A magyar-román jégkorong válogatott mérkőzéseknek azonban mindig különleges érzelmi tartalmat ad, hogy a román válogatottban az 1930-as évek kezdetétől – változó arányban – szerepelnek magyar, elsősorban székelyföldi játékosok. A magyar győzelemmel végződő meccs után elhangzott székely himnusz miatt jelentkező indulatos román reakciók a magyar médiában is komoly visszhangot kaptak, igazolva az erdélyi, székelyföldi jégkorong jelentőségét. A konfliktusban a sportág helyi identitásban betöltött szerepéről sokan véleményt nyilvánítottak, amely mellett csak korlátozottabb szerepet kapott az az álláspont, ami
„Több mint jégkorong” – a csíki jégkorong közösségi háttere
Romániában 1924 során két városban jelent meg új sportágként az akkor Kanadában és az Egyesült Államokban már professzionális keretek között működő jégkorong. Január elején Brassóban két csapat is alakult (az egyiket katonák alkották, a másikat egy tanár szervezte elsősorban focistákból a téli hónapokra), Bukarestben az év végén jött létre az első csapat. Az 1920-as, 1930-as évtized fordulóján a sportág egy új városban jelent meg a Hargita lábánál.
A csíkszeredai jégkorong kialakulását, helyi identitásba történő beépülését több cikk és könyv is részletesen feldolgozta, amelyek kiemelik, hogy a sportág különleges helyi szerepét több jellegzetesség alapozta meg. A hosszú és hideg telek következtében a téli sportágaknak, köztük a korcsolyázásnak már a 19. század végén komoly háttere volt a városban. Az 1920-as évtized sajátos történelmi időszakot jelentett, a nagyromán állam megteremtésére irányuló célok az I. világháború után komoly sikereket értek el, a csíki jégkorong pedig a maga idején egy olyan „civil” kezdeményezés volt, amit nem az új, idegen állami akarat teremtett, hanem egy helyi közösségi kezdeményezésből nőtt ki. A „mítosz” szerint Vákár Lajos és néhány barátja egy kanadai jégkorong mérkőzésről tudósító híradófelvétel után jutott arra a következtetésre, hogy „ilyet mi is tudunk”. A csíki jégkorong alapításakor nem a kortárs, már professzionális kanadai jégkorong modelljét követte, hanem – valószínűleg nem tudatosan – a 19. századi amatőr, helyi kisközösségi identitáshoz kapcsolódó kanadai csapatokra hasonlított. A jégkorong gyakorlatilag hasonló szerepet töltött be mint néhány évtizeddel korábban a labdarúgás Közép-Európában: olyan csapatsportágként jelentkezett, ami lehetővé tette, hogy egy közösség teljesítményével olyanok is azonosulhassanak, akik az események passzív követői, nem lépnek pályára, nem tartoznak a csapat bővebb keretéhez sem.
A csapatot gyorsan felkarolta a helyi polgári, vállalkozói kör, azonban az önkéntes szerveződés évtizedeken át központi jelentőségű maradt. A közönség és a játékosok között erős érzelmi kapcsolat alakult ki, a játékosok a pályán kívül is egy baráti kört alkottak, az 1930-as években pedig (elsősorban a csapat tagjainak párjaiból szerveződve) női csapat is létrejött a városban. Ez az erős közösségi meghatározónak bizonyult több további erdélyi csapatban (pl. Gyergyószentmiklós, Kolozsvár, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy), amelyek szervezésében a városból elköltöző csíki játékosok és edzők meghatározó szerepet töltöttek be.
Hova álljanak a székelyek – román válogatottnak?
Bár a csíkszeredai csapat az 1930-as években egyre szervezettebbé vált, a bukaresti klubok jobb körülményeket kínáltak, több külföldi utazásra nyílt lehetőségük, egyben nagyobb valószínűséggel érkezett válogatott meghívó játékosaiknak. Bár Trianont kezdetben sokan ideiglenes helyzetnek gondolták, az erdélyi sportolóknak az adott keretek között kellett érvényesülniük, ezért már az klub történetének első évtizedében többen is elfogadták a bukaresti játéklehetőséget, illetve a román válogatottban is pályára léptek. A csíki jégkorongban ekkor a helyi közösséghez tartozás, lokális identitás kifejezése töltötte be a központi szerepet, ami csak az 1960-as évektől kapott fokozatosan etnikai tartalmat és vált a magyar-román rivalizálás elemévé.
A II. világháború után egy rövid időre Csíkszereda vált a román jégkorong elsőszámú központjává. 1945-1946 telén Bukarestben nem alakítottak ki egyetlen jégpályát sem, ezért a fővárosi román csapatok is a Székelyföldre költöztek erre a szezonra. Ennek ellenére az új politikai körülmények sportot is érintő természete a jégkorongban is fokozatosan érzékelhetővé vált.
