Irak rendkívül heterogén társadalmi szerkezettel rendelkezik, ami nem csoda, ha közelebbről megvizsgáljuk az ország történelmét. Az egykor Mezopotámiának nevezett területen számos nagy birodalom, kultúra és civilizáció volt jelen az elmúlt évezredekben, amiből kifolyólag megannyi népcsoport és vallási közösség él az országban.
Az iraki zsidók történelme rendkívül hosszú időre nyúlik vissza. Az Újbabiloni Birodalom uralkodója, II. Nabukodonozor a babiloni fogság idején (i. e. 6. század) a zsidókat a Júdeai Királyságból Babilóniába (mai Dél-Irak) hurcoltatta. Néhány évtizeddel később sokuk visszatért a mai Izrael területére, de egy részük Mezopotámiában maradt. Közösségük egészen az 1950–1951-es évekig volt jelen Irak területén, amikor összesen 123 000 iraki zsidó vándorolt ki Izraelbe.
Az elmúlt évtizedekben gyakran képezte vita tárgyát annak megállapítása, hogy miért is hagyta el szinte az egész iraki zsidóság a szülőhazáját ilyen rövid idő alatt. Több elmélet is napvilágot látott, de a téma összetettségénél fogva nem lehet egyértelmű választ adni. A britek megjelenése Irakban az első világháború időszakában felborította a muszlimok és zsidók közötti viszony dinamikáját, ami miatt az utóbbiak gyűlölt közösséggé váltak a többségi társadalom szemében. A britek nagy mértékben támaszkodtak a zsidókra iraki adminisztrációjuk kiépítésekor, köszönhetően magas szakképzettségüknek és kiváló idegennyelv-tudásuknak, aminek következményeként e csoport rendkívüli lojalistást tanúsított a britek felé. Azonban az iraki muszlimok folyamatosan küzdöttek a függetlenségükért, és meg akartak szabadulni az európai befolyástól. Ez komoly érdekellentétet szült a felek között és végső soron megpecsételte a közel-keleti arab országban élő zsidók sorsát.
A konfliktust tovább bonyolította az arab nacionalisták térnyerése az 1930-as években, mivel az 1932-es brit fennhatóság megszűntét követően Irak vezető erejévé léptek elő. Az iraki zsidóknak az 1920-as években elért társadalmi és gazdasági előnye gyors hanyatlásnak indult. Széles körű elbocsátási hullámok kezdődtek a közszférában, csökkent az új munkavállalók felvétele, és korlátozták a zsidók számára elérhető egyetemi helyek számát. Az 1930-as évektől kezdve a palesztinai arab lázadás kitörésével, valamint az iraki pán-arab és anticionista agitáció fokozódásával egyre hevesebbé váltak a sajtóban megjelenő antiszemitakirohanások.
Tény, hogy az arab-izraeli konfliktus egy komoly lökést adott annak a folyamatnak, ami a britek miatt indult el iraki mandátumuk idején. Az arab nacionalisták szembefordultak zsidó honfitársaikkal, ami egy komoly identitáskrízist okozott az utóbbiakban. Emellett az akkori brit-ellenes közhangulat fogékonnyá tette az iraki politikai vezetést a náci ideológia befogadására, ami miatt az Európában megjelenő nácizmus eszméi Irakot is elérték. E fejlemény szintén negatív hatással volt az iraki zsidóságra.
Sokak szerint a vallásos áhítat és Izrael Állam megalakulása is fontos tényező volt közösségük exodusában, de a cionista szervezkedés is elősegítette a folyamat beteljesülését, amely nemcsak a kivándorlás szervezésében, de annak kivitelezésében is segédkezett.
Az imént ismertetett tényezők mind hozzájárultak ahhoz, hogy mára Irak nem rendelkezik saját zsidó közösséggel. Azonban egészen új fejleménynek számít, hogy az elmúlt időszakban sok iraki származású izraeli állampolgárnál megfogalmazódott az őseik szülőhazájába való visszaköltözés igénye, valamint családjuk elkobzott javait is megkísérlik visszaszerezni. Több mint 70 évvel azután, hogy megfosztották őket iraki állampolgárságuktól és kiűzték őket hazájukból, az arab országból származó zsidók egy része még mindig nem felejtette el Irakot, és erőteljesen propagálják iraki állampolgárságuk visszaállítására irányuló követeléseiket.
A Baasz párt 2003-as iraki bukása után 2006-ban módosították az iraki állampolgársági törvényt. Az új törvény biztosítja az állampolgárság visszaállításának jogát azon irakiak számára, akik politikai, faji vagy felekezeti tényezők miatt veszítették el állampolgárságukat. Azonban ennek a törvénynek a 17/II. cikkelye kifejezetten kizárja a zsidókat ennek a lehetőségnek a gyakorlásából. Az állampolgársághoz való jog követelése „erkölcsi kérdés” az iraki zsidók számára. Nem feltétlenül gondolkodnak azon, hogy visszatérjenek Irakba, de egyértelműen szeretnék feleleveníteni a kapcsolatot egykori hazájukkal. Nemrégiben erre reflektált a világhírű izraeli író, David Basson is, aki azt mondta: „Az iraki zsidók még mindig erősen érzik, hogy ahhoz az országhoz tartoznak, amelyben ők, valamint szüleik és nagyszüleik születtek”.
Tehát elindult egy folyamat, azonban a végkimenetele még kérdéses. Egyrészt Irak jelenlegi politikai vezetése sem nyitott az Izraellel való békekötésre, ami jelentősen megnehezíti az Irakból származó zsidó egyének jogérvényesítését. Másrészt a közel-keleti arab ország bel- és külpolitikai helyzetét tekintve korántsem tekinthető függetlennek, mivel fontosabb döntéseit más, idegen hatalmak befolyásolják.
Igény pedig lenne az Irak és Izrael közötti kapcsolatok normalizálására. Szeptember végén több mint 300 prominens személy kezdeményezésére találkozót tartottak Észak-Irakban, ahol többek között arról is szó esett, hogy a két ország közötti kapcsolatokat rendezni kellene és a közeljövőben akár Irak is csatlakozhatna az úgynevezett Ábrahám-egyezményekhez. A tanácskozás érdekes fordulatot vett, ugyanis a résztvevőket még az esemény alatt börtönbüntetéssel fenyegették meg és az iraki vezetés rendkívül ellenségesen reagált a kapcsolatok normalizálását célzó törekvésekre.
Az izraeli miniszterelnök, Naftali Bennett az esettel kapcsolatban elmondta: „Több száz iraki közéleti személyiség, szunnita és síita gyűlt össze, hogy békét követeljenek Izraellel...Ez a felhívás alulról jön, és nem felülről, a néptől és nem a kormánytól, és különösen fontos az iraki zsidókkal szemben elkövetett történelmi igazságtalanság elismerése. Izrael Állam kinyújtja felétek a karját a békéért”. Az iraki kormány is kiadott egy hivatalos közleményt, amelyben Musztafa al-Kázimí miniszterelnök közölte: „A gyűlés nem képviseli a lakosság és az iraki nép véleményét, hanem csak azokét, akik részt vettek rajta.”
A reakció hátterében nem az átlagos iraki állampolgárok állnak, hanem Irán és annak iraki milíciái, akik az országot platformként szeretnék használni a zsidó állam, az USA és mások elleni támadásokhoz. Egy iráni befolyástól mentes Irakban korántsem olyan biztos, hogy ilyen hevesen reagáltak volna az Ábrahám-egyezményekhez való csatlakozási lehetőségre. Az elmúlt két évtizedben a perzsa állam politikai irányvonala határozza meg Irak döntéseit.
