Míg Európában a szabályozás elsődleges célja a domináns piaci szereplők korlátozása, addig Kínában – szigorú állami kontroll mellett – ezeknek a szereplőknek a kialakulása nemcsak elfogadott, hanem kifejezetten ösztönzött is. A kínai modell abból indul ki, hogy a „digitális platformok esetében a domináns pozíció kialakulása nem rendellenesség, hanem a piac működésének természetes következménye” – állapítja meg a szerző.
Vörös E. Hargita tanulmányában rámutat: a hálózati hatások, az adatkoncentráció és az ökoszisztémák kiépülése olyan dinamikát hoz létre, amely a vezető platformok megerősödéséhez vezet. Ebben a környezetben a szabályozás célja nem a dominancia megszüntetése, hanem annak biztosítása, hogy a piaci erőfölény ne vezessen visszaélésekhez.
A kínai gazdaság szerkezete ugyanakkor kettős képet mutat. A hagyományos iparágakban az állam erőteljes jelenléte érvényesül, ahol „a dominancia nem szabad piaci folyamatokból fakad, hanem kormányzati döntések révén jön létre és marad fenn.” Ez a működés sok esetben stabilitást biztosít, ugyanakkor korlátozza a versenyt és az innovációs kényszert: „ez a struktúra egy befagyott, mesterségesen stabilizált piacot eredményez.”
Az olyan szereplők, mint az Alibaba, a Tencent vagy a ByteDance, komplex digitális ökoszisztémákat hoztak létre, amelyek egyszerre növelik a hatékonyságot és erősítik a piaci koncentrációt. A digitális gazdaság súlya mára meghatározóvá vált: a szektor értéke már a kínai GDP jelentős részét adja, ami jól mutatja a platformalapú működés gazdasági jelentőségét.
A tanulmány egyik legfontosabb megállapítása, hogy a kínai modellben a szabályozás nem a növekedés akadálya, hanem annak keretek közé szorítását szolgáló eszköz. Az antitröszt-szabályozás stabilizáló mechanizmusként működik: mérsékli a piaci torzulásokat, miközben lehetővé teszi az innováció és a gazdasági dinamizmus fennmaradását.
Az elemzés rámutat arra is, hogy a globális versenyben Európa számára kulcskérdés lehet, hogyan talál egyensúlyt a szabályozás és az innováció ösztönzése között.
