitalista feminizmus sem. Bastié remek stílusban, mégis minden köntörfalazás nélkül mutat rá kifogásolhatatlan összefüggésekre és ellentmondásokra a feminista mozgalmak és elképzelések 21. századi bukásával kapcsolatban, valamint éleslátásának köszönhetően minden felmerült kérdésre részletes elemzést követően választ is talál, esetenként pedig megoldásokat is kínál olvasói számára. 

Eugénie Bastié: Viszlát, mademoiselle! MCC Press Kft., 2022