Az építőanyagok árának emelkedését elsősorban a járvány, majd az utána következő hirtelen újraindulás mozgatja. A cement, fa, vas és más nyersanyagok azonban várhatóan akkor sem lesznek lényegesen olcsóbbak, amikor a világ visszazökken a helyére, mert a klímavédelem érdekében a bányászat és az ipar okozta környezeti költségek egyre jobban beépülnek az árakba. A nyersanyagokra fordított pénz aránya az építőiparon belül azonban akár csökkenhet is, hiszen az épületek és az építkezések egyre technológiaintenzívebbek lesznek, a munkaerő költsége és az ingatlanok ára is folyamatosan nő.

A járvány, a klímavédelem és a technológiai változások következtében az építőanyag-ipar és az építőipar szabályozási környezete és belső viszonyai alaposan átalakulhatnak. A magyar gazdaság ebből akkor kerülhet ki nyertesen, ha vállalkozásaink sikeresen igazodnak ehhez az átalakuláshoz, képesek beleszólni az európai gazdaság ágazati viszonyainak és szabályainak alakításába.

Csak egy szokásos piaci felfordulás?

Az építőanyagok ára az egész világon elszállt. Hirtelen emelkedő, soha sem látott árakról írnak a portálok mindenütt (Itt egy  angol, egy amerikai, egy osztrák, egy német példa.) Az okok egy része globális: a járvány alatt leálló gyártás, a vírusból való szabadulás után hirtelen megélénkülő kereslet, a világszintű kereskedelem fennakadásai. A másik mozgatók pedig olyan helyi sajátosságok, amelyek hatása világszerte érezhető: a fát megtámadó károkozók Európában, túl hideg tél Texasban, növekvő nyersanyag-felhasználás Kínában. A következmények pedig eléggé kézzel foghatóak: nehéz helyzetbe kerülő kisvállalkozások, a nyaralás költségeit is benyelő lakásfelújítások, dráguló lakások.

A magyar sajtóban is hasonló tudósításokat olvashatunk. A helyzet kezelése is a világ megszokott rendjét követi: az érintett iparágak figyelmeztető jeleket küldenek. A kormány egyrészt a piaci zavarok kihasználására épülő haszonszerzés megnehezítésére, illetve a hazai kapacitások védelmére és aktivizálására törekszik, a költségeken pedig kénytelen megosztozni a felújító, új lakásra váró polgár, a vállalkozó és az állam.

Összességében megy a világ a saját útján: hirtelen változások, hirtelen ármozgások, a hatások kezelésére törekvő politikák, nyertesek és vesztesek, új egyensúly a nyersanyagárak piacán, alkalmazkodó építőipar.

Azonban, mint minden történetnek, ennek is vannak komoly következményei. Változások és tanulságok, amelyek hosszú ideig velünk maradnak.

A koronavírus költségeit még hosszú ideig fizetjük

Hiába kerültek a járvány eddigi hullámai 5000 milliárd forint körüli összegbe, ezzel még nincs vége. 

Két tetemes költségű feladat még előttünk áll: az újraindulás és a hasonló veszélyhelyzetek megelőzésének költsége.

  • Az újraindulás, a gazdaság normális működéséhez való visszatérés érdekében gazdaságélénkítő csomagok, ágazati reorganizációs programok készülnek mindenhol a világon több ezer milliárd dolláros, eurós költségvetésekkel. Emellett a cégeknek, családoknak is komoly költségeket jelent a normális kerékvágásba való visszatérés.
  • A járványkockázat kezelésének költségei sem kisebbek: Ki kell építeni a várható jövőbeli betegséghullámok elleni védekezés népegészségügyi rendszereit. A vállalkozásoknak növelni kell tartalékaikat, párhuzamos beszerzési forrásokat, diverzifikáltabb működést kell kialakítaniuk. A városoknak, családoknak be kell rendezkedniük a potenciális karanténhelyzetekre.

A karantén feloldása utáni építési boom, a szállítási láncok megbolydulása következtében tapasztalható építőanyagár-növekedés lényegében az újjáépítési költségek egyik megjelenési formája. Az értékláncok átrendezésből következő beruházások, a járványállóbb városok, lakások kialakításának ráfordításai pedig a kockázatkezelési költségekhez sorolhatóak.

Ha elfogadjuk azt a megközelítő becslést, hogy a járvány közvetett kára, az újraindulás költsége és a kockázatkezelő alkalmazkodás ára nagyjából ugyanannyi, akkor a koronavírus járvány teljes költségei az egy évi nemzeti termék harmadára fognak rúgni. Sokféleképpen fogjuk ezt a tetemes összeget megfizetni: adóban, elmaradt bevételben, a piaci viszonyok átalakulásában. Ezen utóbbi egyik formája, hogy az építőanyagok drágábbak lettek.

