Amiről azonban kevesebb szó esik, azok a startupokat segítő intézmények és vállalatok világa. Holott egy-egy startup sikere gyakorta ezeken a szervezeteken múlik. Így az alábbi cikkemben az egyik ilyen szervezettípust, az accelerátorokat szeretném bemutatni és kontextusba helyezni.
Történet
Az inkubátorok története egészen 1959-re nyúlik vissza, amikor a Mancuso család egy régóta üresen álló gyárépületet szeretett volna kiadni egy kis amerikai városban. Mivel lehetetlennek látták a tulajdonosok, hogy egyetlen cég bérelje ki az épületet, ezért azzal az ötlettel álltak elő, hogy több kisebb cégnek adják ki az ingatlant. A bérlőknek lehetőségük volt rövid ideig is bérleni a részüket, emellett a rendelkezésükre állt még üzleti tanácsadás és titkárság is. Akkoriban főként csirke tenyésztők látták meg a modellben rejlő potenciált, akik baromfikat keltettek a területen, így született meg maga az inkubátor kifejezés. A 90es években terjedtek el aztán igazán az inkubátorok, ekkor főként a biotechnológiai, mikroelektronikai és az elektronikai berendezéseket gyártó cégek vettek részt ezen programokban. Az említett ágazatokra mind jellemző volt, hogy meglehetősen tőke és helyigényesek, valamint az ötlet megszületésétől az első fogyasztóig akár évek is eltelhetnek, így jelentős befektetésekre szorultak és rövid távon minimális profitot eredményeztek.
Később a technika fejlődésével és az informatikai berendezések költségének csökkenésével egyre több IT céget alapítottak világszerte és számos inkubátor kezdett el ezen startupokra fókuszálni. A 90-es évek végén jellemző volt még a korábbi modell alapján, hogy a startupok aránytalanul magas befektetéseket kaptak, miközben magas volt a kockázata annak, hogy kudarcot vallanak. Ez az időszak fémjelezhető a dotkom lufi kifejezéssel, amelynek végét a 2000-es válság jelentette, amikor is összeomlottak a tőzsdei piacok a befektetők által, a technológiai cégek iránt tanúsított túlzott optimizmus miatt. Ezt követően az internetalapú vállalatok iránti láz egy kicsit lejjebb hagyott. A válságból való kilábalás után 2005-ben Paul Graham, korábbi sikeres startuper, megalapította az Y Combinator-t a Boston melletti Cambridge-ben. Az ötlet mögött többek között az állt, hogy az elektronikai eszközök ára még alacsonyabb lett, így olcsóbbá vált egy-egy startupot finanszírozni, valamint, hogy a fejlett technológiai vállalatoknak ebben az időben már kedvezőbb volt felvásárolni egy-egy technológiát vagy üzletrészt, mint megalkotni. Emellett a válságot követően nehezebbé vált a fiatal vállalatoknak befektetőket szerezni, így Mr. Graham meglátta a lehetőséget ebben és szerette volna segíteni a fiatal, ám tehetséges vállalkozókat. A modell sikeresnek bizonyult, ugyanis a mai napig a legsikeresebb acceleratornak mondhatja magát az Y Combinator. Ezt igazolja, hogy több mint 3000 startuppal foglalkoztak már: többek között az Airbnb is Mr. Graham-nek és csapatának köszönheti a sikerét, ugyanis a feladás határán ők segítették a céget, hogy globálisan is komoly sikereket érjenek el.
A 2000-es évek végén és a 2010-es években soha nem látott mértékben növekedett a vállalkozási kedv a világon, 2012-ben már 400 millió vállalkozó volt a világon, 2021-re ez a szám már elérte 580 milliót. Ezzel együtt az acceleratorok száma is jelentősen növekedett, alapvetően a Paul Graham által megalkotott mintára. 2018-ra az International Business Innovation Association szerint 7000 accelerator működött a világban, amely jól mutatja, hogy a sikerét ezen szervezeteknek.
Mik a fő jellegzetességeik egy acceleratoroknak?
Ha meg akarjuk ismerni az acceleratorok működését, akkor érdemes szintén az inkubátorokból kiindulni, ahogy a történeti kitekintésnél is és egy összehasonlítást tenni. Az összevetést 5 terület mentén érdemes vizsgálni, amelyek alapjaikban határozzák meg a működésüket: a céljuk, az általuk nyújtott szolgáltatások, a programok hossza, a résztvevő vállalatok száma, valamint az üzleti modelljük.
Az első, talán legfontosabb különbség a célokban keresendő. Az inkubátorok, a nevükhöz mértén azzal a filozófiával működnek, hogy a feltörekvő, fiatal vállalkozásokat megvédjék a piac viszontagságaitól és egy nyugodt környezetben tudjanak fejlődés és növekedést tegyenek lehetővé. Ezzel szemben az acceleratorok célja, hogy rövid idő alatt felgyorsítsák a nagy potenciállal rendelkező vállalkozás fejlődését és intenzíven minél nagyobb tudást adjanak át, amely a sikerhez közelebb viheti őket. Tehát a célok tekintetében a különbség a sebességben fedezhető fel elsősorrban, amely a történeti kitekintés után logikusnak tűnik.