Bár a klub az 1960-as évek közepéig több bajnoki címet is nyert, Csíkszeredában épült fel az ország első jégcsarnoka, a változó politikai környezet egyre hátrányosabban érintette a csíkszerdai jégkorongot. A legjobb játékosokat rendre bukaresti csapatokhoz „közvetítették” és a játékvezetők tevékenysége is egyre gyakrabban hátráltatta a csíkiakat, ami azt eredményezte, hogy a csapat jobb volt a mezőny többségénél, azonban a két kiemelt bukaresti klubot (Steaua és Dinamo) évtizedeken át nem tudta megelőzni. A politikai alternatíva hiánya, a véleménynyilvánítás és a közéleti cselekvés korlátozása azt eredményezte, hogy a kialakuló „közösségi űrt” a csíkszeredai mérkőzések töltötték be az 1960-as évektől. Ahogy a román kommunista diktatúra egyre látványosabban fordult a kisebbségek ellen, úgy erősödött a magyar-székely identitás kifejezésének üzenete, amit csak fokozott, hogy sokan a bajnoki címek elmaradását is a politikai elnyomás egy sajátos elemének tekintették.
Az 1960-as évektől kibontakozó fordulat ellenére a román jégkorong nem tudta és valószínűleg nem is akarta teljesen nélkülözni a csíki közeget. A székely játékosok világversenyről világversenyre jelen voltak a román válogatottban, és csak kevesek választották a magyarországi vagy nyugati emigrációt, ami az akkori keretek között nagy valószínűséggel a sportolói karrier végét jelentette volna. Ráadásul abban az időszakban a román jégkorong válogatott a magyar előtt járt. Bár a magyar válogatott 1964-ben szerepelt a téli olimpián, a jégkorongot a magyaroroszági kommunista vezetők hosszú időn keresztül marginális sportágnak tekintették, aminek fejlesztésére minimális erőforrást biztosítottak. Románia rendre magasabb világbajnoki osztályban szerepelt, válogatottja pedig ebben az időszakban négy téli olimpián is részt vett, soraiban sok székelyföldi játékossal.
„Sajátos dopping” – a magyarországi és székelyföldi jégkorong egymásra találása
Bár a székelyföldi jégkorong miliőjéből néhányan már az 1980-as években Magyarországra költöztek (pl. Kercsó Árpád) az igazán jelentős változást a kommunista rendszer összeomlása hozta el. 1990-től csíki és gyergyói játékosok, edzők több hullámban szinte minden akkori elsőosztályú csapatnál megjelentek, ami minőségi ugrást is eredményezett, majd a 2000-es évekre a személyes kapcsolati hálók a magyar jégkorong szerves részévé változtatták az erdélyi jégkorongot. A legtehetségesebb játékosok közül többen már középiskola előtt magyar klubokhoz igazoltak, a magyar klubokban sikeresen beilleszkedő, később edzői pályán maradó játékosok (pl. Bartalis József, Sofron Árpád) gyermekei pedig már Magyarországon nőttek fel (pl. Bartalis István, Sofron István). Mindkét folyamat azt eredményezte, hogy az erdélyi születésű játékosok számára a magyar válogatott egyre reálisabb és vonzóbb alternatívát jelentett a románnal szemben. A kedvezményes honosítás lehetősége 2010-től pedig végképp lebontotta a korábbi határokat a két közeg között.
Ennek ellenére a magyar jégkorong nem „lerabolta” Erdélyt, elsősorban Székelyföldet, hanem a magyar bajnokságba történő bekapcsolással megmentette a régióban a sportág profi szintjét az összeomlástól. A 2000-es években kialakított magyar bázisú közös liga (MOL, majd Erste Liga) vonzerejét és lehetőségeit mutatja, hogy több szezonra Kárpátokon túli román csapatok (Steaua Rangers, Dunărea Galați) is csatlakoztak. Csíkszereda és Brassó, majd az utóbbi években Gyergyószentmiklós nézőszám és játékerő szempontjából egyaránt a liga legértékesebb csapatai közé tartozik. Jelenleg a három erdélyi csapat párhuzamosan játszik a magyar bázisú ligában és a román bajnokságban, utóbbi gyakorlatilag értelmét veszítené nélkülük. Az idei divízió I-es világbajnokságon szereplő román válogatottban mindössze három játékos érkezett más klubcsapattól. Lényegében 11 erdélyi magyar, 2 csíkszeredai születésű és nevelésű román, valamint erdélyi klubokban szereplő, honosított játékosok (oroszországi, ukrajnai, szlovákiai születésűek) alkották a román keret alapját. A magyar válogatottban ezúttal 3 erdélyi születésű és 2 honosított játékos (1-1 kanadai és finn) lépett jégre.