A nyersanyagárak emelkedése nehezen fordítható vissza

A nyersanyagárak valószínűleg akkor sem térnek vissza a korábbi szintre, ha a világ visszaáll a normális kerékvágásba. Ennek nem csak az az oka, hogy az árak lefelé mindig nehezebben mozdulnak. Meghatározó világformáló erővé kezd válni a klímasemlegesség célja. Az EU és az USA 2050-re, Kína 2060-ra szeretné elérni, hogy az emberi tevékenységek ne növeljék a légkörbe kerülő széndioxid mennyiségét. Ez csak akkor lehetségesek, ha a nyersanyagelőállítás környezetkímélő technológiákra tér át, vagy ha ezekkel a szektorokkal szigorúan megfizettetik a környezeti károk költségeit. Ez pedig sok területen a költségek megtöbbszöröződéséhez vezethet. Ha komolyan vesszük a klímasemlegességi célt, akkor az építőanyag-iparban és más nyersanyagpiacokon tapasztalatható hirtelen árnövekedések csak előszelei egy készülő jelentős emelkedésnek.

Az építőipar átalakulása

Ami ezt a költségnövekedést elviselhetővé teszi, az az építőipar folyamatban lévő jelentős átalakulása. Ez az ágazat a hagyományos értelmezés szerint egy alacsony bérköltségű, viszonylag egyszerű technológiájú ágazat, ami új dolgokat: utakat, építményeket hoz létre egyszeri projektek keretében. Ez már régóta nincsen így, azonban a gyorsuló technológiai változások következtében ez teljesen egyértelművé válik.

Az alacsony bérköltség világának már rég vége.

A mindennapi beszélgetések egyik gyakori témája, hogy milyen magas áron nem lehet jó szakembert találni – a technológiák, anyagok bonyolultabbá válásával, pedig az építkezések egyre kevesebb részén elég egy jó erőben lévő betanított munkás. Az energiatakarékosság, a digitalizáció a házakat egyre bonyolultabb gépekké teszi, most már nem nagyon lehet kalákában felhúzni egy új család otthonát. A fejlesztésekről való gondolkozásban pedig egyre inkább felértékelődik a már meglévő ingatlanok felújítása, átalakítása, a korábbi lakó vagy iparnegyedek revitalizációja a zöldmezős építkezés helyett. Az átalakítások pedig nem egyszeri projektek, hanem lényegében véget nem érő megújítási feladatok.  

Mindezek következtében az építkezés egyre bonyolultabb, egyre több tudást igénylő, azaz fajlagosan egyre drágább lesz. Nem egy egyszerű vályogház építése drágul meg, hanem az kerül többe, hogy bonyolult technológiájú, a sokrétű igényekhez rugalmasan illeszkedő építmények készülnek – gyakran régi házakból. Gondoljunk csak bele, hogyan nézett ki és működött egy raktár 50 éve és most.

Ehhez nem csak speciálisabb alapanyagok, hanem célra gyártott részelemek kellenek. Az építőipar lényegében ideiglenesen kitelepülő összeszerelő üzemek rendszerévé válik. Ezzel együtt az építőipar működése, szerkezete is átalakul. Bonyolultabb, egymásra utaltabb, integráltabb lesz minden. Ez kikényszeríti az építőipari cégek technológiai és szervezeti átalakulását. Mást kell tudnia egy szakmunkásnak, másmilyen anyagokra van szükség, máshogyan kell árazni, projektet szervezni és tervezni.

Ugyanolyan mély átalakulásban van az építőipar, ahogy a szenzorokkal teleszórt, pontszerű permetezésre és locsolásra épülő, robotizált technikák felváltják a napszámosok világát a mezőgazdaságban, ahogy a fogyasztók profiljának mélyelemzéseire épülő digitális platformok kiszorítják, átformálják a kisboltokat.

Ebből a szempontból a nyersanyagok árának emelkedése egy nagyobb történet egyik eleme. Emelkedik az építőpari szakmunkások bére, egyre drágábbak a beépített technológiák.  A KSH adatai szerint 2011 és 2020 között a használt lakások esetében 1,8-szorosára az újaknál pedig 2,1-szeresére nőtt a négyzetméterenkénti ár. Valószínűsíthető, hogy az építési költségeken belül a nyersanyagokra fordított pénz aránya még az áremelkedéssel együtt is csökkeni fog. Egyrészt a jobb szervezés pótolja a drágább anyagot, másrészt a magasabb igények miatt több tudás és technológia épül majd be egy házba, harmadrészt az ingatlanok értéke is egyre magasabb. Innen nézve az építőipar szervezettségének, technológiai felkészültségének, újítási képességének növelése a kulcskérdés, a fa és a cement árának alakulása fontos, de nem sorsfordító.

