Abe Shinzo lemondása után a Liberális Demokrata Párt (LDP) 2020. szeptember 14-én Szuga Josihide volt kabinetfőtitkárt választotta Japán miniszterelnökévé, aki több mint háromszoros szavazatszámmal nyert a többi jelölttel, Kishida Fumio egykori külügyminiszterrel, illetve Ishiba Shigeru volt védelmi miniszterrel szemben. Szugától azt várták, hogy politikájában Abe nyomdokain halad majd tovább, ám a „fokozódó nemzetközi helyzet” miatt új irányokba is nyitnia kellett.
Meglepő lépések
Az új miniszterelnök nem sokkal beiktatása után szokatlan bejelentést tett: hajlandó feltétel nélkül találkozni Kim Dzsongunnal egy komoly diplomáciai áttörés elérése érdekében. Szuga az Észak-Korea által az 1970-es, ’80-as években elrabolt 17 japán sorsát is a szívén viseli, tárgyalni akar erről a kérdésről is. Emellett Észak-Korea nukleáris erejével és ballisztikus rakétatesztjeivel veszélyt jelent Japánra, ám a szigetország befolyása nem elég ahhoz, hogy változást érjen el. Így az USA-Észak-Korea denuklearizálásról szóló beszélgetések szorgalmazásán és az ENSZ-ben történő lobbizáson kívül nem nagyon tehet mást. Szuga támogatja Észak-Korea részvételét a 2021-es (?) Tokiói Olimpián, mert ez kiváló diplomáciai lehetőség lenne arra, hogy tárgyaljon az Egyesült Államok, Kína, Oroszország, és Dél-Korea vezetőivel.
Szuga Oroszország felé is nyitott: fel akarja oldani a két állam között régóta húzódó területi konfliktust, a Kuril-szigetek problémáját. A Japán északi részén található szigetlánc négy szigetének hovatartozása vitatott: hivatalosan Japánhoz tartoznak, de a második világháború végén a Szovjetunió illegálisan elfoglalta őket. Egyik fél sem engedett eddig, így a békeszerződést 1956 óta nem sikerült aláírni a két ország között. A területi nézeteltérés ellenére politikai, gazdasági és kulturális együttműködés is várható a két ország között.
Regionális szövetségesek
Japánnak ellensúlyoznia kell Kína hatalmát a régióban, ehhez regionális szövetségesekre van szüksége. Kezek között vannak igazán hasznos, illetve stratégiai szempontból elkerülhetetlen szövetségek is.
Igazi ellenpólust jelent Kínával szemben a CPTPP (Átfogó és Előremutató Csendes-óceáni Partnerség) szabadkereskedelmi egyezmény, mellyel Japán az ázsiai csendes-óceáni térségben elnyerte kereskedelmi vezető szerepét. A Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) a Dél-kínai-tengert körülvevő országokat foglalja magába. A velük való kapcsolat stratégiai jelentőségű Japán számára a FOIP (Free and Open Indo-Pacific) eléréséhez és Kína visszaszorításához, noha ezekért a kapcsolatokért versenyre kell kelnie Kínával. A FOIP Japán, USA, Ausztrália, és India együttműködése, mely Kína „Egy övezet, egy út” (One Belt One Road Initiative, OBOR) stratégiája ellensúlyozására született. Kína többször nehezményezte már a FOIP létrejöttét, mint ellene alakult szövetséget, nem alaptalanul. A FOIP hátterében a QUAD (Quadrilaterális Biztonsági Párbeszéd) áll, mely Japán, India, Ausztrália és az Egyesült Államok biztonsági szövetségeként Kína befolyásának korlátozására hivatott, illetve Amerika továbbra is aktív szerepvállalásának biztosítása a célja a régióban. Ebben a szövetségben Japán – mondhatni – egyenlő fél a hazai terepnek köszönhetően. Japán számára kulcsfontosságú a FOIP bővítése, kezdve két ASEAN-tagállammal, Vietnámmal és Indonéziával. Vietnam az ASEAN jelenlegi elnöke, Indonézia pedig a G20 egyetlen délkelet-ázsiai tagja. A két ország a dél-kínai-tengeri konfliktusban és Észak-Korea ügyében is érintett, és segíthetnek Japánnak Kína szerepének ellensúlyozásában.