A két bajnokságban szereplő erdélyi csapatok egyik legfontosabb utánpótlás bázisa továbbra is Székelyföldön található, ahol nem etnikai alapon, hanem tehetség szerint biztosítanak fejlődési lehetőséget. A Sportklub sikertörténetek 21. századi, új személyisége Eduard Casaneanu, aki Csíkszeredában született és 2016-ban a téli ifjúsági olimpián Románia első aranyérmét nyerte a téli sportágak világában (akkor az ifjúsági téli olimpia programjában a jégkorong „egyéni” versenyszámként, különböző ügyességi és gyorsasági feladatok kombinációjaként szerepelt) és jelenleg is a klub játékosa. A helyi hagyományok ápolása és 21. századi nemzetközi versenyképességének biztosítása céljából, magyar állami támogatással jött létre a Székelyföldi Jégkorong Akadémia, amely 2016-tól foglalkozik utánpótlásneveléssel, elsősorban az erdélyi klubok számára. Az Akadémiához közvetlenül kapcsolódik a román élvonalban 2018-tól szereplő Sapientia U23 csapata, valamint együttműködik további négy elsőosztályú klubbal: a három Erste Ligában is szereplő csapat mellett 2021-től a kézdivásárhelyi Háromszéki Ágyúsok is építhetnek az Akadémia játékosaira. Ez a helyzet egyúttal azt is tükrözi, hogy a romániai jégkorong centruma jelenleg egyértelműen Erdély: a 8 profi klub közül 5 a régióban található, ahogy az ország legjobb hátteret biztosító utánpótlásnevelő intézménye is, a dobogós helyekért zajló verseny pedig évek óta a Brassó – Csíkszereda – Gyergyószentmiklós hármasról szól.
Az erős erdélyi sport veszély vagy lehetőség?
A román sportvezetők és sportrajongók frusztrációja sok szempontból érthető. Az egykor gazdag és sikeres román sportélet nem csak jégkorong terén épült le a rendszerváltást követő évtizedek során. Románia 1984-ben a kommunista blokk többségével ellentétben részt vett a los angelesi nyári olimpián és a második helyen végzett az éremtáblázaton, 53 éremmel, amiből 20 volt arany. 1992-ben a nyári olimpián 172, a téli olimpián 23 sportolót indíthattak. A 2021-re halasztott tokiói nyári olimpián már csak 101, a 2022-es pekingi téli olimpián pedig 21 sportoló képviselte az országot. A létszám mellett az eredmények is visszaestek. Az egykor kiemelkedő román tornából vagy atlétikából szinte semmi sem maradt, ahogy csapatsportok terén sem tudnak régóta komoly sikert felmutatni (bár a román férfi labdarúgó válogatott szerepelt Tokióban, azonban nem tudott továbblépni a Dél-Korea, Honduras, Új-Zéland hármassal alkotott csoportjából). 2021-ben 1 arany és 3 ezüst; 2016-ban 1-1 arany és ezüst, 2 bronz; 2012-ben 2 arany, 4 ezüst és 1 bronz alkotta a román éremkollekciót.
A problémák azonban nem csak a sportolók eredményeiben érzékelhetők. Novák Eduárd RMDSZ-es sportminiszter több alkalommal is kritizálta a szakszövetségek vezetőinek mentalitását, a finanszírozási anomáliákat és a sportszakmai háttér biztosításának hiányosságait. A román sport problémáival szemben egyre élesebb kontrasztot képeznek azok a klubok, amelyek esetében a helyi, nemzetiségi identitás képviselete modern üzleti és marketing szempontokkal, komoly létesítményekkel, sporttudományi háttérrel és természetesen ezekhez szükséges tőkével is rendelkeznek. Női kosárlabdában a sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC, férfi jégkorongban a már többször említett erdélyi hármas vált ennek köszönhetően „piacvezetővé”. Labdarúgásban a magyar alapítású, történelmi múlttal rendelkező (pl. UTA Arad) és az új, 21. századi profi körülményeknek megfelelő klubok (pl. Sepsi OSK) egyaránt a bajnokság sikeres, meghatározó csapataivá váltak. A Sepsi OSK május 19-ei kupagyőzelme a legújabb bizonyítéka ennek a folyamatnak.
Természetesen a professzionális, sikerorientált csapatok nem engedhetik meg maguknak, hogy kizárólag etnikai alapon állítsák össze játékoskeretüket, stábjukat (ahogy erre a nyugati, hasonló identitással rendelkező klubok döntő többsége is képtelen). A profi csapat sikerei, valamint a hátteret biztosító akadémiák ennek következtében olyan lehetőséget jelentenek az adott térség, helyi közösség számára, amit csak kevés szervezet képes megteremteni. Komoly üzleti szervezetként fontos szereplői a helyi gazdasági életnek, megkerülhetetlenek sportszakmai szempontból, a helyi közösséget pedig a szórakozási lehetőségek biztosítása mellett más módon is erősíthetik. Bár nem minden akadémián nevelkedő fiatalból lesz profi sportoló, nem minden profi csapatban szereplő játékos ér el kiemelkedő eredményeket, aki kötődik ezekhez a klubokhoz mégis azt érezheti, hogy kapott valami különlegeset a magyaroktól, etnikai és vallási kötelékektől függetlenül. Ez lehet ifjúsági téli olimpiai bajnoki cím, kupagyőzelem vagy csak egy olyan mérkőzés, ami egész életre szóló élményt nyújt. Ilyen közösségek nélkül a magyar, az erdélyi és a román is sport is sokkal szegényebb lenne, az erdélyi sport elleni fellépéssel a román sportvezetők pedig elsősorban a román sportéletnek okoznának károkat.