Az építőipar belső viszonyainak átalakulása

A járvány, a klímavédelem és a technológiai átalakulás közepette nem egy egyszeri ársokkról van szó az építőanyagok piacán. Az áremelkedés egy alapos átrendeződés jele, melynek kapcsán mélyebb kérdések merülnek fel:

  • Hogyan oszlanak meg a járvány költségei a családok és a vállalkozások között?
  • Kit, hogyan és mennyire terheljen a klímasemlegesség megteremtésének ára?
  • Mi a hozzáadott érték megosztásának helyes aránya az átalakuló építőiparban?

Ezek a kérdések egyszerre merülnek fel nemzetállami szinten, a nagy gazdasági zónákon – számunkra az EU-n – belül, illetve globálisan.

Ebben a folyamatban az állam szerepe nem csak az egyensúlyt kisebb-nagyobb kiingásokkal mindig elérő gazdaság rendjének fenntartása, a hazai gazdasági szereplők nemzetközi versenyen belüli pozíciószerzésének támogatása. A járvány, a klímapolitika és a technológiaváltás világátrendező folyamatait kell összehangoltan menedzselni. Az építőipart érintő környezeti, ágazati szabályozás, a finanszírozási intézmények, az értékláncokon belüli íratlan és írott szabályok, stratégiai szövetségek alakulnak át.  

Nem a lapokat osztják újra, a játék szabályai változnak.

Olyan intézkedéseket, stratégiákat, fejlesztéseket dolgoz ki minden ország és vállalkozáscsoport, olyan együttműködéseket erősít meg azokat a konfliktusokat vállalja fel, amelyek révén sikeresebben képviselheti álláspontját annak a kérdésnek a megválaszolásában, hogy mi a tisztességes profit, mi a hatalmi pozíciók és haszonrészesedések értékláncokon belüli eloszlásának megfelelő módja.

A lakások, irodák, üzemcsarnokok árát nagyrészt a kereslet határozza meg, ebben egy olyan piacon, mint Magyarország nincs sok mozgástér. Jóval kevesebb lesz a beruházás, ha egy új üzem felállítása többe kerül nálunk, mint Lengyelországban. A családok nem tudnak drágább lakást venni, mint amit a jövedelmi helyzetük és a kamatok megengednek. Az épületeket felhúzó, felújító értéklánc adott árak melletti hozzáadott érték termelő képességét, azaz a termelékenységet kell erősíteni ebben a játszmában. 

Versenyképesség és pozícióépítés

Két tényező a meghatározó abban, hogy az ország építőipara milyen helyzetbe kerül az ágazat viszonyait és szabályait újraíró politikai-gazdasági folyamatokban. Az egyik az építkezésekben érintett cégek felkészültsége: technológiai tudása, rugalmassága, hatékonysága – röviden versenyképessége. Ettől függ, hogy adott körülmények és adott árak mellett mekkora profitot tudnak elérni, milyen áron, mekkora piaci részesedést tudnak szerezni. Ez a képesség azonban csak az egyik fele a történetnek – ez csak arról szól, hogy az adott szabályok mellett mire is képes egy vállalat, a magyar építőipar.

A másik tényező az, hogy a magyar építőipar mennyire rendelkezik a viszonyok alakulásának befolyásolásához szükséges képességgel. Ez elsősorban attól függ, kinek a kezében van a kritikus erőforrások feletti kontroll: Ki, hogyan tudja befolyásolni a cement, a fa kitermeléséből keletkező hasznok elosztását? Ki birtokolja az értékláncok legnagyobb hozzáadott értéket termelő pozícióit: a szűkös természeti erőforrásokat, a piaci erővel rendelkező kereskedelmi, finanszírozási csatornákat, az egyediséget biztosító technológiákat és alkalmazásukat?

A nyersanyagok ára várhatóan nem fog csökkenni, az építőipar egyre bonyolultabb és drágább lesz.

Az a kérdés, hogy az ágazat hozzáadott értékéből mennyi marad minőség formájában a lakástulajdonosoknál, bér, profit és piaci pozíció formájában a beruházóknál, a magyar építőipari cégeknél.  Annál inkább járunk jól ebben az átalakulási folyamatban, minél inkább vannak olyan vállalkozásaink, amelyek egyszerre képesek versenyképesen működni és az építőanyag és az építőipar kulcspozícióiért európai szinten folyó versenyben sikeresek lenni, vagy az ilyen pozíciót elfoglaló cégcsoportokkal közös érdekre épülő szövetségeket kötni.

Az építőianyagok minden területén érezhető drágulás fő üzenete az, hogy egy átalakuló világban kell helytállni, ehhez a magyar építőiparnak pozíciót kell találnia a járvány utáni zöldebb, technológiával még inkább átitatott világ viszonyainak formálásban. Ez biztosíthatja, hogy a lakások, a vállalati telephelyek nemzetközi összehasonlításban jó ár-érték arányban épülhessenek fel vagy újulhassanak meg, úgy, hogy azon a hazai építőipar képviselői is tisztességesen kereshessenek.

Borítókép: shutterstock.