Egyetemi Program

A felsőoktatást kiegészítő, magas színvonalú képzési forma egyetemi hallgatók számára

Az Egyetemi Program az MCC képzéseinek zászlóshajója, amely a felsőoktatásban tanuló elsőéveseknek meghirdetett, egyéves juniorképzésből, a másod- és harmadéveseknek szóló, kétéves iskolarendszeri képzésből és a mesterképzésen lévőket célzó, szintén kétéves Vezetőképző Akadémia kurzusaiból áll. A tanítási órák döntően az egyetemi oktatás végeztével, este kezdődnek és akár éjszakába nyúlóan is tartanak, ezért az Egyetemi Programunkba bekerülteknek nem csak tehetségesnek, de szorgalmasnak és kitartónak is kell lenniük. A Programhoz bejáró és kollégiumi bentlakó diákok egyaránt csatlakozhatnak. Kolozsvári Egyetemi Program címmel a program junior és iskolarendszer szintű képzései 2018-tól tehetséges erdélyi fiatalok számára is elérhetők.

Az MCC Egyetemi Programja moduláris felépítésű, vagyis a három nagyobb képzés formát egymástól függetlenül, külön-külön is elvégezhetik a hallgatók. A diákokat folyamatosan mentoráljuk, egyénileg is fejlesztjük készségeiket és képességeiket, valamint az elméleti tudás átadása mellett gyakorlati tapasztalatszerzésre is adunk nekik lehetőséget. Diákjaink neves külföldi professzoroktól, szerzőktől, vállalati és kormányzati döntéshozóktól hallgathatnak előadásokat, ami önmagában is rangot és exkluzivitást kölcsönöz az MCC Egyetemi Programjának. Emellett támogatjuk a hallgatók megjelenését különböző versenyeken, konferenciákon, hazai és külföldi ösztöndíjjal jutalmazzuk a legtehetségesebbeket. 

 

 

Olyan tehetséges fiatalokat szeretnénk adni Magyarországnak, akik jól ismerik a nemzetközi folyamatokat, ugyanakkor saját sorsuk mellett a magyarság, az ország és a szűkebb környezetük jövőjének alakítása kapcsán is felelősen gondolkodnak, és az MCC-től kapott elméleti és gyakorlati tudást, valamint külföldi tapasztalataikat készek a közösség szolgálatába állítani. 

Az 1996-os alakuláskor még maroknyi diákkal kezdtük meg a tehetséggondozási munkát. Mára közel 200 hallgatónk vesz részt az Egyetemi Programban, ezt a számot azonban a következő időszakban a többszörösére növeljük. Az MCC célja, hogy – egységes elvek és minőségbiztosítás alapján – a budapesti központ mellett – Pécsen, Szegeden, Debrecenben, Kolozsváron, Győrben, Miskolcon és Bécsben is diákszállás lehetőséggel kiegészülő egyetemi képzés induljon el. A fentieken túl, ott ahol a magyar diákok száma viszonylag magas, a hatékony kollégiumi üzemeltetés viszont nem megoldható, úgynevezett MCC pontok segítségével szervezzük meg az érdeklődő diákok hagyományos oktatást kiegészítő képzését. A jövőben ilyen MCC-s találkozási-képzési helyszínek létesülhetnek például Ungváron, Újvidéken, Londonban és Pozsonyban.

 

Helyszínek