A legkézzelfoghatóbb különbség a szolgáltatások terén mutatkozik meg, amely a célokból is következik hiszen az accelerátorok szemináriumok, workshopok segítségével adnak át egy megszabott tudásanyagot, természetesen egyénekre szabva. Ezzel szemben az inkubátorok esetében kevésbé szervezett, egyes irodalmak szerint ad-hoc workshopok segítségével szereznek a csapatok új tudást, péládul jogi vagy pénzügyi területen. Igen szignifikáns különbség még, hogy az accelerátorok esetében egy tapasztalt mentori háló is segíti a cégeket, míg az inkubátorok esetében ez jóval ritkább. Sok startup pont a mentorok miatt dönt úgy, hogy jelentkezik egy-egy ilyen programba, ugyanis ebben a fázisban nagy szükségük van megerősítésre, építő javaslatokra tapasztalt startuperektől vagy szakemberektől. Végül, ami összeköti őket, ahogy 1959-ben, úgy napjainkban is: az a közös használatú iroda, amelyet a résztvevők mind a két típusú program esetében igénybe vehetnek. Ez segíti az úgy nevezett „peer-to-peer” tanulást, azaz a csapatok egymástól tudnak tanulni, egymást problémáiból kiindulva megelőzhetnek nehézségeket, valamint a kapcsolati hálójukat is bővíthetik.
A céloknál már utaltam rá, hogy az inkubátorok jóval hosszabb ideig kísérik a startupokat, mint az acceleratorok. Az utóbbi esetében átlagosan 3-6 hónapos intenzív időintervallum a jellemző, például a már említett Y Combinator esetében mind a mai napig 3 havonta cserélődnek a startupok. Az inkubátorok esetében ez a szám 1 és 5 év között mozog. Ez azt is mutatja, hogy a két típus nem helyettesítője egymásnak, sokkal inkább kiegészítik egymást, ugyanis az accelerátorokra jellemző munka nem fenntartható hosszú távon.
Ahogy a programhosszban, úgy a résztvevő csapatok számában is jelentős különbség van. Az acceleratorok esetében minden 3-6 hónapos úgy nevezett „cohort” esetében óriási verseny folyik, mivel a legjobb 10-25 csapat kerülhet be. Ez a válogatás komoly, több körös felvételi folyamatot jelent. A már sokat emlegetett Y Combinator esetében a bekerülési ráta 1,5-2%. Ellenben az inkubátorok esetében a létszámkorlát nem ennyire szabályozott, valamint a ciklikusság hiánya miatt nincsenek is „cohort”-ok.
Végezetül nem kerülhető meg az üzleti modell kérdésköre. Az acceleratorok esetén két típust érdemes elkülöníteni: privát finanszírozású és támogatott programokat. Közös bennük, hogy a részt vevő csapatok általában a program időtartamára támogatást kapnak, nagyjából akkora összeget, amely a csapat megélhetéséhez szükséges, azaz csak a fejlődésre és tanulásra kell fókuszálniuk. A magán acceleratorok esetében a finanszírozásért cserébe a startupok részesedést adnak, amely a későbbiekben sikeres fejlődés esetén osztalékot fizet. A támogatott programok mögött általában állami intézmények, egyetemek állnak, azaz a startup tulajdonosai teljes mértékben az alapítók maradnak.
Az inkubátorok esetében gyakori, hogy a részt vevő csapatok bérleti díjat fizetnek az iroda használatáért és nem részesülnek anyagi támogatásban.
Magyar vonatkozások
Hazánkban is egyre több startup jelenik meg, így a támogató intézmények is fejlődésnek indultak. Ezért fontos megismerni az acceleratorok hazai vonatkozásait.
A fintech szektor támogatására az MKB Bank megalapította az MKB Fintechlab-ot, amely 2016 óta minden évben 6-10 feltörekvő csapatot támogat, közülük számos vállalat a Bank hosszútávú partnerévé vált.
Egy másik kiemelt szereplője a hazai startup ökoszisztémának az OXO Labs, amely 2 hónapos programja során szektortól függetlenül 5 startupot készít fel évente későbbi befektetésekre és fejlődésre.
Még számos példát ki lehetne emelni itt, azonban fontos látni, hogy a vezető accelerátorok itthon milyen alacsony számú „cohortokat” hoznak létre. Ez jól mutatja, hogy az itthoni ökoszisztéma fejlődése még várat magára.
Konklúzió
Összességében elmondható, hogy az accelerátorok a startupokat segítő első intézményekből, azaz az inkubátorokból fejlődtek ki, amelyek kevésbé intenzívebb szolgáltatásokat nyújtanak, hosszabb idő alatt. Azonban a közös fejlődési szakasz miatt számos közös vonás is megmaradt, például a „peer-to-peer” tanulás kiemelt jelentősége.