Van azonban egy fórum, ahol Japánnak muszáj fejet hajtania: a Regional Comprehensive Economic Partnership (RCEP) a világ legnagyobb kereskedelmi szövetsége, mely a TPP (Transz csendes-óceáni Partnerség) konkurenseként indult, Kína kezdeményezésével. A hatalmas szövetség a világ GDP-jének és lakosságának 30 százalékát foglalja magába. A partnerséghez Japán Kína vezetése miatt csak azután csatlakozott, miután Biden nyert az amerikai elnökválasztáson, és valószínűvé vált, hogy az USA kevésbé lesz jelen a térség folyamataiban. Japán attól tart, hogy Kína a szövetségen belül túlzott hatalomra tör majd és agresszíven fogja érvényesíteni érdekeit. Szuga nem tehet jobbat, mint hogy megpróbál ez ellen tiltakozni a szövetség CPTPP tagjaival együtt. Ebben az egyezményben Japán nem vezető, a hatalmi viszonyok miatt viszont nem tehette meg, hogy kimaradjon egy stratégiai szövetségből, melyben Kína sok országra gyakorolhat nyomást.
Szugának talán sikerül javítania a dél-koreai kapcsolaton is, mely sokat romlott az elmúlt időben. A rossz viszony negatívan hat a gazdaságra és a biztonságpolitikára is, akadályozza az USA-Japán-Dél-Korea szövetséget, mely a kelet-ázsiai biztonság gerincét képezné Észak-Koreával szemben. Szuga feladata, hogy feloldja a két ország közti történelmi ellentéteket, és szerencsére úgy látszik, ebben a dél-koreai vezető is partner. A kapcsolat normalizálására azért is szükség van, mert az idénre tervezett Kína, Dél-Korea és Japán közti trilaterális találkozó nem valósulhat meg ebben a feszült környezetben.
Nagyhatalmi hintapolitika
Szuga célja, hogy Kínával stabil kapcsolatrendszert építsen ki. A gazdasági kooperáció elengedhetetlen a két ország között: a GDP szerint Kína a világ második, Japán a harmadik legnagyobb gazdasága, de csak akkor működhetnek együtt, ha sikerül a két ország közti bizalmat felépíteni. Új közös pontként jelenik meg a 2050-re kitűzött klímaneutralitás: Japán 2050-re az üvegházhatású gázok kibocsátását szeretné megszüntetni, Kína pedig 2060-ra akar szén-dioxid-semlegessé válni. Ugyanakkor Japánnak ellensúlyoznia kell Kína befolyását, ami nem lesz könnyű. A Dél-kínai-tengeren továbbra is fennhatósági viták vannak a két állam között, és Kína növekvő militarizációja sem kecsegtet sok jóval.
Szuga szeretné az USA-Japán kapcsolatot, biztonsági szövetséget is szorosabbra fűzni. A Trump által hirdetett „America first” politikával szemben a demokrata Biden részéről visszafogottabb Kína-ellenesség várható: bizonyos kérdésekben gátat szabnak Kína erőszakos hatalomra törekvésének, másban viszont (ahol lehetséges) kooperációra számíthatunk.
A kereskedelmi háború folytatása Biden alatt is várható, ezáltal Japán mint Kína egyik fő gazdasági partnere, azt remélheti, hogy sikerül Pekinget megzaboláznia. Ehhez Szuga bővíteni akarja a FOIP-tagságot és mélyíteni kapcsolatát Ausztráliával, valamint az Európai Unióval. A Japán-Kína kapcsolatot nagyban befolyásolja az USA-Kína viszony, így ez elég aszimmetrikus és egyenlőtlen helyzet Japán számára. Ezért is fontos a szigetországnak az EU-val, mint regionális nagyhatalommal való szövetsége.
A Covid és az EU-Kína közti feszültség megvilágította, hogy az EU és Japán közös külpolitikai célja a nemzetközi rend fenntartása és a multilateralizmus. Az Abe által kötött EU-Japán Stratégiai Partnerségi Egyezmény (SPA) és a gazdasági (EPA), valamint fenntarthatósági egyezmény folytatásaként Szuga is hangsúlyt fektet ezekre a kapcsolatokra, amint az Európai Tanács elnökével folytatott telefonbeszélgetése is mutatja: az EU és Japán együtt fognak dolgozni a FOIP-on – ellensúlyozva Kína és az USA szerepét a térségben.
Marad-e Japán a nagyhatalmak színpadán?
Szuga Josihidének áttörő eredményeket kell elérnie ahhoz, hogy újraválasszák 2021 októberében. Japán sikere nagyrészt attól függ, hogy Szugának sikerül-e megtalálnia az egyensúlyt Kína és az USA között. A miniszterelnökön és eredményes kapcsolatépítésén, multilaterális diplomáciáján múlik, hogy Japán fennmaradhat-e, mint nagyhatalmi szereplő. A belpolitikai problémák azonban rányomják bélyegüket a miniszterelnök munkásságára, hiszen az elöregedő társadalom okozta demográfiai válság, a koronavírus-járvány gazdasági hatásai és a továbbra is stagnáló japán gazdaság olyan nehézségek, melyekkel nem lesz könnyű megbirkózni.
A szerző az MCC Nemzetközi Kapcsolatok Iskolájának diákja, az írás a DiploMaci Blog rovatban jelent meg.
Borítókép: szabadeuropa.hu
